20. fejezet -Matt

Meglepetések.
Az emberek örömmel és mosollyal reagálnak általában rá. Egyesek kedvelik, mások elutasítják.
Chloé, a húgom egyenesen gyűlöli a születésnapi meglepetés partikat. Semmiben nem értünk rend szerint egyet, ám ezzel én is így vagyok.
Igazság szerint meglepődtem, amikor Laura odahajolt hozzám és szó nélkül megcsókolt.
Nem tudtam, hogy miért, de vonzott magához a kezdetek óta. Mégse így képzeltem el az első csókot: alig kaptam levegőt, mert mindent beleadtam a dalomba, picit meg is izzadtam, hisz olyan erővel pengettem a gitárt, és az ölben lévő hangszer pláne nem kényelmes egy ilyen esemény közepette.
Épp a szobámban hemperegtem az ágyon és csak a mai nap járt a fejemben.
Lehunytam a szemem és emlékeztem.
2 órával ezelőtt
Hirtelen elhúzódtam tőle és kérdőn néztem rá.
- Ó, annyira sajnálom- ugrott fel az ágyról- Ennyi az idő? Mennem kell, majd beszélünk, szia!- és kiszaladt a szobámból.
Természetesen 5 perccel később megjelent a drágalátos húgocskám.
- Mattie, egy kis beszámolóval jössz!- csillant fel  szeme és lefeküdt mellém az ágyra.
- Semmivel nem jövök neked, Chloé- feleltem hűvösen.
Chloé bociszemekkel nézett rám, és az ajkát harapdálta- ezzel próbált meg lelkiismeret furdalást ébreszteni bennem, de mind hiába. 18 év bőven elég volt, hogy kiismerjem.
Sose fogom elfelejteni azt az estét, amikor...
Annyira tehetetlen voltam, és fejembe szállt a vér. Fejlődő tini voltam, mit tehettem volna?
Egyszer csak beállított a szobámba egy melltartóban, hozott bort, kisírta nekem a lelkét és hirtelen lekapott.
Természetesen először megijedtem, de Ő megnyugtatott, hogy ez így természetes, ez tökéletes lesz, és egyszer túl kell esnünk rajta. Mondtam neki, hogy nem akarom, de azt mondta ez a kígyó, hogy csak lazuljak el.
Lefeküdtem a saját húgommal. Legszívesebben hányni tudtam volna magamtól, hisz melyik épeszű ember tesz ilyet?
- Buta... Matt, az a gond, hogy kezdem már ezt unni- hirtelen keménnyé vált a hangja- Ami 2 éve történt, az már a múlt, lépj már túl rajta!
Düh kavargott bennem. Ha nem lenne lány, most megütném, bár tudom, hogy nem ez a megoldás. De Ő tehet róla, hogy ilyen lettem. Egyszerűen képtelen voltam ezzel együtt élni.
- Chloé. Menj ki- kértem és próbáltam minden erőmet összeszedni, hogy nyugodtnak tűnjek.
Hihetetlen módon felállt és kiment azzal a 'megjegyeztem' típusú nézéssel.
Lekapcsoltam az éjjeli lámpám és jobbra fordultam.
Holnap odamegyek Laurához és megmondom neki, hogy engem nem zavart az a csók egyáltalán. Tudom, hogy Ő nem akar tőlem semmit, egyszerűen csak össze volt zavarodva. Logikus.
De mégis eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha...
Ha most Ő itt lehetne mellettem és megölelhetném,
Ha érezhetem a bársonyos haját.
Ha hallgathatnám, ahogy egyenletesen veszi a levegőt.
Ha hozzábújhatnék fázok jelszóval.
Ha hallhatnám a nevetését.
Ha...
Addig-addig sorolgattam magamban a romantikától csöpögő dolgokat, míg ráeszméltem, hogy már másnap reggel van. Ezek szerint valahol elnyomhatott az álom.
Reggel kómásan az első gondolatom az volt, hogy mi történik velem. Életemben nem gondoltam még így lányra. És ezt az érzést el kell folytanom, hisz egyáltalán nem kölcsönös. Ó, annak a csóknak nem kellett volna megtörténnie!
Egész reggel ezen zsörtölődtem. Nem vagyok én romantikus típus, sem valami nagy csajozós.
Hirtelen megszólalt a telefonom.
- Hello, Chad vagyok. Kell egy fuvar?- kérdezte Laura bátyja. Nagyon normális egy csávó, igaz barát lehetne...
- Kösz, jó lenne.
- Ok, 10 perc múlva legyél kint. Chloé jön?
Bementem a szobájába, hogy megkérdezzem, de már nem volt ott.
- Nem, már elment- lepődtem meg jómagam is.
- Ok .10 perc- és letette.
Gyorsan bedobáltam pár füzetet és könyvet a táskámba, majd felvettem a vállamra.
A konyhában lehúztam a csütörtököt jelző napot a naptárban és örömmel vettem tudomást arról, hogy holnap lesz a nagy sulis buli a parton.
Dudálást hallottam kintről.
-Ember, ez 2 perc se volt- szálltam be.
- Kuss, inkább ülj befele- nyitotta ki az anyósülés ajtaját- Á, hallottad, hogy jön ki az új Need for speed?
- Nem igazán vagyok PC guru- vallottam be.
- Ember, te megőrültél? GTA?- nézett rám.
- Hagyjál már, baromság.
- Fú, te hol éltél eddig?! Csak 1 hónap múlva lesz kapható a Need for speed, de apám elintézte, hogy én már ma megkapjam. Mit szólnál, ha átjönnél? Hidd el, miután kipróbáltad le se fogod bírni tenni.
- Biztos vagyok benne- mondtam neki  és a suliig érő úton végig erről a játékról áradozott. Mondta, hogy eszméletlen a grafikája, és rendesen története is van. Hú, de várom...
A suliban életem legrosszabb biológia óráját szenvedtem végig. Kiderült, hogy kémián a suli legmenőbb csaját, Vanessát kaptam társamnak. Természetesen nagyon ügyetlen volt, és kényesen beszélt.
Valamit rácsöpögtetett a farmeromra "véletlenül", majd őrült módjára elkezdte dörzsölni.  Mondanom se kell, azt se tudtam hova nézzek...
- Óh, Mattie, bocsáss meg- ölelt meg Vanessa- Mi lenne, ha ma elmennénk vacsorázni?- mosolygott rám- Teee- mutatott rám a mutatóujjával- És éééén- most maga felé fordította a mutatóujját és kacsintott is hozzá.
Eredetileg nemet akartam mondani neki, hisz gyűlöltem az ilyen típusú lányokat.
Semmi intelligencia nem áradt belőle, és ostobának tartottam.
De észrevettem, ahogy Laura megdermedt, amikor felfogta, hogy mit hallott az előbb Vanessa szájából.
- Persze...
Vanessa az óra hátralevő részében azt taglalta, hogy mit fog felvenni, és hogy hol lakik... Muszáj így megnehezíteni a dolgokat?
Óra után egyből odamentem Laurához.
- Laura... Beszélni szeretnék veled- tértem a lényegre.
Laurának kivolt engedve a hosszú szőke haja, melynek a vége picit hullámos volt. Egy kivágott barna póló volt rajta egy rövid fehér sorttal. Meglehetősen csapzottnak és idegesnek tűnt.
- Mondd- mosolygott rám picit feszengve, és beletette a zöld mappájába a füzetét.
- Mi történt veled?- nem ezzel a nyitó mondattal terveztem a monológomat, ami egész reggel a fejembe kavargott, de tekintve a nem megszokott külsejét, úgy éreztem, hogy bunkóság lenne egyből belevágnom.
- Ó- nézett magára. Lezuttyant a székébe, körbe nézett, és mikor észrevette, hogy mindenki kiment a teremből elkezdte: - Reggel mikor kinyitottam a szekrényemet elárasztott a liszt, utána szaladtam a női mellékhelyiségbe a váltóruhámmal, amikor a huligánok megdobáltak vízibombával- elkezdett zokogni- Nem tudom, hogy mit követtem el!- és csak sírt, csak sírt.
Ledobtam a cuccomat és lehajoltam hozzá, hogy megöleljem. Úgy bepánikoltam, azt se tudtam, hogy mit kellene tennem.
- Legalább a tegnapi is...- motyogta és nyelt egy nagyot.
- Ó, lényegtelen, gondolom akkor is azért történt meg az, mert támogatásra volt szükséged- fogalmam nincs, hogy miért nem mertem nevén nevezni a dolgokat, hiszen csak egy csókról volt szó.
- Valóban így gondolod?- nézett rám az elfolyt sminkjén keresztül.
Szomorúan bólintottam egyet, és próbáltam leplezni a csalódottságomat.
Amikor elképzeltem ezt a beszélgetést, arra számítottam, hogy Laura azt mondja, hogy Ó, te butus, hisz én azt valódinak gondoltam és minden happy.
Ennek ellenére itt ülünk egy osztályteremben, Laura teljesen maga alatt van és még az én hülye képzelgésem sem kapott értelmet.
- Ezek szerint, azt hiszed, hogy én csak úgy odamegyek bárkihez és megcsókolom, mint egy olcsó ribanc- ugrott fel és ellökött magától és kiszaladt a teremből.
Próbáltam utána menni, de egyszerűen elvesztettem a szemem elől. Idegesen toporzékoltam a folyosón, és a tarkóm fogtam, amikor odajött hozzám az egyik osztálytársam:
- Minden rendben haver?- kérdezte.
Felvettem a nyugodt mosolyomat és bólintottam, majd csalódottságomat ki nem mutatva visszamentem a terembe a táskámért, és felkaptam a hátamra.
Úgy hittem, hogy ez a nap már nem lehet szörnyűbb, de hatalmasat tévedtem. Otthon képtelen voltam koncentrálni a házimra, és mikor Chloé bejött a szobámba, csak akkor nyitódott fel a szemem.
- Szervusz bátyó!- huppant le az ágyamra- Ne is kérdezd, ma fenomenális napom volt!- mosolygott gonoszul és eleresztett egy számomra ördögi kacajnak tűnő nevetést.
- Mi az, meg se kérdezed, hogy mit tettem ma a társadalom érdekéért?- jött oda az íróasztalomhoz.
- Nem, mert hidegen hagy- néztem rá hűvösen.
- Az bizony nagy kár...- megvonta a vállát és elindult ki a szobámból, de az ajtónál megfordult:- Mellesleg jó munkát végeztünk. Én megaláztam, te összetörted- kacsintott és kiment.
Hogy miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii?- néztem ingerülten a laptopom monitorjára. Nyilvánvalóan Chloé szégyenítette meg az iskola előtt Laurát, és én még segítettem is neki! Egy idióta vagyok!
- Ó, Mattie! Jó szórakozást Vanessával!- dugta be a fejét az ajtón és ahogy ezt kimondta egy újabb nevetés kíséretében köddé is vált.
Ránéztem az órára. Már nincs időm átmenni Laurához bocsánatot kérni, hisz ki tudja mit tervez Vanessa ellen ez a kígyó Chloé!
Felkaptam gyorsan egy tiszta pólót, meg egy farmert és már mentem is.
- Matt!- hallottam a konyhából apa kiabálását. Észre se vettem, hogy itthon van...
- Igen?- mentem be.
- Hova mész?- nézett rám az újság felől. A feje tetején tükröződött a lámpa fénye, hisz a sok évnyi idegeskedés megtette kellőképpen a hatását. Nyurga és talpra esetlennek tűnt, bár én tisztában voltam azzal, hogy a külső nem minden- Ő egy kitűnő példa ennek a szemléltetésére.
- Vanessát elviszem egy pizzázóba, vagy valahova -néztem rá. Tudtam, hogy Vanessa luxuskörülményekre számított, és kisestélyiben fog várni, de nem engedhettem meg magamnak a méregdrága éttermeket- főleg, hogy kedvem se volt az egészhez... Ha Lauráról lett volna szó, akkor azt mondom, hogy talán, de így...
- Itt a kocsikulcs- dobta oda felém- Vigyázz rá!
- Köszi! Szia!- és már el is indultam.
Kocsival vagyok... Hisz akkor nem kell annyira sietnem! Beugorhatok akár Laurához is és tisztázhatnám a dolgokat!
Így is tettem.
Természetesen Chad jött ki, és közölte a szomorú tényt, hogy nincs otthon.
- Megmondanád neki, hogy kerestem? És nagyon sajnálom. És hogy nekem számított- kértem meg.
- Megbántottad?- Chad arcvonásai összerezzentek.
- Dehogy... Vagyis lehet... De egy félreértésről van szó! Add át neki, kérlek.
- Számíthatsz rám- ment bele Chad és már el is mentem a luxusnegyedbe.
Becsengettem a 216-os számú házba, amely hatalmas volt.
- Matt?- jött oda Vanessa. Érdekes módon egyáltalán nem volt túlöltözve, csak mintha pizzázni mentünk volna. Tökéletes.
- Ó... Igazán csinos vagy- mondtam és kinyitottam neki az ajtót.
- Köszi- beült az anyósülésre.
Amikor beszálltam egy nagy levegőt vettem.
- Nem akarod ezt az estét velem, igaz?- nézett rám hatalmas szemivel.
- De, de, de, persze, hogy akarom!
- Hazudsz.
- Neeeem.
- Matt...
Lehunytam a szemem, majd ránéztem.
- Lehet, hogy tényleg nem nagyon szeretném. De hisz nem is ismerlek.
- Ilyen nincs- hirtelen elkezdett csillogni a szeme. Na neeeeeeeee... Nehogy sírni kezdjen Ő is!- Mindenki azt hiszi, hogy egy ostoba, üresfejű tyúk vagyok!- elkezdte óvatosan törölgetni a szemét.
- Ugyan már Vanessa, ez hülyeség. Hiszen nem is ismernek!- kezdtem megvigasztalni.
- De elítélnek!
- Vanessa, nyugodj meg és ne törődj a többiekkel- szóval ebbe a lányba is szorultak érzelmek és érzések, csak az iskolában erősen elnyomja, hisz küzd ezekkel a problémákkal.
Rávettem, hogy menjünk el a Beth'-be, ahol rendeltünk egy pizzát.
Rendesen megkedveltem Vanessát, bármennyire is furcsán hangzik. Kiderült, hogy imádja Paulo Coelhot, azt a remek írót, akit én is szeretek. A zenében is megtaláltuk a közös kedvencet: The Black Eyed Peas.
Vanessa felpillantott a frissen megérkezőkre, hirtelen odahajolt hozzám és megcsókolt.
- Szóval nagyon sajnálod- hallottam Laura hangját- És ennyire számított az egész- megfordult és kiviharzott a kávézóból.
Zoey nagyon csóválta a fejét a pult mögött és gyilkos szemekkel nézett rám. Éppen Chloéval beszélgetett.
- Sajnálom Matt- állt fel Vanessa az asztaltól- Muszáj voltam azt tenni, amit Chloé mondott, vagy kiderült volna rólam valami.
Megint összeállt a kép: Chloé furdalta ki az egészet. Mintha Ő irányította volna a napomat!
Mérhetetlenül ideges voltam, és legszívesebben behúztam volna valakinek, de hogy Laurát megint megbántottam...
- Laura!- szaladtam utána, de pont felszállt a buszra és a busz ajtaja bezáródott. Leült egy üres helyre és sírt.
Tudtam, hogy azonnal cselekednem kell. Bepattantam a kocsiba, kikerestem a névjegyzékből a számát és hívtam. Nem vette fel, így a hangpostán hagytam neki egy üzenetet:
- Laura, kérlek, bocsáss meg! Chloé bekavart, higgy nekem. Kérlek, ne bízz meg benne. Tudom, hogy furán hangzik az én számból, de bízz bennem. Laura, szeretlek.
Hirtelen egy hatalmas fényt láttam, majd egy brutális fájdalmat éreztem a lábamból és szép lassan elcsendesedett körülöttem minden. Az utolsó kép, amit láttam, Laura mosolygós arca volt.

19. fejezet -Laura

Barátság. Mennyi idézet, mennyi történet.
Mindenkinek vannak barátai.
A barát az egyetlen személy, aki ki tudja javítani a hibáidat, de van annyi esze, hogy meg sem próbálja.
Úgy éreztem, hogy a mi barátságunk más, mint a többi. Mintha az évek erősebbé tették volna.
Régebben, ha Melissára gondoltam, ez jutott az eszembe: Igen. Ő a legjobb barátnőm. Az esküvőmön Ő lesz a koszorúslány, a gyerekemnek Ő lesz a keresztanyja, és mikor idősek otthonába kerülünk, vele fogok kő-papír-ollót játszani.
Szép álmok.
Gratulálok magadhoz, Laura!
Legjobb lenne felírni a homlokomra hatalmas fekete betűkkel, hogy LÚZER.
Sose tanulom meg, hogy nem szabad megbíznom senkiben.
Pedig megjártam már egyszer, mégha nem is volt valami nagy történet.
Kislány voltam. Könnyen befolyásolható. Védtelen.
Szörnyű emlékeket hordozok magammal, melyet senkinek nem mondtam még el.
Ha eszembe jut, a mai napig bekönnyezik a szemem.
Sokan mondják, hogy tökéletes vagyok. Jómagam is így jellemezném magam, bár nem azért, hogy fényezzem szerény személyem. Én ezt inkább egy betegségként tudnám felfogni.
Beteg vagyok.
Lelki beteg.
A rengeteg programba, különórába próbálok menekülni, hogy lefoglaljam a gondolataimat és lekössem magam. Mindez Ezra bácsikámnak köszönhetően...
10 évvel ezelőtt
- Milyen csodás pillangó!- mutattam a távolba. Imádtam a nyaraimat ebben a varázslatos pusztán tölteni. Közel hozzánk északra volt egy erdő, melynek az elejébe néha bemerészkedtem, bár Amanda nem mindig repesett az ötlettől.
- Úgy van- mondta Amanda és befejezte a jobb oldali copfom befonását- Menj mártózz meg a medencében, tikkasztó hőség van!- mondta és megtörölte a homlokát.
- Hol a bikinim?- kérdeztem a vékony kislányos hangomon.
- Ugyan Laura, minek a bikini, még kislány vagy, és a családod vagyunk. Nem kell szégyenlősnek lenned- jött oda mosolyogva Ezra bácsikám, apa öccse.
El is felejtettem a gátlásaimat és lekaptam magamról a 101 kiskutyás toppomat, lehajítottam a földre és szaladtam is a kis kerti medencébe.
7 évesen eszembe se jutott volna, hogy családon belül is lehetnek rossz emberek. Ugyan már... Pont Ezra bácsikámban ne bíznék, aki állandóan elhalmoz minden széppel és jóval? Most is milyen gyönyörű mackót kaptam tőle: nagyobb mint én, és bámulatos eperillat árad belőle.
Körülbelül egy órája lubickolhattam a medencében, mikor a nap még melegebben sütött, annak ellenére, hogy lemenőben volt. Mégis ez hogy lehetséges? Lehet csak én éreztem melegebbnek azon a napon...
- Ezra, vigyáznál Laurára? Picit fáj a fejem, odabent ledőlnék egy fél órácskára...- ment oda Ezra bácsikámhoz Amanda és egy puszit nyomott az arcára.
Ezra bácsi csak engem figyelt.
- Persze szívem, nyugodtan. Elleszünk- emlékszem, hogy különösen mosolygott és már akkor is felfigyeltem rá.
Ó, ha visszamehetnék az időbe, hogy figyelmeztessem Amandát, vagy magam! Ó, mit meg nem adnék!
- Kezd hűlni a víz, ideje lenne kiszállni- jött oda 10 perc múlva hozzám a bácsikám.
Óvatosan kimásztam a medencéből, vigyázva, hogy el ne csússzak. Ezra bácsi egy rózsaszín törölközött hozott, melyet a hátamra terített és szépen lassan elkezdte törölgetni minden porcikámat.
- Tetszett a mackó?- kérdezte.
- Igen, annyira köszönöm!
- Puszi jár érte?- nézett rám.
Odahajoltam és az arcára akartam adni egy puszit, de valahogy félrecsúszhattam és a szájához értem- na persze, "valahogy"...
Éreztem, hogy kicsit elpirultam, de nem törődtem vele különösebben. Anyával is gyakran megesett, bár ő kiskorom óta úgy köszönt nekem.
Elindultam a ház felé, de valamiben megbotlottam, ami egy hatalmasat reccsent.
Ijedten ugrottam fel.
Az új horgászbotja Ezra bácsinak! Mennyire szeretett ezzel horgászni... Azt mondta, hogy ez az Ő szerencsehozója, állandóan szép nagy halakat fog vele, melyeket este Amanda megsüt és befűszerez. Nincs is attól jobb falat!
Rémülten néztem Ezra bácsira, aki nagyon gondolkozott.
- Bocsánat!- szólt belőlem az illem.
- Ugye nem akarod, hogy nagyon megharagudjak rád, és soha többet ne jöhess ide?- nézett rám.
- Nem, nem akarom- eszembe jutott a rengeteg pillangó, és Amanda sütijei...
- Tudod, hogy valahogy ki kell engesztelned.
- Bármit megteszek!- hadartam el.
Remélem senki nem engem hibáztat. Én mondtam ezeket a szavakat, melyeket később betűről betűre megbántam. Az ember felnőtt fejjel sem tudja, hogy mit beszél, nemhogy 7 évesen.
- Bármit?
- Persze!- vágtam rá. Önző voltam. Nem akartam elveszíteni a medencét, és a sok ajándékot, melyeket tőlük kaptam.
- Sétáljunk egyet és elmondom, hogy mit szeretnék...
Bevitt az erdőbe. Megígértette velem, hogy mindent úgy kell tennem, ahogy Ő mondja, még ha különösnek is találom a kérdéseit.
Féltem.
Rettegtem.
Gyűlöltem magam.
Nem mertem senkinek se beszélni a dologról, még a barátoknak se.
Anya észrevette rajtam a változást: az addigi állandóan az örök kacagástól kipirult arcú lány most falfehér volt és csendes. A nyaralás előtt jó étvággyal rendelkeztem, utána alig túrtam meg az ételt. Nem mertem erdőbe menni, a horgászbottól egyenesen irtóztam. Egyszer begyógyszereztem magam, mert anyáék el akartak engem is vinni Ezra bácsikámékhoz.
- Laura, mi az Isten ütött beléd?- mondta és felpofozott.
- Hagyjál már békén!- ordítottam.
- Holnap reggel jössz és kész!- kiáltotta anya, bevágta az ajtót. Összetörtem és tudtam, valamit tennem kell.
Az éj leple alatt elkoboztam anya nyugtató piruláit a fürdőszobából és bevettem először egyet. Majd még egyet. Nem éreztem semmi változást. Még egy. És így haladtam, míg egyszer csak nagyon elálmosodtam...
A kórházban ébredtem fel.
Most
Éreztem, ahogy újra megtelik könnyel a szemem és ahogy elvesztem a biciklim felett az irányítást.
Az egyenes és néptelen úton én bemutattam egy hatalmas esést.
Tudtam, hogy képtelen vagyok felállni, de azzal is tisztában voltam, hogy nem fetrenghetek az aszfalton, hisz bármikor arra járhat egy kocsi.
Utáltam magam, amiért újra feltéptem a sebet és újra emlékeztem.
- Úristen, Laura, jól vagy?!- szaladt oda hozzám egy sötét hajú fiú.
Kiemelt a még mindig pörgő kerekű bicikli alól és a karjai közé vett.
- Csssssssssss... Semmi baj- próbált megnyugtatni.
Matt, ha tudnád, hogy nem az esés miatt vagyok így kiborulva.
Hihetetlen, de megnyugodtam a karjaiban és biztonságban éreztem magam.
Matt volt olyan rendes, hogy beinvitált az Ő csendes házukba és felcipelt az emeletre a szobájába.
- Nincs itthon Chloé. Ha jól emlékszem fogorvosnál van- magyarázta- Hozok neked egy bögre forró csésze teát!- mondta és eltűnt.
Mennyire figyelmes és kedves. Nem úgy, mint az a fúria Melissa...
Kit akarok becsapni? Igaza volt Melissának. Erikbe csak plátóian voltam bele esve, így is lekötve a gondolataimat. Az fájt a leginkább, hogy félt elmondani nekem az igazságot. Gondolom azt hitte lehordom a földig és a jövőben megalázom...
- Jobban vagy?- kérdezte Matt belépve a szobába.
- Azt hiszem- mondtam és elvettem a teát.
- Vigyázz forró, kicsit hagyd hűlni- javasolta és leült mellém az ágyra.
Eddig nem néztem körbe a szobán, ám most megakadt a tekintetem a helyiségen: káprázatos volt. A plafonon milliónyi apró lámpa, mely este felkapcsolva a csillagokat idézhetik fel. 3 fal sötét, 1 fal pedig világoskék volt, a bútorok pedig fehérek. Más fiúszobához hasonlóan itt nem kupi uralkodott. Mellettem egy aránylag öreg gitár heverhetett, hisz a jobb oldalán picit meg volt sérülve.
- Ez Chloé?- mutattam az éjjeli szekrényen lévő fényképre- És az ott... Mond, hogy nem te vagy!
Matt elmosolyodott:- Őrült időszakom egyike. Csak feketét hordtam és kemény zenéket hallgattam.
A képen Matt erősen ölelte magához Chloét. Annyira szerethetik egymást.
- Annyira jó, hogy van egy ikertestvéred- böktem ki- Köztetek erősebb kapcsolat van, mint bárki más között.
Matt lehunyta a szemét és összeszorította a száját- mintha fájt volna hallania, amit mondtam.
- Nem vagyunk olyan jóba, mint hinnéd- suttogta maga elé.
Éreztem, hogy komoly dolog állhat az egész mögött, de nem mertem rákérdezni.
Igazándiból mióta megjelentek az életünkben a Bender-ikrek azóta fura érzéseket táplálok irántuk. Egyszerűen nem tudom eldöntetni, hogy vonzódok hozzájuk, vagy inkább félek tőlük.
Tudom, őrültség az egész.
- Szóval... Megkérdezhetem, hogy mi volt a baj?- nézett rám komolyan Matt.
Jelenleg azt éreztem, hogy megbízok benne. De azt a csúnya gyermekkori történetemet nem oszthatom meg vele. Inkább bemártom Melissát... Így elmeséltem neki az egész históriát az elejétől. Annyira odafigyelt minden egyes szavamra! Lekötöttem a figyelmét, csak egyszer fordult el tőlem, amikor bejött egy fekete perzsa cica a szobájába és az ölébe ugrott.
- Laura... Én szeretek az emberekhez őszinte lenni- felelte a végén.
- Rajta- mondtam és mereven a cicát bámultam. Matt állatbarát! Ez hihetetlen...
- Szerintem egy picurkát túlreagáltad a dolgokat. Értem azt a részt, hogy Melissa nem mondta el a dolgokat, de próbálj empatikus lenni. Te mit tettél volna az Ő helyében?
- Egyből elmondtam volna neki- vágtam rá.
- Laura, őszintén. Gondolkodj csak.
Ugyanazt tettem volna, mint Ő, de ugye ezt nem vallhattam be.
Ó, Laura, Ne legyél már ennyire makacs!- figyelmeztettem magam. Egy életre szóló barátról van szó, komolyan ilyen könnyen félreállítanám az utamból? Ennyire makacs és szívtelen volnék?
- Bocsánatot kell kérnem tőle- feleltem halkan.
Matt bólintott és felállt.
Belekortyoltam a már langyos teámba.
- Szép jó napot, skacok!- jött be Chloé a szobába.
- Volt, míg meg nem jelentél- felelte Matt motyogva és elkezdett valamit lapozgatni.
- Ünneprontó!- énekelte magas hangon Chloé és lehuppant mellém az ágyba- Ebbe meg mi ütött?- kérdezte tőlem, s közben a mutatóujjával az ékcsontjánál körözött, s közben a szemeivel bekancsított, így egy őrült ember arckifejezését próbálta utánozni.
Megvontam a vállam.
- Chloé... Kívül tágasabb, nem tudtad?- mondta a fekete hajú lánynak, miközben fel se pillantott a kezében tartott füzetszerűségből.
- Hol marad az udvariasság, drága tesóm?- húzta fel a szemöldökét és idétlenül elkacagta magát.
Hirtelen felhúzta az ágyra a gitárt és megpengette.
- Tedd le, mielőtt kárt teszel benne- ugrott oda Matt egyből.
- Jól van már. Laura, tudod, hogy Matt milyen jól gitározik? És a hangja... Eszméletlen... Még Erik Logant is lepipálná- mondta és kiment.
Matt várta a reakciómat, hogy ki fogok e akadni, hogy újra szóba került Erik, de meglehetősen jól fogadtam. Igaza volt Mattnek: túlreagáltam. Egy hisztis éjszakai pillangóként viselkedtem. Elvégre nem tulajdoníthatom ki, hisz egy emberről beszélünk, a fenébe is!
- Játssz nekem valamit- kértem.
- Hidd el, jobban jársz, ha nem hallod- legyintett Matt.
- Ugyan már, ne légy szerény!- álltam fel az ágyról, kivettem a kezéből a füzetet és ledobtam az asztalra, majd megfogtam a kezét és az ágyhoz vezettem.
Kicsit vonaglott a dologtól, és azt mondta, hogy életében nem énekelt még másnak- Chloé nem számított, hisz egy fedél alatt élnek.
Belekezdett a pengetésbe.
- Ismered Jason Mraztől az I'm Yours-t?- kérdezte.
- Viccelsz? A kedvencem!
Szabály szerűen legszívesebben tomboltam volna, de nem akartam, hogy hülyének nézzen. Az adrenalin szintem az egekben száguldozhatott- a Földön valószínűleg gyorshajtásért bírságot kapott volna...
- Well you done done me and you bet I felt it, I tried to be chill, but you're so hot that I melted- énekelte azon az ámulatba ejtő hangján.
Azt hittem felkészültem mindenre: egy fiú jó hanggal és gitártudással.
De Matt..
Ő nem csak egy fiú volt a sok közül. Ő a fiú volt.
Életemben nem hallottam ekkora tehetséggel rendelkező emberből ilyen szívből jövő dalt játszani. Szavakba írhatatlan érzés kavargott bennem.
Tudtam, hogy ez egy olyan pillanat, amelyet sose szeretnék elfelejteni.
- Nos, tetszett?- kérdezte Matt.
Mentségemre legyen, komolyan mondtam azt, hogy nem tudom szavakba önteni az érzéseimet...
Éppen ezért odahajoltam hozzá... Majd gyengéden megcsókoltam.

18. fejezet -Melissa

Döntések. Körül ölelik az életünket. A legszomorúbb, hogy muszáj átesnünk az állandóan jelentkező megpróbáltatásokon, és kénytelenek vagyunk választani.
De most komolyan: egészséges életmód, avagy sok szemét. Gimnázium vagy szakközépiskola? Város vagy falu? Tetkó vagy piercing? Tanulni vagy nem tanulni? És még sorolhatnám...
Hihetetlen és hátborzongató az egészet tisztán látni.
A döntések által pedig folyamatosan változunk.
Változás. 1 aprócska fogalom, összesen 8 betűből áll, mégis egy életet határoz meg. A változás egyénre szabott definícióból kellene, hogy álljon, hisz senki sem gondolkodik egyformán.
Az én lelki szemeim előtt a változás szó hallatán egy emberi test körvonalai rajzolódnak ki.
Egyből eszembe jut, hogy az ember mekkora fejlődésen megy keresztül. Kezdetben kiszolgáltatott miniember, majd érett, felelősségteljes felnőtt. Hát nem lenyűgöző az ember önmaga?
Kitűnő példa a szemléltetésre Leonardo Da Vinci festménye, a Vitruvius-tanulmány. Illik tudni, hogy Da Vinci szeszélyes és sokoldalú tehetség (szobrász, festő, hadtervező) volt, aki bár kevés festményt hagyott hátra, de annál hatalmasabbakat. Nem járt iskolába, mégis ő alkotta meg a sfumato (=szfumátó) technikát: a fény- és árnyék határ gyengéd, füstszerű átmenetét. Nemcsak festő volt, mivel korának minden természettudományos és technikai kérdéseivel behatóan foglalkozott.
Ezzel a festménnyel arra szeretnék célozni, hogy az emberi ismeretek is napról napra változnak, és én Da Vincit tartom a legértékesebb "újítónak".
Akkoriban ugyebár egy ember boncolását a törvény természetesen tiltotta, ám Da Vinciben ott élt a tudni vágyás, és titokban mégis megújította az emberről szerzett ismereteit. Érdekes, hogy tükörírással írta anatómiai ismereteit, amely szerény véleményem szerint hatalmas alakítás volt. Ez az Vinci!
- Melissa, élsz még?- rázott meg nővérem az ágyamon, ezzel kizökkentve merengésemből.
Kikaptam a fülemből a fülhallgatót, pont amikor a BEP egyik számát hallgattam, a Don't Stop the party-t.
- Aj, Jessica, a frászt hozod rám!- hordtam le.
- Próbáltam kopogni- kelt a maga védelmére- Egy srác van itt mellesleg, szólok neki, hogy feljöhet!- mondta és kiment.
Egy srác?
EGY SRÁC?
Felpattantam az ágyamból és gyorsan a tükör elé mentem. A hajam teljesen kócos volt, a világ leggázabb otthoni rózsaszín pólója volt- amin mellesleg egy teknősbéka mosolygott egy kalapban- és egy citromsárga rövidnadrágban voltam, ami úgy ám blokk jól is nézne ki, csak éppen a lábam... Hát egy picit nem volt leborotválva.
Azt se tudtam hova kapjak.
Odaszaladtam a szekrényemhez.
Ha gyorsan átbújnék egy hosszú nadrágba... Tuti pont akkor toppanna be a szobámba.
Így hát visszahajítottam a hosszú fekete melegítőmet a szekrénybe és odaszaladtam a tükörbe.
Eszeveszetten elkezdtem fésülni a hajam, és azokat a beazonosítatlan tárgyakat, melyek a földön hevertek, gyorsan felkapkodtam és behajítottam az ágy alá.
Épp lazán megálltam a könyvespolcom előtt, amikor nyílt az ajtó.
- Erik- próbáltam meglepettnek tűnni, bár kétségkívül meg is voltam lepődve!
- Bocs, hogy így rád török. Csak gondolkodtam, amit mondtál- lépett oda hozzám. Gyöngéden a két keze közé fogta az arcom- És a válaszom ez- majd romantikusan megcsókolt.
Legbelül úgy turbékoltam, mint egy jól lakott óvodás, kívülről pedig... Hát maradjunk annyiban, hogy tettem, amit tennem kellett...
Annyival tartozok Zoeynak! Ha nem tartotta volna meg azt a kínosnak hitt beszélgetésünket, most nem itt járnék.
5 órával ezelőtt
- Erik!- próbáltam össze szedni minden bátorságomat, de legbelül nagyon féltem. Elég durván váltunk el, és hirtelen azt se tudtam, hogy mit kellene mondanom.
Pedig azóta állandóan ezen töröm a kobakom, és csak ezen kattog az agyam.
Erik megállt és odafordult hozzám. Láttam rajta, hogy kíváncsian végigmér, majd tanácstalan szemekkel meredt a szemeimbe.
- Hallgatlak- mondta.
- Nagyon kedvellek, és ezt nem hagyhatjuk így ennyiben! - vártam, hogy reagáljon valamit, de csak állt ott, mint egy kuka.
Hahó, most kínáltam tálcán a lehetőséget! Hát nem ezt akarta?
Erik oldalra pillantott, egy bokor irányába, ahonnan egy fényképezőgép kandikált ki.
Szóval egy lesifotós. Oké, belemegyek a játékába.
Előkaptam egy füzetet és egy tollat, mintha autogramért mentem volna oda.
- Köszönöm!- mondtam és elégedetten magamhoz öleltem a négyzetrácsos matekfüzetem, és elsasszéztam.
Az aláírásáról annyit: gyönyörűnek véltem. Igazándiból pocsék a kézírása, kacifántos, alig lehet kivenni.
De számomra ez volt a legszebb perpillanat.
- Délután találkozzunk!- olvastam fel suttogva és elégedetten összehajtottam a füzetem és beletettem a táskámba.
Most
Annyira hiányoztak az ajkai, a pajkossága.
Annyira gyengéd volt, mégis egyben egy oroszlán.
Imádtam.
- Ribanc!- kiáltotta valaki az ajtóm felől.
Elkaptam a fejem Erikétől és a hang irányába meredtem.
Laura állt ott könnybe lábadt szemekkel. Egyik keze a kilincsen, a másik pedig a hasán.
Hirtelen megfordult, becsapta az ajtót és a hangos dübögésből következtetve valószínűleg rohant.
- LAURA!- kiáltottam és utána szaladtam- mindhiába, hisz Laura egy valódi atléta, én meg... A lusták hercegnője, fejezzük ki így magunkat...
Végül a bejárati ajtónál értem utol.
- Laura, bocsáss meg!
Először úgy tűnt, hogy nem fog válaszolni és faképnél hagy, de megváltoztatta idő közben a véleményét és dühtől remegő arccal fordult hozzám:
- Tudtad, hogy a kedvencem.
- Igen, de...
- Tudtad, de még nem is ez a legrosszabb. Nem volt bőr a képeden, hogy elmondd!- mutatott rá a dolgokra. Láttam rajta, hogy küszködik a könnyeivel.
- Bocsi, de...
- Féltél a reakciómtól, ugye? Mert egy gerinctelen alak vagy! Soha nem bocsátom meg. Soha... - a végén elcsuklott a hangja.
Leszaladt a verandán, felpattant a biciklijére.
- De te nem szereted, csak beképzelted! Fanatikus rajongó vagy, Laura!- tudom,tudom... Életem legrosszabb bocsánatkérése. Életemben nem voltam ekkora tapló, de próbáltam védeni magam. Természetesen ezzel csak jobban megbántottam. Legalábbis a levegőbe tartott ököl, és a középső ujj kinyújtott állapotából erre tudtam következtetni.
Bezártam az ajtót és felmentem a szobámba.
- Miért ragadtál le egy ilyen cinikus és extra lapos csajnál, mint Melissa?- hallottam a drágalátos nővérem hangját a félig nyitva hagyott fehér ajtóm mögül.
- Jessica! Tűnés!- förmedtem rá.
- Én csak felmérést végzek. Hisz Ő Erik Logan!
- Tiszában vagyok vele. Na húzz ki- tártam szélesebbre az ajtót, majd bezártam.
Szép lassú léptekkel odamentem az ágyhoz és leültem Erik mellé.
Odabújtam hozzá, ő a karjai közé fogott és elkezdtem zokogni.
Megbántottam Laurát. A lehető legjobb módon.
Hogy felejthettem el, hogy áthívtam magamhoz? Magamnak állítottam csapdát...
A legjobb barátnőmet így átverni... Igaza volt Laurának: egy gerinctelen alak vagyok. Legszívesebben hánynék magamtól.
Viszont nem kell többet titkolóznunk a barátaink előtt... A fotósokat könnyebb kijátszani, mint azokat az embereket, akik közvetlenül körülvesznek.
Rettenetesen éreztem magam. Egy szót nem bírtam tanulni a meghallgatásra és este aludni se tudtam.
Este felhívott Erik, ami kicsit jobb kedvvel töltött el, de utána beúszott Laura könnyes szeme... Tudtommal Laura soha nem sír.
Annyira emésztett a bűntudat. Tehetetlen voltam.
A telefont nem vette fel, facebookon pedig nem válaszolt sem a leveleimre, sem a bökésemre, sem az adatlapján közzétett bocsánatkérő idézetre.
Anya ki volt akadva, mert étvágytalan voltam, Jessicának meg szokás szerint eljárt a szája, hogy új barátom van.
Így került sor az alábbi beszélgetésre-megjegyezném, hogy ezt a felvilágosítást még a legrosszabb ellenségemnek se kívánnám... Csak erős idegzetűek olvassák el az alábbi sorokat:
- Mel, bejöhetek?- kérdezte anya.
- Persze- mondtam és kivettem a fülhallgatót a fülemből. Épp a Rain Over Me-t hallgattam, így hát leállítottam.
Láttam anyán, hogy keresi a szavakat, majd leült az ágyam végébe.
- Azt csiripelték a madarak, hogy van egy barátod- mondta.
Nos az első gondolatom az volt: anya LSD-zik, vagy egyszerűen elmeháborodott? Ugyan ki képes beszélgetni a madarakkal?
A következő pedig, hogy ez a madár történetesen Jessica volt. Ugyan ki más lett volna? Hisz a legjobb barátnőm is most tudta meg...
- Így van?- kérdezte.
Bólintottam.
- Akarsz beszélni róla?- első napirendi pont: kiköttetni a kábeltévét! Anya túl sok beszélgetős és pszichés műsort néz a jelek szerint...
Megráztam a fejem és csak arra bírtam összpontosítani, hogy hadd maradjak már egyedül a szobámban.
- Tudod eljött az az időszak, amikor beszélgetnünk kellene egy bizonyos dologról- vezette be.
Lehunytam a szemem. Könyörgök ne, könyörgök csak ne a szexről legyen szó!
- Szóval egyre többet fantáziálhatsz egy bizonyos dologról...- próbált célozgatni.
Elfordítottam a fejem és üresen tekintettem ki a fejemből. Könyörgök, hadd süllyedjek el! Naaa, csak most az egyszer!
- Szóval a szex.. Biztos a barátnőiddel már sokat beszélgettetek róla, sőt, akár egyes egyedekkel meg is történhetett- itt nyilvánvalóan Zoeyra célzott... Valamiért nem csípte anya. Ha jól emlékszem még kiskorunkban összetűzésbe került Zoey anyukájával, és azóta Zo-n tölti ki a dühét...- De fontos tudnod pár dolgot a fogamzásgátlásról.
Lőjetek le! Könyörgök, lőjetek le!!! Ilyen a világon nincs! Miért én? Miért?! Miért?! MIÉÉÉÉÉRT ÉÉÉN?!
- Szóval 5 csoportra lehet osztani a fogamzásgátlást- felemelte a tenyerét, hogy szemléltesse az ötös számjegyet.
Ez most valami vicc? Mert ha igen, akkor: Ha-Ha, de jót nevettem!
- Az első a természetes fogamzásgátló módszerek. Ide tartozik a naptármódszer, a méhnyaknyálka váladék vizsgálat és a hőmérséklet módszer, na és persze a sok tinédzser kedvence: a megszakított közösülés. Akarod, hogy bővebben fejtsem ki ezeket? De szerény véleményem szerint ezek nem valami hatékonyak... Nézz Jessicára. Ő is az utolsó módszer miatt jött létre... Apáddal még fiatalok voltunk és...
Körbenéztem a szobámban, hátha megtalálom a kandi kamerát de semmi.
- Oké, oké... Felfogtam, nem kérek részleteket- a hangom annyira vékony volt, mintha egy egérré változtam volna.
Most, hogy jobban belegondolok, még egy egér is szívesebben lennék, mint egy lány tini. A fiúknak tuti nem kell ilyen gázos szitukon végigesniük.
- A második a mechanikai fogamzásgátlásos eszközök. Ezekről biztos hallottál már: hüvelyi pesszárium, szivacs, na de most jön a legismertebb, a kondom, más néven óvszer.
LÁláláláláláálááááááááááááááááááááálálálálálálálálláálááááááááááááááááááááLáláláLÁÁÁÁlálálálááá.
És szépen haladtunk mind az 5 féle fogamzásgátlási módszeren keresztül. Volt szó hormonálisról, vegyi módszerekről és a véglegesről is.
Természetesen percenként feltettem magamban a kérdést, ami így hangzott: Ez most komolyan velem történik meg?
És a válasz mindig ugyanaz volt: Igen. Ez mind velem történik meg. Minden...