- Még fél óra!- kurjantotta valami félnótás az öltözőben és nagy szélt hozva elszáguldozott mellettünk.
Ott ültem a tükörrel szembe és csak bámultam, hogy mit művelnek velem. A hajam egy híres fodrász állította be, és ez a csinos hölgy pedig a sminkemért a felelős... Smink fiúnak... Nevetséges.
Utáltam a tükröket. Az összest. Annyira rondák és visszataszítóak.
Van egy mondás, miszerint a viselkedés az a tükör, melyben mindenki megmutatja önmagát.
- Erik, ez lesz életed legnagyobb fellépése, nagyon fontos, hogy jól szerepelj, annyi fejes van a tömegben- jött oda hozzám kontyba tűzött hajjal egy középkorú nő, aki a managerem volt.
- Anyu, minden rendben lesz- nyugtattam meg.
- Kész- szólt a nő és elkezdett rendet rakni a sminkjei között.
- A statisztikák szerint ez...- blablabla. Mindig ezt csinálja. Jobban frusztrálja az egész koncertes dolog, mint engem, pedig elvégre én állok milliók elé.
Ránéztem anyámra. Annyira ápoltnak látszott, hogy már zavart. A kosztümöt pedig egyenesen visszataszítónak és soknak tartottam.
- Dan, de jó, hogy jösz!- fordult oda apámhoz-Nem bírok már megint vele!- panaszkodott neki.
- Ugyan Deb... Biztos ideges... Erik, kérsz egy nyugtató teát?
- Apa, nincs szükségem semmilyen teára!- emeltem égnek a szemem- Elmegyek sétálok egyet.
Utáltam a hírnevet. A célom az volt, hogy önmagamért és mások szórakoztatása végett énekeljek, de mára már azt se tudom, hogy ki vagyok.
- Mr. Logan- nézett rám az egyik építész- Mit keres itt?
- Segíteni jöttem. Hogy áll a színpad?- néztem rá. Annyira fáradtnak tűnt, verejtékben úszott és tetőtől- talpig koszos volt.
- Ugyan, Mr Logan, ez teljesen felesleges...
- Hívjon Eriknek- kezdtem unni a Mr. Logan megszólítást, elvégre 19 vagyok az újságok szerint, hála anyámnak, bár nem értem, hogy miért csalt 1 évet- És ragaszkodom hozzá.
- Rendben. Vegyen el onnan egy sárga fejvédőt! Már nincs sok munka, de magának nem mondhatok nemet...
Odamentem a farakáshoz és elemeltem az előbb említett sisakot.
- Kövessen.
- Megkérdezhetem, hogy miért kellet egy részt teljesen átépíteni?- kérdeztem utána ballagva.
- A polgármester szerint a gerendák nem voltak tartósak és az Ön testi védelme miatt ránk parancsolt, hogy azonnal javítsuk meg. Elvégre nincs a városunknak annyi pénze, hogy kifizesse a balesetéért járó kárpótlást- mondta a bajszos ember és elkezdett nevetni csukott szájjal saját poénján, amit én különösebben nem találtam valami fényes és eget rengető viccnek...
- Azt a gerendát add ide, kérlek- mondta egy másik munkás az előttem ballagónak, mire az bólintott, így jelezve, hogy vette az adást és elfogadta a kihívást.
- Majd én!- mondtam és sietősen odamentem. Minden erőmet belevéve megemeltem, mire valaki fájdalmasan feljajdult. A hang irányába fordítottam a fejem és rémülten vettem észre, hogy egy őrült lány rajongót fejbe kólintottam a nehéz acéllal.
- Majd én elintézem- fordultam a poénkodó sörhasú munkáshoz és visszatettem a gerendát, majd a csaj felé biccentettem.
- Rendben, rendben- bólogatott.
Sietősen odamentem a tántorgó lányhoz és megfogtam, hogy el ne ájuljon.
- Jól vagy?- kérdeztem. A lány mind két kezével a fejét fogta és nem válaszolt- Istenem, de most miért?- emeltem égnek a szemem, majd lehajoltam és felemeltem a barna hullámos hajú lányt és elindultam az öltözőm felé.
Vékony testalkata ellenére elég nehéznek találtam a lány cipelését, bár lehet, hogy a mostani kondi hiánya miatt van ez így...
- Hagyjanak magamra!- mondtam az öltözőmbe beérve- Senki ne zavarjon!- adtam ki az utasítást, mire 10 másodperc alatt felszívódott mindenki.
Lefektettem a lányt a kanapéra, majd felemeltem egy ruhadarabot és elmentem a mosdóba bevizezni.
- Tessék- raktam rá a lány fejére, aki felszisszentett és végre kinyitotta a szemét. Lekaptam a sárga munkássisakomat és leraktam egy gyümölcsös tál mellé.
- Vadbarom- mondta és jobb kezével eltolta a kezemet, hogy ő foghassa a rongyot. Kicsit érdekesnek találtam a stílusát, hisz mégiscsak megmentettem... Jó, én ütöttem le, de akkor is...
- Neked is szia.
- Hiszen te... Te vagy... Erik L...- a szájára tettem a kezemet.
- Pssszt! Ne kiabálj már! Kapsz egy ingyenes koncertbelépőt!- ígértem neki. A lány felült és ellökte magától a rongyot. Rendkívül bájos termet volt és gyönyörű. Igaz egy heg csúfította el a homlokát, amit mellesleg minden bizonnyal csak én okozhattam...
- Nem érdekel a vacak koncertjegyed elhiheted!- mondta. Megleptek szavai. Ugyan ki ne örülne ingyen belépőnek?
- Nem?- kérdeztem vissza.
- Nem- válaszolta közömbösen és jobban szemügyre vette a gyümölcsöskosaramat, majd rosszallóan elkezdte rángatni a fejét.
- Nem szereted a zenémet?- ez a csaj totál kiakaszt. Miért nem bírtam valami nem ennyire barátságtalan csajt leütni?
- A zenéddel semmi bajom... Veled van bajom!- vallotta be. Legalább őszinte.
- Nem is ismersz!- álltam fel mellőle, mert elkezdett zsibbadni a lábam. Követte példámat és Ő is feltápászkodott a kanapéról.
- Nem. De te se magad. Ez egy hamis kép telis tele még több hazugsággal- odament a tükörhöz és belenézett. Megérintette a sebhelyét- Ezért pedig külön gratulálok...
- Hidd el, ha több időt töltenél velem, biztos jobb benyomásod lenne rólam- keltem a saját védelmemre.
- Lehet...- hagyta rám és lehajította a lábam elé a rongyot- Nem vagyok valami fényesen- ült le a sminkes asztalomhoz.
- Meg kellene mutatni egy orvosnak...- mutattam a sebére- Lehet agyrázkódást kaptál... Á, ilyen nincs.
Valaki kopogott.
- 5 perc Mr. Logan- szűrődött át a hang a szürke ajtón keresztül.
- Öhm... Rendben!- válaszoltam. Újra ránéztem a lányra- Mi a neved?
- Melissa... De 5 perc múlva úgyis elfelejted nagy sztár...
- Muszáj ilyen kioktatónak lenned?
- Nem vagyok kioktató.
- Akkor ellenséges.
- Tuti, hogy nem vagyok ellenséges.
- Kötekedős- mondtam, mire felállt.
- Biztos, hogy nem vagyok kötekedős!
- Mégis minden szavamba belekötsz- kezdett megtetszeni a temperamentuma. Melissa. Szép név.
- Mert egy egoista ma...- picit megtántorodott, mire elkaptam.
Visszavonszoltam a kanapéhoz és leültettem rá.
- Maradj itt... 2 óra és jövök- lekaptam a gerenda miatt koszos pulcsimat és körbenéztem. Hol az ingem, amit kiválasztott a stylist?
Lenéztem a földre és ekkor vált előttem minden világossá. Én hülye a fellépős ingemet vizeztem be! Most ott hever gyűrötten és véresen.
- Valami baj van?- kérdezte Melissa elfehéredett arccal.
- Nem. Nem- hazudtam, miközben azon gondolkoztam, hogy mit is vehetnék fel. Kinyitottam egy szekrényajtót, ahol 1 sima fehér pólót találtam.
Mi is az első szám, amit énekelek? A munkáról szól.
- Minek van nálad egy fejvédő sisak?- kérdezte Melissa- Ilyet a munkások hordanak.
- Zseni vagy!- kaptam észbe és magamra húztam a fehér pólót, majd a fejemre tettem azt a csuda munkavédelmi eszközt.
Kiléptem az ajtón, még egyszer jobban megnéztem a lányt, majd az ajtóm előtt őrködő fickót külön megkértem, hogy senkit ne engedjen se ki, se be, majd szaladtam.
- Erik, hogy nézel ki?- ijedt meg anyám- Dan! Dan!- kiáltott apám után- Így nem mehetsz a színpadra.
- Az első számához passzolna az öltözék- mondta apa.
- Utcagyerek ez, nem pedig sztár!- siránkozott anya.
- Ugyan. Szeretik így is úgy is- ölelte meg apa anyát- Menj csak!- tartotta felém a mikrofont. Kikaptam a kezéből és felszaladtam a színpadra.
- Szép jó estét minden kedves rajongómnak! Remélem nem vártatok sokáig!- a tömeg egyszerre kiáltott fel, hogy nem.
Imádtam őket. A tömeget. A közönséget. Ők adtak inspirációt és megnyugvást. Soha nem a rivaldafényre vágytam, hanem, hogy létem alkotói arcán boldogságot és örömöt lássak viszont.
A dobos megadta a kezdő ütemet és beindult a szám. Minden tökéletesen alakult: a koreográfia, a trükkök, a hanghordozások és miegymás.
Igazából meg is lepődtem magamon, hisz végig egy valami - vagyis valaki- járt a fejemben: Melissa. Reméltem, hogy mire visszaérek még ott lesz. Valahonnan annyira ismerősnek tűnt a lány.
- Mond be a támogatókat: Polgármesteri Hivatal, Beth'...- jött a fülembe a fülesen keresztül a dirigálás.
- És ugyan hogy jött volna létre ez az este főbb támogatóim nélkül? Nagy tapsot a Polgármesteri Hivatalnak!- vártam picit- A Beth'-nek- de ismerős neve van. Ó, hát itt vettem kávét, tényleg... Igaz, hogy első nap sikeresen le öntöttem valakit, de az nem számít, kifizettem Őt egészen tisztességesen. Még egy aláírt tízest is kapott...- A Mango- és így tovább. Mindig elismételtem, amit a fülembe hallottam.
- Vissza, vissza, vissza!- a közönség egyszerre kurjantott és tapsolt. Máskor annyira szívesen énekeltem még plusz számokat, de most siettem volna visszafele... Na egy belefér még.
- Jöhet a Crazy?- tettem fel a kérdést a nézőknek.
- IGEN!
Ez a 4 perc 12 másodperc életem leghosszabb időszakasza volt. Elköszöntem az előre megírt és betanult szövegem szerint és már szaladtam is az öltöző fele. A folyosón többen elcsíptek és gratuláltak, de gyorsan és ügyesen kikerültem mindenkit.
Berontottam a szürke ajtón és az ágyra pillantottam.
Melissa az ágyon feküdt és ütemesen szuszogott. Odamentem hozzá. Mennyire békés... És mennyire szép. Nem ébreszthetem fel... Még nem.
Ezért jött az az ötlet, hogy elmegyek letusolni. Világéletemben szerettem a habok közé merülni, de most féltem, hogy felébred Melissa és elmegy, így kénytelen voltam egy gyors zuhanyzáson részt venni.
Elzártam a csapot és magam köré tekertem egy fehér törölközőt.
Amikor kimentem a fürdőből a pillantásom egyből a kanapé felé tévedt: üres volt.
- Engem keresel?- szólalt meg valaki a ruháim mögött. Fellélegeztem. Hát nem ment el mégse.
- Pontosan. Féltem, hogy valami őrültséget fogsz csinálni- mondtam- Azt a sárga pólót ideadod?
A barna hajú lány megfogta és egy kiszámított mozdulattal felém hajította. Egy ügyes mozdulattal elkaptam és felhúztam.
- Most pedig fordulj el- mondtam és alulról is felöltöztem.
Melissa a sminkes bazáromhoz ment és felemelte a kedvenc fekete napszemüvegemet és felvette.
- Á, ez tetszik.
- Nekem is a kedvencem- mondtam.
- Erik... Szeretnék most már menni.
- Rendben. Hazaviszlek, nyugi...- eszembe jutott egy hete mit ígértem anyámnak- Csak lesz előtte... Egy egészen apró kitérő...
Folyt. köv.
2011. július 23., szombat
5. fejezet -Melissa
28...29...30.
Elengedtem a tincset a hajsütőről. Bámulatos, hogy milyen gyönyörű hullámokat lehet varázsolni ezzel a henger alakú vassal. Rájöttem, hogy 30 másodpercig kell rajtahagyni egy tincsen és akkor sztárokéhoz hasonló eredményes sugárzó hajkoronát kapok.
- Reggeli!- jött be a szobámba a szeleburdi nővérem
- Megyek- mondtam, leraktam a hajsütőt egy biztonságos felületre és kikapcsoltam. A frufrumat egy csattal oldalra tűztem és a nyakamba akasztottam egy fekete nyakláncot. Bámulatosan festettem.
- De most!- dübörgött az ajtómon Jessica. Odamentem és kinyitottam.
- Megyek már, na- mondtam ingerülten és elindultam a lépcső irányába.
- Melissa! Szépen festek?- mutatott végig magán. Egy eléggé elegáns ruhát viselt egy egyszerű reggelihez képest.
- Ja. De minek öltöztél így ki?
- Anya munkatársa és a fiai átjönnek reggelizni. Anyával valami fontos ügyön dolgoznak.
- Bámulatos- lementem a lépcsőn és még be se értem a konyhába, éreztem a baconos rántotta hívogató illatát- Anya, biztos túl késő, hogy egyke legyek?- mondtam, amikor beértem.
Anya kicsit idegesen és félszegen nevetett egy hamiskásat és azt mondta: - Egészen biztos.
Ekkor vettem észre zavarodottsága okát. A reggeliző asztalnál 2 idegen ült. Egy szemüveges rövid vörös hajú nő és 2 barna hajú fiú. Az egyik vékony volt, a másik picit húsosabb, de rendkívül hasonlítottak így is.
- Barbara, hadd mutassam be a lányomat, Melissát- mondta anya a fakanállal magyarázva- És Ő pedig Jessica, az idősebb.
Jessica hátradobta hullámos fürtjeit és egy pukedlit nyomott, mire belőlem kitörni készült egy hatalmas kacagóroham, de egy mosolyba elfojtottam az egészet.
- Szép jó reggelt!- bólintott- Ők pedig a fiaim, Justin és Austin.
Jobban szemügyre vettem Justint. Hirtelen beugrott egy kép: a Beth'-ben, ahogy törölgeti az asztalt és ahogy visszaadja a pénzt. Nem, ez lehetetlen. Vagy mégse? Ez lenne Zoey új munkatársa?
Leültem a reggeliző asztalhoz, Austin mellé és belekortyoltam a már előre kitöltött juiceba.
- Melissa... Hányra mész a koncertre?- kérdezte anya, aki épp azon ügyködött, hogy kiszedje egy tányérra a rántottát és megfelelően feldíszítse.
- Héttől kezdődik, de hamarabb elmegyek Laurához, mert onnan indulunk- magyaráztam.
- Milyen koncert?- kérdezte Barbara kíváncsian. Nem mertem felpillantani a tányéromból, nehogy észre vegye Justin, hogy tegnap engem szolgált ki.
- Öhm... Erik Logan. A barátnőim nagy rajongók és engem is elráncigálnak- vallottam be.
- Sose baj a szórakozás. Amikor én fiatal voltam, ugyanúgy buliztam és mégis magas rangom van most. Sok szülőnek nem úgy alakult az élete, ahogy szerette volna és elveszik a gyerekektől a boldogságot- nevetett saját magán Barbara és belekortyolt Ő is a pohárjába. Éreztem, ahogy az arcom fürkészi, hogy mit is szólok véleményéhez, tehát halványan elmosolyodtam, mire folytatta: - Ezeket a fiúkat ágyúval se lehet kirobbantani. Nem baj, ha csatlakoznának hozzátok? Még nem igazán vannak barátaik- kérte tőlem.
- Anya, erre igazán semmi szükség...- húzta ki magát Justin.
- Jaj, ne butáskodj már fiam! Szóval Melinda?
- Melissa...-javította ki Austin.
- Azt mondtam- nevetett ismét Barbara. Micsoda ellenszenves egy teremtés... Rápillantottam anyára, aki folyamatosan bólogatott és tüzeket szórt a szemével felém.
- Persze- reagáltam túl gyorsan és túl hangosan- Remek. Király- játszottam meg magam, de színészkedés terén elég pocsék voltam.
- Nagyszerű, nagyszerű!- örült meg Barbara banya és elkezdett tapsikolni, mint egy jól lakott óvodás- Ó, Karen, hát nem csodálatos, hogy a gyerekeink együtt fognak mulatozni?- fordult végre anyához a banya, így fellélegezhettem. Véletlenül rápillantottam a fiatalabbik fiúra, aki meglehetősen jól mulatott a szenvedésemtől, hisz kaján vigyor ült ki pattanásmentes arcára.
Anya egy tál gőzölgő virslivel odalépett az asztalhoz és letette középre a cukrozott briós mellé, majd Jessicához fordult:- Jess, idehoznád a kenyeret?
- Persze anya- mondta hangsúlyosan és minden tisztelettel a hangjában, majd felállt.
A feszültséget vágni lehetett volna az ebédlőben. Egyedül Barbara duruzsolt különböző kirándulásokról, meg elvekről, melyek halál unalmasak voltak, de anya folyamatosan helyeselt és érdeklődéssel, plusz műmosollyal figyelte történeteit.
- Kicsit kiborító tud lenni- szólalt meg halkan Austin. Elmosolyodtam.
- Ne túlozz- vicceltem.
- Fejébe szállt a dicsőség- magyarázta és letette a villáját. Abban a pillanatban anya megkérdezte tőle, hogy nem e kér még valamit- Köszönöm Karen, de kipukkanok.
- Akkor Melissa körbevezet a házban- égnek emeltem a szemem- Melissa!- szólt rám.
- Kövess- kitoltam a székem és elindultam a nappali felé, majd leültem a kedvenc kanapémra.
- Kicsit stresszes anyád van- mondta Austin és leült mellém.
- A te anyád teszi- mutattam rá.
- Igen. Barbarának ehhez nagy érzéke van. Könnyű szerrel befolyásol másokat.
- Miért hívod Barbarának?
- Igazából ő nem a vér szerinti anyám, csak apám élettársa.
- Ó, sajnálom, nem akartam...- nagyszerű. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Mindig el kell járnia a számnak!
- Ugyan... Nem tudhattad. Mellesleg a koncertről annyit, hogy nyugi, úgyse oda megyünk.
- Ne butáskodj, gyertek csak!- tényleg nem akartam megbántani, bár már a lelki szemeim előtt láttam, ahogy Zoey kiabál velem, hogy mit keres itt Justin, az Ő munkatársa... Majd kimagyarázom valahogy.
- Nem csípem a koncerteket. Erikkel jóba vagyok, majd megvárom a hotelban- nem hittem a fülemnek.
- Erikkel jóba vagy?
- Persze. Általános iskolában elválasztathatatlanok voltunk, de utána... Befutott és hát... Mégis elválasztottak tőle- mosolygott rám szomorkásan.
- Ó.
- Tudod mit? Ha vége a koncertnek gyere a színpad alá, megpróbállak behozni.
- Nem igazán rajongok Erikért, bocsi... De van egy barátnőm, aki él- hal érte- jutott eszembe Laura a szőke fürtjeivel.
- Mi lenne, ha a koncert előtt a színpad alatt találkoznánk? Lepd meg a barátod!
- Austin, gyere, megyünk- jött be a szobába a banya. Austin felállt, de az ajtónál még visszafordult:- A színpadnál- ismételte és eltűnt.
Hihetetlen, hogy vannak még ilyen rendes pasik. De ami a lényeg: Laura jobban fog örülni, mint a születésnapi buliján a laptopnak... De kíváncsi vagyok már az arcára...
- Ááá, el se hiszem, el se hiszem- hajtotta egyre Laura és fel- alá járkált a szobájában. Egyes léptei nyomán a padló recsegett- Eljött ez a nap is!- duruzsolta.
- Hagyd abba a járkálást, mert akkora huzatot csaptál, hogy félő tornádó keletkezik a szobában- viccelt Zoey. Laura megvonta a vállát és szórakozottan odalépett a fehér fésülködő asztalához, ami pont úgy festett, mint a sztárok öltözőjében lévők: apróbb lampionokkal volt a tükör körbefogatva, az asztalon minden egymásra hajítva és dobálva.
Laura elkezdett kutatni a halmazban.
- Sziasztok!- jött be a szobába Chloé. Fekete haja be volt sütve, bámulatosabb volt, mint bármikor máskor. Lapos talpú fekete topánka volt rajta, fekete nadrággal és egy citromsárga pánt nélküli felsővel. Chloé véleményem szerint olyan elragadó egyéniség, hogy krumplis zsákban is ezerszer csinosabb lenne, mint én a jelenlegi fennállásom szerint.
- Mattet hol hagytad?- kérdezte Zoey, majd felállt az ágyról, ahol eddig pihent és odalépett Laura fésülködő asztala mellé, ahol Laura még mindig nagyon keresett valamit.
- A hallban telefonál- válaszolt a csilingelő hangjával.
- Á, végre megvagy!- kiáltott fel Laura a kezében diadalmasan tartva a rózsaszín tubust. Lecsavarta róla a kupakot és elkezdte a száját kenegetni.
- Laura, a végén megvakulunk ajkaid csillogásától- ugratta ismét Zoey.
- Ha-ha- mondta minden vidám érzet nélkül, majd elrakta kézi táskájába a szájfényt és rám pillantott- Indulhatunk?
- Természetesen- felálltam a fotelból és kitártam az ajtót.
Az emberek tudatában az él, hogy szépen, zárkózottan, csendesen kell az utcán haladni. Mi mind a hármat megszegtük egy az egyben. Igazából, ha jobban belegondolok általános iskolába ölték belünk ezt az elvet. Tisztán emlékszem, hogy a tanárok minden egyes kirándulás előtt hangsúlyosan ismételgette a párba haladj! csendesebben! és előre nézz! immár szállóigévé vált mondatokat. Katonának próbáltak nevelni minket, vagy egyszerűen csak tartottak tőle, hogy börtöntöltelékek leszünk?
A járókelők kisebb beszólásokkal és horkantásokkal illettek felhőtlen jókedvünk miatt. Igazán nem bírtam megérteni az Ő felfogásukat... Bezzeg, ha a saját barátaival jönnének ezek a kérkedő emberek és ők is ugyanolyan jól szórakoznának, akkor nem lenne akkora baj az egész...
- Itt vagyunk! Itt vagyunk! Itt vagyunk!- jajveszékelt Laura és elkezdett ugrándozni.
- Laura, levegő!- szóltam rá és előkerestem a pénztárcámat. Odaléptem a kasszához és megvásároltam a jegyet a durcás kövér nőtől, aki alaposabban szemügyre vette mindannyiunkat.
Elengedtem a tincset a hajsütőről. Bámulatos, hogy milyen gyönyörű hullámokat lehet varázsolni ezzel a henger alakú vassal. Rájöttem, hogy 30 másodpercig kell rajtahagyni egy tincsen és akkor sztárokéhoz hasonló eredményes sugárzó hajkoronát kapok.
- Reggeli!- jött be a szobámba a szeleburdi nővérem
- Megyek- mondtam, leraktam a hajsütőt egy biztonságos felületre és kikapcsoltam. A frufrumat egy csattal oldalra tűztem és a nyakamba akasztottam egy fekete nyakláncot. Bámulatosan festettem.
- De most!- dübörgött az ajtómon Jessica. Odamentem és kinyitottam.
- Megyek már, na- mondtam ingerülten és elindultam a lépcső irányába.
- Melissa! Szépen festek?- mutatott végig magán. Egy eléggé elegáns ruhát viselt egy egyszerű reggelihez képest.
- Ja. De minek öltöztél így ki?
- Anya munkatársa és a fiai átjönnek reggelizni. Anyával valami fontos ügyön dolgoznak.
- Bámulatos- lementem a lépcsőn és még be se értem a konyhába, éreztem a baconos rántotta hívogató illatát- Anya, biztos túl késő, hogy egyke legyek?- mondtam, amikor beértem.
Anya kicsit idegesen és félszegen nevetett egy hamiskásat és azt mondta: - Egészen biztos.
Ekkor vettem észre zavarodottsága okát. A reggeliző asztalnál 2 idegen ült. Egy szemüveges rövid vörös hajú nő és 2 barna hajú fiú. Az egyik vékony volt, a másik picit húsosabb, de rendkívül hasonlítottak így is.
- Barbara, hadd mutassam be a lányomat, Melissát- mondta anya a fakanállal magyarázva- És Ő pedig Jessica, az idősebb.
Jessica hátradobta hullámos fürtjeit és egy pukedlit nyomott, mire belőlem kitörni készült egy hatalmas kacagóroham, de egy mosolyba elfojtottam az egészet.
- Szép jó reggelt!- bólintott- Ők pedig a fiaim, Justin és Austin.
Jobban szemügyre vettem Justint. Hirtelen beugrott egy kép: a Beth'-ben, ahogy törölgeti az asztalt és ahogy visszaadja a pénzt. Nem, ez lehetetlen. Vagy mégse? Ez lenne Zoey új munkatársa?
Leültem a reggeliző asztalhoz, Austin mellé és belekortyoltam a már előre kitöltött juiceba.
- Melissa... Hányra mész a koncertre?- kérdezte anya, aki épp azon ügyködött, hogy kiszedje egy tányérra a rántottát és megfelelően feldíszítse.
- Héttől kezdődik, de hamarabb elmegyek Laurához, mert onnan indulunk- magyaráztam.
- Milyen koncert?- kérdezte Barbara kíváncsian. Nem mertem felpillantani a tányéromból, nehogy észre vegye Justin, hogy tegnap engem szolgált ki.
- Öhm... Erik Logan. A barátnőim nagy rajongók és engem is elráncigálnak- vallottam be.
- Sose baj a szórakozás. Amikor én fiatal voltam, ugyanúgy buliztam és mégis magas rangom van most. Sok szülőnek nem úgy alakult az élete, ahogy szerette volna és elveszik a gyerekektől a boldogságot- nevetett saját magán Barbara és belekortyolt Ő is a pohárjába. Éreztem, ahogy az arcom fürkészi, hogy mit is szólok véleményéhez, tehát halványan elmosolyodtam, mire folytatta: - Ezeket a fiúkat ágyúval se lehet kirobbantani. Nem baj, ha csatlakoznának hozzátok? Még nem igazán vannak barátaik- kérte tőlem.
- Anya, erre igazán semmi szükség...- húzta ki magát Justin.
- Jaj, ne butáskodj már fiam! Szóval Melinda?
- Melissa...-javította ki Austin.
- Azt mondtam- nevetett ismét Barbara. Micsoda ellenszenves egy teremtés... Rápillantottam anyára, aki folyamatosan bólogatott és tüzeket szórt a szemével felém.
- Persze- reagáltam túl gyorsan és túl hangosan- Remek. Király- játszottam meg magam, de színészkedés terén elég pocsék voltam.
- Nagyszerű, nagyszerű!- örült meg Barbara banya és elkezdett tapsikolni, mint egy jól lakott óvodás- Ó, Karen, hát nem csodálatos, hogy a gyerekeink együtt fognak mulatozni?- fordult végre anyához a banya, így fellélegezhettem. Véletlenül rápillantottam a fiatalabbik fiúra, aki meglehetősen jól mulatott a szenvedésemtől, hisz kaján vigyor ült ki pattanásmentes arcára.
Anya egy tál gőzölgő virslivel odalépett az asztalhoz és letette középre a cukrozott briós mellé, majd Jessicához fordult:- Jess, idehoznád a kenyeret?
- Persze anya- mondta hangsúlyosan és minden tisztelettel a hangjában, majd felállt.
A feszültséget vágni lehetett volna az ebédlőben. Egyedül Barbara duruzsolt különböző kirándulásokról, meg elvekről, melyek halál unalmasak voltak, de anya folyamatosan helyeselt és érdeklődéssel, plusz műmosollyal figyelte történeteit.
- Kicsit kiborító tud lenni- szólalt meg halkan Austin. Elmosolyodtam.
- Ne túlozz- vicceltem.
- Fejébe szállt a dicsőség- magyarázta és letette a villáját. Abban a pillanatban anya megkérdezte tőle, hogy nem e kér még valamit- Köszönöm Karen, de kipukkanok.
- Akkor Melissa körbevezet a házban- égnek emeltem a szemem- Melissa!- szólt rám.
- Kövess- kitoltam a székem és elindultam a nappali felé, majd leültem a kedvenc kanapémra.
- Kicsit stresszes anyád van- mondta Austin és leült mellém.
- A te anyád teszi- mutattam rá.
- Igen. Barbarának ehhez nagy érzéke van. Könnyű szerrel befolyásol másokat.
- Miért hívod Barbarának?
- Igazából ő nem a vér szerinti anyám, csak apám élettársa.
- Ó, sajnálom, nem akartam...- nagyszerű. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Mindig el kell járnia a számnak!
- Ugyan... Nem tudhattad. Mellesleg a koncertről annyit, hogy nyugi, úgyse oda megyünk.
- Ne butáskodj, gyertek csak!- tényleg nem akartam megbántani, bár már a lelki szemeim előtt láttam, ahogy Zoey kiabál velem, hogy mit keres itt Justin, az Ő munkatársa... Majd kimagyarázom valahogy.
- Nem csípem a koncerteket. Erikkel jóba vagyok, majd megvárom a hotelban- nem hittem a fülemnek.
- Erikkel jóba vagy?
- Persze. Általános iskolában elválasztathatatlanok voltunk, de utána... Befutott és hát... Mégis elválasztottak tőle- mosolygott rám szomorkásan.
- Ó.
- Tudod mit? Ha vége a koncertnek gyere a színpad alá, megpróbállak behozni.
- Nem igazán rajongok Erikért, bocsi... De van egy barátnőm, aki él- hal érte- jutott eszembe Laura a szőke fürtjeivel.
- Mi lenne, ha a koncert előtt a színpad alatt találkoznánk? Lepd meg a barátod!
- Austin, gyere, megyünk- jött be a szobába a banya. Austin felállt, de az ajtónál még visszafordult:- A színpadnál- ismételte és eltűnt.
Hihetetlen, hogy vannak még ilyen rendes pasik. De ami a lényeg: Laura jobban fog örülni, mint a születésnapi buliján a laptopnak... De kíváncsi vagyok már az arcára...
***
- Ááá, el se hiszem, el se hiszem- hajtotta egyre Laura és fel- alá járkált a szobájában. Egyes léptei nyomán a padló recsegett- Eljött ez a nap is!- duruzsolta.
- Hagyd abba a járkálást, mert akkora huzatot csaptál, hogy félő tornádó keletkezik a szobában- viccelt Zoey. Laura megvonta a vállát és szórakozottan odalépett a fehér fésülködő asztalához, ami pont úgy festett, mint a sztárok öltözőjében lévők: apróbb lampionokkal volt a tükör körbefogatva, az asztalon minden egymásra hajítva és dobálva.
Laura elkezdett kutatni a halmazban.
- Sziasztok!- jött be a szobába Chloé. Fekete haja be volt sütve, bámulatosabb volt, mint bármikor máskor. Lapos talpú fekete topánka volt rajta, fekete nadrággal és egy citromsárga pánt nélküli felsővel. Chloé véleményem szerint olyan elragadó egyéniség, hogy krumplis zsákban is ezerszer csinosabb lenne, mint én a jelenlegi fennállásom szerint.
- Mattet hol hagytad?- kérdezte Zoey, majd felállt az ágyról, ahol eddig pihent és odalépett Laura fésülködő asztala mellé, ahol Laura még mindig nagyon keresett valamit.
- A hallban telefonál- válaszolt a csilingelő hangjával.
- Á, végre megvagy!- kiáltott fel Laura a kezében diadalmasan tartva a rózsaszín tubust. Lecsavarta róla a kupakot és elkezdte a száját kenegetni.
- Laura, a végén megvakulunk ajkaid csillogásától- ugratta ismét Zoey.
- Ha-ha- mondta minden vidám érzet nélkül, majd elrakta kézi táskájába a szájfényt és rám pillantott- Indulhatunk?
- Természetesen- felálltam a fotelból és kitártam az ajtót.
Az emberek tudatában az él, hogy szépen, zárkózottan, csendesen kell az utcán haladni. Mi mind a hármat megszegtük egy az egyben. Igazából, ha jobban belegondolok általános iskolába ölték belünk ezt az elvet. Tisztán emlékszem, hogy a tanárok minden egyes kirándulás előtt hangsúlyosan ismételgette a párba haladj! csendesebben! és előre nézz! immár szállóigévé vált mondatokat. Katonának próbáltak nevelni minket, vagy egyszerűen csak tartottak tőle, hogy börtöntöltelékek leszünk?
A járókelők kisebb beszólásokkal és horkantásokkal illettek felhőtlen jókedvünk miatt. Igazán nem bírtam megérteni az Ő felfogásukat... Bezzeg, ha a saját barátaival jönnének ezek a kérkedő emberek és ők is ugyanolyan jól szórakoznának, akkor nem lenne akkora baj az egész...
- Itt vagyunk! Itt vagyunk! Itt vagyunk!- jajveszékelt Laura és elkezdett ugrándozni.
- Laura, levegő!- szóltam rá és előkerestem a pénztárcámat. Odaléptem a kasszához és megvásároltam a jegyet a durcás kövér nőtől, aki alaposabban szemügyre vette mindannyiunkat.
2011. július 21., csütörtök
4. fejezet -Zoey
Magamra kötöttem a zöld Beth' feliratú kötényt és kontyba fogtam a hajamat. Ha el akarok menni a koncertre, nagyon keményen meg kell dolgoznom érte, hisz nem fog a pénz csak úgy az ölembe hullani, mint a többieknek. Már említettem az állandóan részeges apámnak, hogy holnap kimozdulok otthonról, mire jött nekem a számlákkal, amiket ugyancsak én fizetek. Az öcsém segítség helyett inkább cigizik, és ki tudja már, hogy miken van túl...
- Szia!- jött be az öltöző előtti helyiségbe egy meglepően jó képű magas, vékony, ám izmos, barna hajú és barna szemű srác.
- Szia! Bocsi, de vendégek nem tartózkodhatnak itt- adtam ki az utasítást.
- Az jó, de én itt dolgozom. Ez az első napom- magyarázta. Hihetetlen, hogy pont egy ilyen jóképű srác egy ilyen helyen dolgozik... Ő biztos nem a megélhetéséért teszi, mint én - Justin- mutatkozott be.
- Zoey. Balra van a fiú öltöző- mondtam, azzal kimentem a pulthoz.
Pislogtam egymás után hármat, és picit belecsíptem a bal kezembe... Nem. Ez nem álom.
Elvettem egy már foszlásnak indult rongyot és mentem asztalról asztalra, hogy leszedegessem a maradékot, hogy az újonnan érkezőknek legyen helyük.
- Á, Zoey!- vett észre Melissa. Odamentem hozzá és egyből elújságoltam neki az új alkalmazottat.
- Ő az?- mutatott hátra, közben megérkezett Laura is.
- De jó a segge- mondta köntörfalazás nélkül. Melissával mindketten csodálkozva néztünk rá. Nem az Ő szavajárása közé tartozott a "segg", mint olyan kifejezés.
- Laura, mi van veled?- kérdezte nevetve Melissa.
- Fogalmam nincs. Jó kedvem van.
- Matt miatt?- kérdezte Mel.
- Matt?- replikáztam- Hé, úgy érzem, engem csúnyán kihagytatok valamiből!
- Szóval nagyon jóba lettem Mattel. Bár néha úgy érzem, hogy Ő nem igazán kedvel engem. Kicsit fura hangstílusban beszél és amikor az étterembe voltunk annyira untathattam, hogy a telefonját nyomkodta. De a legszebb, hogy a billentyűzárat se oldotta fel, hanem azzal szórakozott, hogy világít a telefon, nem világít a telefon. Világít a telefon, nem világít a telefon... Képzelheted, amúgy is annyira megbántam, hogy felhúztam magam az uszodában és ok nélkül nekiestem... De utána átjött és megtanított palacsintát sütni- újságolta és le mertem volna fogadni, hogy életében először boldog.
- Ó ne, már nem lesznek polipos palacsinták?- sopánkodott Melissa és drámaian égnek emelte a szemét. Pontosan tudtam, hogy mire gondol, hisz köztudott, hogy Laura akkor kezd palacsinta "sütéshez", mikor ideges. Múltkor szemtanúi voltunk ügyetlenkedésének, és 8 csápú polipokat gyártott. Legalább jót nevettünk rajta.
- Nem. Végre már ezt is elsajátítottam- húzta ki magát büszkén.
- Összeillenétek- mondtam őszintén. Laura harsányan felnevetett.
- Ez az év vicce. Talán ha befestené a haját és kontaklencsét viselne... Á, nem, a belső tulajdonságai akkor se hasonlítanának Erik Loganére.
- Ez már fanatikus elmebaj- szögezte le Melissa- na de térjünk vissza hozzád, Zoey! A jóképű srác pont erre fele tart.
- Csajok!- néztem rájuk- Ne nézzétek már ilyen feltűnően!- természetesen egyikőjük sem hallgatott rám és ugyanúgy bámulták, míg oda nem ért hozzám és a mutatóujjával kettőt koppintott a vállamra.
- Zo, bocsi, de tudnál segíteni?
Megfordultam. Olyan magas és rekedt hangon mondtam, hogy persze, hogy a csajok elkezdtek vihorászni. Tökre elpirultam. Gyorsan összeszedtem magam és megköszörültem a torkom.
- Mibe is?
- A pultnál... Nem nagyon tudom kezelni még a masinát.
- Masinát?- elkezdtem feltérképezni előttem a pult mögötti részleget, a képzeletembe tárgyról- tárgyra ugráltam, de nem rémlett semmiféle masina, pedig már 2 éve itt dolgoztam.
- A pénz visszaadó gép- magyarázkodott boldogan. Tök hülyeséget hord össze, és mégse fél kimondani. Érdekes...
- A helyes szó erre a pénztárgép- súgta oda Laura.
- Ó, hogy az!- kaptam észbe- Persze.
Elindultam előre.
Fél órába tellett, míg mindent bemutattam és elmagyaráztam. Viszonylag gyorsan tanult a srác. Mikor kiszolgáltunk szinte mindenkit egy kicsit leültünk beszélgetni. Hozott 2 kávét.
Elkezdtem kavargatni.
- Miért dolgozol itt?- bukott ki belőlem a rég óta foglalkoztató kérdés.
- Úgy látom, te mindig kimondod, amit gondolsz- vette észre és rakott 1 kockacukrot a saját kávéjába.
- Ez az egyik előnyöm. Egy nap még ezek a szeleburdi szavak fognak előre vinni a siker felé- ugrattam, de Justin komolyan vette minden szavamat.
- Sose baj, ha valakinek jó a beszélőkéje. Én ódákat tudok zengeni a sült krumpliról- elnevettem magam és belekortyoltam a kávéba.
Soha életembe nem ittam még ilyen... Ilyen... Ilyen pocsék kávét. A számat széthúztam a szememet pedig összeszorítottam. Leküldtem gyorsan magába egy kockacukrot, hogy az a kegyetlen ízt már ne érezzem.
- Ez szörnyű!- kiáltottam, mire Justin is megkóstolta az övét.
- Hú, basszus... Valóban- adott nekem igazat.
- Máskor hagyd rám a kávét, mert a végén még kinyírod a városunkat!- viccelődtem.
Odapillantottam Melissáék asztala felé. Valamin nagyon kacarásztak. Olyan jó lett volna odamenni és beszállni a társaságukba.
De a végén megint oda jutok, hogy hazudnom kell... Mint amikor azt hitték, hogy a szüleimmel voltam a tengerparton, pedig csak kaptam egy jobban fizető állást 2 várossal arrébb 2 hétre. Muszáj volt, hisz a gázszámlával még mindig elmaradásaim vannak.
Néha igazán nem értettem magam. Azt nem bírtam elmondani nekik, hogy anya 2 éve otthagyott minket, mire apám teljesen megzápult.
Nagyon haragudtam anyámra. Egy nő legyen erős, és legyen tartása. Most már csak úgy tekintek anyára, mint egy gerinctelen lényre. Egy anya nem mehet el egy tőle 10 évvel fiatalabb pasassal egy másik országba a múltját maga mögött hagyva. Az enyém pontosan ezt tette. Apám olyan jó ember volt, számtalanszor rajtakapta anyámat más emberekkel, de annyira szerette, hogy soha nem bírt rá haragudni. Anyám végtelenül lusta termet volt: soha nem takarított, nem dolgozott, végtelenül buta volt- mégis olyan báj áradt belőle, hogy bárki megirigyelte volna. A zöld szemeket tőle örököltem.
- A legjobb barátnőid?- kérdezte Justin, kirázva mély töprengésemből és visszahozva a szomorú jelenbe.
- Meghiszem. 6 éve lettünk nagyon jóba. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk.
- És gondolom nincsenek titkok, hazugságok, jól megvagytok- mondta. Igen, egy normális ember szerint ilyennek kellene lennie egy barátságnak, és nem olyannak, mint amit én művelek. De nem akarom, hogy megtudják, hogy milyen szerencsétlen vagyok, mert félek, hogy többé már nem fognak úgy szeretni...
- Nem válaszoltál a kérdésemre- tereltem a témát. Ebben nagyszerű vagyok legalább.
- Nos... Főiskolán mindenkinek van kocsija... Kinéztem egy használt szürke gyönyörűséget, arra gyűjtünk az öcsémmel.
- Értem.
- Fogsz jönni a szombati városi ünnepségre?
- Szerintem igen. De most megyek vár egy nagy halom mosogatni való- megfogtam a két pöttyös kávés bögrét és odavittem a csaphoz. Megengedtem a vizet, először öblítettem, majd mosogatószert adagoltam a vízhez, majd egy alapos sikálás után újabb öblítés. Utáltam a mosogatást, de a pénz függvényében bármire hajlandó lettem volna.
Justin az asztalok között cikázott és leszedte a hulladékot. 2 koktélt vitt ki 2 igazán csinos csajnak, és már a pénztárgéppel is nagyon ügyesen bánt.
Este 7 fele Melissa és Laura távoztak, mert annyira sokan lettek, hogy nem volt időm velük beszélgetni.
8 órakor megjött a váltás, így mentem Justinnal hátra visszavedleni hétköznapi ruháinkba.
- Milyen volt az első nap?- kérdetem tőle barátilag.
- Fárasztó. Eddig nem gondoltam volna, hogy ennyire el lehet fáradni egy ilyen munkában- nézett rám a barna szemeivel, amiben valóban fáradtságot lehetett felfedezni.
- Mikorra vagy beosztva?
- Hétfőtől szinte minden délután. Te?
- Pontosan ugyanígy. Nehéz összehozni a sulival a munkát- sóhajtottam fel és felemeltem a munkások közös padjáról a barna táskámat. Eszeveszettül elkezdtem kutatni a bérletem után, majd elindultam ki.
- Zo!- szólt utánam. Lassan megfordultam és kérdőn ránéztem-Köszönök mindent!
- Ez természetes- mosolyogtam rá bátorítóan és kiléptem az immár hűvössé vált estébe.
Elindultam a buszmegálló irányába, és reméltem, hogy még nem ment el a buszom.
Velem szembe jött egy turbékoló szerelmes pár, akik olyan boldognak látszottak együtt. Ilyenkor picit mindig elszomorodtam, hisz nekem még nem igazán volt tartós kapcsolatom, és soha nem voltam szerelmes. Sokat töprengek a tökéletes pasi témán, de mindig ugyanoda jutok. Nem létezik.
Azt hiszem, azt sem tudjuk igazán, hogy mi kik vagyunk, akkor meg honnan tudnánk, hogy ki az igazi? Hányszor sétálhatunk el az utcán egymás mellett mit sem sejtve?
És mikor beszélünk szerelemről? Az egyik bölcs ismerősöm szerint: "mert a szerelem ott kezdődik, hogy nem érdekel hol... nem érdekel hogyan... csak az érdekel, hogy ő is ott legyen!"- köszönöm ezt bő választ, Laura! Irodalom órán is boncoltuk ezt a témát. Saját szavaimmal élve nekem a szerelem:
A szerelem egy olyan emberi tulajdonság, mely hatására szinte megvakulunk, gondolatainkat nem bírjuk kordában tartani, ráadásul olyan dolgokat tehetünk meg, amit normál körülmények között elkerülnénk. A szerelem táplál, erősít, növeli önbizalmunkat, elfeledteti minden gondunkat és kizárja a külvilágot. Szinte
minden egyes ember volt vagy lesz szerelmes, bármilyen kort is éljünk.
Te hiszel a szőke herceg fehér lovon felvetésben, vagy inkább a mának élsz?Meglátásom szerint minden nő szíve mélyén ott punnyad és kitörésre vár ez a gyermekkori mesékből táplált legenda, és személy szerint én is örülnék ha egy ilyen herceggel futnék össze az utcán, a buszon, vagy akár csak a boltban... Olyan jó lenne hinni, hogy már közel jár hozzám, szinte az utcában ballag, csak folyamatosan eltéveszti a házszámot.
De mindezek hiú ábrándok, nagyreményű illúziók. Szép lenne, ha az élet ennyire könnyű lenne. De amikor valami jó történik, az magával vonzz dupla annyi rosszat. Tehát inkább maradok lehangolt, közömbös, szürke ember, így nem érnek bántalmazások.
Hirtelen villámlott egyet. 10 másodperc múlva dörgés is párosult hozzá. Nagyszerű. Jön a vihar.
Elkezdett cseperegni az eső, majd idővel egyre hevesebbé változott az idő. Szerencsémre pont megérkezett a sárga busz, sietősen felmásztam rá és hátul leültem.
Az ablakon csorgó víz cseppeket nézve mindig eszembe jutott a szabadság. Egy vízcsepp ott bukkanhat fel, ahol akar, és ott tűnhet el, ahol akar. Bárhova esik, ő tiszta marad, és a nap szolgálatában áll. Időközönként különböző területekre jut el, és biztos vagyok benne, hogy megmártózott a világ összes tengerében és óceánjában. Ezeken felül örök élettel bír.
Egy öreg néni felállt jelezni. Óvatosan odalépkedett a leszállásjelzőhöz, megnyomta a zöld gombot és várt. Kinéztem az ablakon, túl az esőcseppen. Ó, már itt is lennénk?
Sietősen felálltam és besoroltam a néni mögé. A busz csikorogva leállt és kinyitotta az ajtót. Még le se szálltam, amikor a fülsiketítő figyelmeztető hang már megszólalt.
Elkezdtem szaladni. Félni nem volt időm, pedig az utcában nem volt világítás. A buszmegállóhoz közel laktunk, összesen 5 házzal arrébb. Amikor feltűnt előttem a rozsdás, lepattogott festékű barna kapu, megkönnyebbültem.
Mint valami őrült, úgy téptem fel a kaput és csaptam be magam után. Beszaladtam a házba és bekulcsoltam magam után az ajtót. A konyhából gyertyaláng fénye szűrődött ki erős dohány szaggal.
Lehúztam a cipőm, bementem a fürdőszobába és kicsavartam a hajam. A tükörben éppen, hogy viszont láttam az arcképemet, de ez elég volt annyira, hogy megijedjek magamtól. Arcomon 2 oldalt 2 fekete csík volt, és a szemem körbe elmaszatolódott. Megengedtem a csapot, melyből csak hideg víz jött és elkezdtem sikálni magam. Mikor végeztem egy törölközőt fogtam magamhoz és az arcomat törölgetve elindultam a konyha felé.
A konyha melletti hálószobából halk hortyogást véltem hallani.
- Megint bepiált az öreg- mondta Brian, amikor beléptem hozzá.
- Mindjárt gondoltam. Te meg a házban cigiztél- mutattam rá.
- Bocs. Felhúzott- leültem a mellette lévő székre.
- Összegyűjtök annyi pénzt, amennyit csak bírunk és elmegyünk innen. Megígérem- mondtam neki. Brian elfordult tőlem és felszisszentett. Ekkor vettem észre a szeme alatt meghúzódó sötét karikát. megragadtam az arcát és magam fele fordítottam.
- Ez meg mi?- támadtam le- Verekedtél? Brian, verekedtél?- az öcsém kirántotta az arcát és felpattant a székről.
- Közöd? Hagyjál már békén!- mondta és becsapta maga mögött az ajtót, mire halk káromkodás szállingózott ki a hálószobából. Apa felriadhatott a zajra.
Töltöttem magamnak egy bögre forró teát és odamentem a konyhaablakhoz.
Igen. A cseppeknek ezerszer jobb dolguk van, mint az embereknek- Ahogy ezt kigondoltam egy rakoncátlan könnycsepp indult el az arcomon keresztül a padló irányába.
- Szia!- jött be az öltöző előtti helyiségbe egy meglepően jó képű magas, vékony, ám izmos, barna hajú és barna szemű srác.
- Szia! Bocsi, de vendégek nem tartózkodhatnak itt- adtam ki az utasítást.
- Az jó, de én itt dolgozom. Ez az első napom- magyarázta. Hihetetlen, hogy pont egy ilyen jóképű srác egy ilyen helyen dolgozik... Ő biztos nem a megélhetéséért teszi, mint én - Justin- mutatkozott be.
- Zoey. Balra van a fiú öltöző- mondtam, azzal kimentem a pulthoz.
Pislogtam egymás után hármat, és picit belecsíptem a bal kezembe... Nem. Ez nem álom.
Elvettem egy már foszlásnak indult rongyot és mentem asztalról asztalra, hogy leszedegessem a maradékot, hogy az újonnan érkezőknek legyen helyük.
- Á, Zoey!- vett észre Melissa. Odamentem hozzá és egyből elújságoltam neki az új alkalmazottat.
- Ő az?- mutatott hátra, közben megérkezett Laura is.
- De jó a segge- mondta köntörfalazás nélkül. Melissával mindketten csodálkozva néztünk rá. Nem az Ő szavajárása közé tartozott a "segg", mint olyan kifejezés.
- Laura, mi van veled?- kérdezte nevetve Melissa.
- Fogalmam nincs. Jó kedvem van.
- Matt miatt?- kérdezte Mel.
- Matt?- replikáztam- Hé, úgy érzem, engem csúnyán kihagytatok valamiből!
- Szóval nagyon jóba lettem Mattel. Bár néha úgy érzem, hogy Ő nem igazán kedvel engem. Kicsit fura hangstílusban beszél és amikor az étterembe voltunk annyira untathattam, hogy a telefonját nyomkodta. De a legszebb, hogy a billentyűzárat se oldotta fel, hanem azzal szórakozott, hogy világít a telefon, nem világít a telefon. Világít a telefon, nem világít a telefon... Képzelheted, amúgy is annyira megbántam, hogy felhúztam magam az uszodában és ok nélkül nekiestem... De utána átjött és megtanított palacsintát sütni- újságolta és le mertem volna fogadni, hogy életében először boldog.
- Ó ne, már nem lesznek polipos palacsinták?- sopánkodott Melissa és drámaian égnek emelte a szemét. Pontosan tudtam, hogy mire gondol, hisz köztudott, hogy Laura akkor kezd palacsinta "sütéshez", mikor ideges. Múltkor szemtanúi voltunk ügyetlenkedésének, és 8 csápú polipokat gyártott. Legalább jót nevettünk rajta.
- Nem. Végre már ezt is elsajátítottam- húzta ki magát büszkén.
- Összeillenétek- mondtam őszintén. Laura harsányan felnevetett.
- Ez az év vicce. Talán ha befestené a haját és kontaklencsét viselne... Á, nem, a belső tulajdonságai akkor se hasonlítanának Erik Loganére.
- Ez már fanatikus elmebaj- szögezte le Melissa- na de térjünk vissza hozzád, Zoey! A jóképű srác pont erre fele tart.
- Csajok!- néztem rájuk- Ne nézzétek már ilyen feltűnően!- természetesen egyikőjük sem hallgatott rám és ugyanúgy bámulták, míg oda nem ért hozzám és a mutatóujjával kettőt koppintott a vállamra.
- Zo, bocsi, de tudnál segíteni?
Megfordultam. Olyan magas és rekedt hangon mondtam, hogy persze, hogy a csajok elkezdtek vihorászni. Tökre elpirultam. Gyorsan összeszedtem magam és megköszörültem a torkom.
- Mibe is?
- A pultnál... Nem nagyon tudom kezelni még a masinát.
- Masinát?- elkezdtem feltérképezni előttem a pult mögötti részleget, a képzeletembe tárgyról- tárgyra ugráltam, de nem rémlett semmiféle masina, pedig már 2 éve itt dolgoztam.
- A pénz visszaadó gép- magyarázkodott boldogan. Tök hülyeséget hord össze, és mégse fél kimondani. Érdekes...
- A helyes szó erre a pénztárgép- súgta oda Laura.
- Ó, hogy az!- kaptam észbe- Persze.
Elindultam előre.
Fél órába tellett, míg mindent bemutattam és elmagyaráztam. Viszonylag gyorsan tanult a srác. Mikor kiszolgáltunk szinte mindenkit egy kicsit leültünk beszélgetni. Hozott 2 kávét.
Elkezdtem kavargatni.
- Miért dolgozol itt?- bukott ki belőlem a rég óta foglalkoztató kérdés.
- Úgy látom, te mindig kimondod, amit gondolsz- vette észre és rakott 1 kockacukrot a saját kávéjába.
- Ez az egyik előnyöm. Egy nap még ezek a szeleburdi szavak fognak előre vinni a siker felé- ugrattam, de Justin komolyan vette minden szavamat.
- Sose baj, ha valakinek jó a beszélőkéje. Én ódákat tudok zengeni a sült krumpliról- elnevettem magam és belekortyoltam a kávéba.
Soha életembe nem ittam még ilyen... Ilyen... Ilyen pocsék kávét. A számat széthúztam a szememet pedig összeszorítottam. Leküldtem gyorsan magába egy kockacukrot, hogy az a kegyetlen ízt már ne érezzem.
- Ez szörnyű!- kiáltottam, mire Justin is megkóstolta az övét.
- Hú, basszus... Valóban- adott nekem igazat.
- Máskor hagyd rám a kávét, mert a végén még kinyírod a városunkat!- viccelődtem.
Odapillantottam Melissáék asztala felé. Valamin nagyon kacarásztak. Olyan jó lett volna odamenni és beszállni a társaságukba.
De a végén megint oda jutok, hogy hazudnom kell... Mint amikor azt hitték, hogy a szüleimmel voltam a tengerparton, pedig csak kaptam egy jobban fizető állást 2 várossal arrébb 2 hétre. Muszáj volt, hisz a gázszámlával még mindig elmaradásaim vannak.
Néha igazán nem értettem magam. Azt nem bírtam elmondani nekik, hogy anya 2 éve otthagyott minket, mire apám teljesen megzápult.
Nagyon haragudtam anyámra. Egy nő legyen erős, és legyen tartása. Most már csak úgy tekintek anyára, mint egy gerinctelen lényre. Egy anya nem mehet el egy tőle 10 évvel fiatalabb pasassal egy másik országba a múltját maga mögött hagyva. Az enyém pontosan ezt tette. Apám olyan jó ember volt, számtalanszor rajtakapta anyámat más emberekkel, de annyira szerette, hogy soha nem bírt rá haragudni. Anyám végtelenül lusta termet volt: soha nem takarított, nem dolgozott, végtelenül buta volt- mégis olyan báj áradt belőle, hogy bárki megirigyelte volna. A zöld szemeket tőle örököltem.
- A legjobb barátnőid?- kérdezte Justin, kirázva mély töprengésemből és visszahozva a szomorú jelenbe.
- Meghiszem. 6 éve lettünk nagyon jóba. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk.
- És gondolom nincsenek titkok, hazugságok, jól megvagytok- mondta. Igen, egy normális ember szerint ilyennek kellene lennie egy barátságnak, és nem olyannak, mint amit én művelek. De nem akarom, hogy megtudják, hogy milyen szerencsétlen vagyok, mert félek, hogy többé már nem fognak úgy szeretni...
- Nem válaszoltál a kérdésemre- tereltem a témát. Ebben nagyszerű vagyok legalább.
- Nos... Főiskolán mindenkinek van kocsija... Kinéztem egy használt szürke gyönyörűséget, arra gyűjtünk az öcsémmel.
- Értem.
- Fogsz jönni a szombati városi ünnepségre?
- Szerintem igen. De most megyek vár egy nagy halom mosogatni való- megfogtam a két pöttyös kávés bögrét és odavittem a csaphoz. Megengedtem a vizet, először öblítettem, majd mosogatószert adagoltam a vízhez, majd egy alapos sikálás után újabb öblítés. Utáltam a mosogatást, de a pénz függvényében bármire hajlandó lettem volna.
Justin az asztalok között cikázott és leszedte a hulladékot. 2 koktélt vitt ki 2 igazán csinos csajnak, és már a pénztárgéppel is nagyon ügyesen bánt.
Este 7 fele Melissa és Laura távoztak, mert annyira sokan lettek, hogy nem volt időm velük beszélgetni.
8 órakor megjött a váltás, így mentem Justinnal hátra visszavedleni hétköznapi ruháinkba.
- Milyen volt az első nap?- kérdetem tőle barátilag.
- Fárasztó. Eddig nem gondoltam volna, hogy ennyire el lehet fáradni egy ilyen munkában- nézett rám a barna szemeivel, amiben valóban fáradtságot lehetett felfedezni.
- Mikorra vagy beosztva?
- Hétfőtől szinte minden délután. Te?
- Pontosan ugyanígy. Nehéz összehozni a sulival a munkát- sóhajtottam fel és felemeltem a munkások közös padjáról a barna táskámat. Eszeveszettül elkezdtem kutatni a bérletem után, majd elindultam ki.
- Zo!- szólt utánam. Lassan megfordultam és kérdőn ránéztem-Köszönök mindent!
- Ez természetes- mosolyogtam rá bátorítóan és kiléptem az immár hűvössé vált estébe.
Elindultam a buszmegálló irányába, és reméltem, hogy még nem ment el a buszom.
Velem szembe jött egy turbékoló szerelmes pár, akik olyan boldognak látszottak együtt. Ilyenkor picit mindig elszomorodtam, hisz nekem még nem igazán volt tartós kapcsolatom, és soha nem voltam szerelmes. Sokat töprengek a tökéletes pasi témán, de mindig ugyanoda jutok. Nem létezik.
Azt hiszem, azt sem tudjuk igazán, hogy mi kik vagyunk, akkor meg honnan tudnánk, hogy ki az igazi? Hányszor sétálhatunk el az utcán egymás mellett mit sem sejtve?
És mikor beszélünk szerelemről? Az egyik bölcs ismerősöm szerint: "mert a szerelem ott kezdődik, hogy nem érdekel hol... nem érdekel hogyan... csak az érdekel, hogy ő is ott legyen!"- köszönöm ezt bő választ, Laura! Irodalom órán is boncoltuk ezt a témát. Saját szavaimmal élve nekem a szerelem:
A szerelem egy olyan emberi tulajdonság, mely hatására szinte megvakulunk, gondolatainkat nem bírjuk kordában tartani, ráadásul olyan dolgokat tehetünk meg, amit normál körülmények között elkerülnénk. A szerelem táplál, erősít, növeli önbizalmunkat, elfeledteti minden gondunkat és kizárja a külvilágot. Szinte
minden egyes ember volt vagy lesz szerelmes, bármilyen kort is éljünk.
Te hiszel a szőke herceg fehér lovon felvetésben, vagy inkább a mának élsz?Meglátásom szerint minden nő szíve mélyén ott punnyad és kitörésre vár ez a gyermekkori mesékből táplált legenda, és személy szerint én is örülnék ha egy ilyen herceggel futnék össze az utcán, a buszon, vagy akár csak a boltban... Olyan jó lenne hinni, hogy már közel jár hozzám, szinte az utcában ballag, csak folyamatosan eltéveszti a házszámot.
De mindezek hiú ábrándok, nagyreményű illúziók. Szép lenne, ha az élet ennyire könnyű lenne. De amikor valami jó történik, az magával vonzz dupla annyi rosszat. Tehát inkább maradok lehangolt, közömbös, szürke ember, így nem érnek bántalmazások.
Hirtelen villámlott egyet. 10 másodperc múlva dörgés is párosult hozzá. Nagyszerű. Jön a vihar.
Elkezdett cseperegni az eső, majd idővel egyre hevesebbé változott az idő. Szerencsémre pont megérkezett a sárga busz, sietősen felmásztam rá és hátul leültem.
Az ablakon csorgó víz cseppeket nézve mindig eszembe jutott a szabadság. Egy vízcsepp ott bukkanhat fel, ahol akar, és ott tűnhet el, ahol akar. Bárhova esik, ő tiszta marad, és a nap szolgálatában áll. Időközönként különböző területekre jut el, és biztos vagyok benne, hogy megmártózott a világ összes tengerében és óceánjában. Ezeken felül örök élettel bír.
Egy öreg néni felállt jelezni. Óvatosan odalépkedett a leszállásjelzőhöz, megnyomta a zöld gombot és várt. Kinéztem az ablakon, túl az esőcseppen. Ó, már itt is lennénk?
Sietősen felálltam és besoroltam a néni mögé. A busz csikorogva leállt és kinyitotta az ajtót. Még le se szálltam, amikor a fülsiketítő figyelmeztető hang már megszólalt.
Elkezdtem szaladni. Félni nem volt időm, pedig az utcában nem volt világítás. A buszmegállóhoz közel laktunk, összesen 5 házzal arrébb. Amikor feltűnt előttem a rozsdás, lepattogott festékű barna kapu, megkönnyebbültem.
Mint valami őrült, úgy téptem fel a kaput és csaptam be magam után. Beszaladtam a házba és bekulcsoltam magam után az ajtót. A konyhából gyertyaláng fénye szűrődött ki erős dohány szaggal.
Lehúztam a cipőm, bementem a fürdőszobába és kicsavartam a hajam. A tükörben éppen, hogy viszont láttam az arcképemet, de ez elég volt annyira, hogy megijedjek magamtól. Arcomon 2 oldalt 2 fekete csík volt, és a szemem körbe elmaszatolódott. Megengedtem a csapot, melyből csak hideg víz jött és elkezdtem sikálni magam. Mikor végeztem egy törölközőt fogtam magamhoz és az arcomat törölgetve elindultam a konyha felé.
A konyha melletti hálószobából halk hortyogást véltem hallani.
- Megint bepiált az öreg- mondta Brian, amikor beléptem hozzá.
- Mindjárt gondoltam. Te meg a házban cigiztél- mutattam rá.
- Bocs. Felhúzott- leültem a mellette lévő székre.
- Összegyűjtök annyi pénzt, amennyit csak bírunk és elmegyünk innen. Megígérem- mondtam neki. Brian elfordult tőlem és felszisszentett. Ekkor vettem észre a szeme alatt meghúzódó sötét karikát. megragadtam az arcát és magam fele fordítottam.
- Ez meg mi?- támadtam le- Verekedtél? Brian, verekedtél?- az öcsém kirántotta az arcát és felpattant a székről.
- Közöd? Hagyjál már békén!- mondta és becsapta maga mögött az ajtót, mire halk káromkodás szállingózott ki a hálószobából. Apa felriadhatott a zajra.
Töltöttem magamnak egy bögre forró teát és odamentem a konyhaablakhoz.
Igen. A cseppeknek ezerszer jobb dolguk van, mint az embereknek- Ahogy ezt kigondoltam egy rakoncátlan könnycsepp indult el az arcomon keresztül a padló irányába.
3. fejezet -Matt
Összezavarodva másztam ki a medencéből. Soha nem láttam még egy ilyen lányt. Látszik rajta, hogy túl sokat vállal és hamarosan össze fog roskadni. Egy 17 éves nem bír ennyi fele koncentrálni, és egyáltalán nem boldog. A legjobb barátainak a legtündéribb arcát mutatja, miközben belül szomorú.
Sokan mondják nekem ,hogy jó emberismerő vagyok, főleg a húgom, Chloé. Valóban közelebb akartam kerülni Laurához, de nem gondoltam volna, hogy ennyire ellenségesen fog viselkedni. Tegnap este, pont erről beszélgettünk:
- Kopp, kopp!- mondta a dili húgom az ajtóm előtt.
- Gyere- szóltam ki és leraktam a gitáromat az ágy mellé.
- Gyönyörű dal- dicsért meg Chloé és leült mellém az ágyra. Hosszú haját feltűzte, és az oldalfrufruját hajráffal hátra fogatta- Talán a kis szöszi inspirált, aki a kávézóban volt?- nézett rám ravaszul. Az egypetéjű ikerségnek voltak előnyei, de én több hátrányt tudtam volna felsorolni. Néha ijesztő tudott lenni az egész: mintha telepatikusan tudtunk volna beszélni, és egymás gondolatait tudtuk volna olvasni.
- Dehogyis- hazudtam.
- Ugyan Matt, a húgod vagyok, nem az egyik barátod! Ne nézz már hülyének- mondta és elkezdett babrálni a hálóingjéről lelógó apróbb rojtokkal - Tényleg szép csaj, csak kicsit merev, de hisz ezt te pontosan tudod. Elvégre te mindenkit kiismersz a tekintetéből- bökött meg.
- Azért ez nem teljesen van így- álltam fel az ágyról és odamentem a ruhásszekrényemhez.
- Mellesleg Melissa mondta, hogy Ő a legnagyobb Erik Logan rajongó- magyarázta tovább- Úszik, táncol, szertornázik, tollasozik, rajzol, minden versenyen részt vesz... Egyszóval egy géniusz. Eddig azt hittem utálod a strébereket- dőlt hátra Chloé az ágyamon.
- Laura nem stréber. Ő... Igazából még nem jöttem rá, hogy melyik a legmegfelelőbb szó- vallottam be.
És most itt vagyok az uszoda előtt ugyancsak tanácstalanul, akárcsak tegnap. Bár a mostani érzéseimhez párosultak az éhséget jelző korgások, szóval felpattantam a biciklimre és elmentem keresni egy pizzázót.
Laura nem mindennapi lány, ezzel tökéletesen tisztában voltam, és igazándiból ez fogott meg benne. Biztos voltam abban is, hogy a kemény külső lágy belsőt takar, csak éppen még nem nagyon tudtam, hogyan tudnám ezt elővarázsolni belőle.
Lelakatoltam a pizzéria előtt a biciklimet és bementem. Meglepetésemre gondolataim alanyát pillantottam meg az egyik boxba.
Pár másodpercig némán álldogáltam és felmértem a helyzetet. Úgy döntöttem ,hogy itt az én időm, és elindultam felé.
- Leülhetek?- kérdeztem tőle kicsit félénken, bár próbáltam nyugodtnak tűnni.
A lány lassan felnézett rám barna bociszemeivel és bólintott egyet. A szeme körül vörös volt, mint aki most sírta ki magát.
- Nos... Köszi, hogy ma foglalkoztál velem- nem tudtam, hogy mit mondjak. Láttam rajta, hogy szomorú és bántja valami. Ismételten bólintott, mire kezdtem elveszíteni beszélőkémet és zavarba estem. Szerencsére a pincérnő a segítségemre sietett és megkérdezte, hogy mit rendelünk.
- Nos... Laura?- kérdeztem tőle.
- 29 cm-es sonkás-kukoricás pizza és egy kóla- hadarta el, majd rám nézett.
- Ööö... Nekem is ugyanez- motyogtam és elővettem a telefonomat. Idegességemben mindig elkezdem nyomogatni, így lekötöm a figyelmemet és nem hordok össze zöldségeket.
- Bocsi, hogy hisztiztem- mondta 5 perc néma csönd és bámészkodás után meglepetésemre Laura- Mostanában elég feszült vagyok.
- Ugyan semmiség. Túl bunkó voltam- múltkor láttam egy filmet, amiben mondták, hogy egy vitában bármelyik fél is a hibás: mindig a pasinak kell bocsánatot kérnie, és az a legjobb, ha magukat alázzák meg.
Laura rám pillantott összezavarodva. Érdekesnek találtam, hogy egy ilyen komoly lánynak, ennyire pajkos barna csillogó szemei legyenek.
- Egyáltalán nem voltál bunkó! Hiszen igazad volt... Merev vagyok- suttogta maga elé és a jobb oldali szeme különösen megcsillant, mintha egy könnycsepp szökött volna ki, melyet gyorsan le is törölt.
- Sose baj, ha komoly vagy- bókoltam neki. Laura elmosolyodott.
- Tudod érdekes... De szeretek ilyen lenni... Állandóan pörögni és menni, tenni a dolgokat- vallotta be picit félénken- Totál bolondnak tartasz?- nézett rám mosolyogva.
- Ugyan! Véleményem szerint az a jó, ha elfogadjuk magunkat. Én csak annyit akartam mondani a medencében, hogy ott és akkor lazulj el, és gyorsabb leszel. Ahogy néztelek, azt vettem észre, hogy már nem a saját szórakoztatásod miatt úszol, hanem azért, mert azt mondják- mondtam ki őszintén a dolgokat. Világ életemben őszinte voltam, bár néha egy-két szívet és lelket ezzel alaposan összetörtem...
Figyeltem Laura vonásait is, aki magában hatalmas harcot folytatott, hogy mondja e ki a szívből jövő érzéseit, vagy rejtse véka alá.
- Most majdnem a fejedhez vágtam pár obszcén szót, de tudod... Attól tartok igazad van- felelte bölcsen. Annyira választékosan beszélt és odafigyelt minden mondatára. Lehet egy nap még a Parlamentben fog ülni, hisz nem mindennapi ez a diplomáciai érzék.
Újra visszajött a jó kedvem szavaim alátámasztása végett és végtelen mosoly ült ki az arcomra.
- Szeretnék még tőled órát venni- mondtam- Nagyon szeretnék bekerülni a csapatba- vettem komolyra a szót.
- Holnap koncert, utána meg hétvége... De amint lesz szabad időm szólok, rendben?- adta be a derekát.
- Mit kérsz cserébe?- kérdeztem, de ezzel csak azt értem el, hogy teljesen elpirult.
- Semmit. Ez...Ööö... Természetes...Öö... A csapat érdekében... Ööö- dadogott össze-vissza, amit marha mulatságosnak találtam, de csak óvatosan elmosolyodtam.
Megérkeztek a pizzák és az üdítők időközben, amik rendkívül ínycsiklandozóak voltak. Laura mesélt magáról, kérdezett a régi városomról és az iskolámról. Mikor végeztünk éreztem, hogy közel engedett magához.
- Szombaton lesz egy városi ünnepség, jó lenne ha velünk jönnétek. Merre is laktok?- kérdezte Laura.
- Clayton Road... Egy hatalmas zöld ház- mondtam.
- Viccelsz? Én is ott lakok! Tudom melyik zöld házról beszélsz, akkor hát ti vagytok azok a bezárkózott új szomszédok. 2 hete próbáltam nektek sütit vinni, hogy köszöntselek titeket. Anya szeret jóba lenni a szomszédságnál- magyarázta- De senkinek nem nyitottatok ajtót- mutatott rá a lényegre.
Ó, ha tudtam volna, hogy beakart volna jönni a házunkba, ha tudtam volna, hogy ennyire fog érdekelni ez a lány, ó, ha nem hallgattam volna apára... Már rég jóba lehettem volna vele és nem lett volna az a konfliktus az uszodában. De a múltat ugyebár nem lehet átírni.
- Hát... Igen... Nem nagyon szeretjük az idegeneket- vontam meg a vállam.
- És így, hogy fogadjunk be titeket?- kérdezte dallamosan. Nagyon rátudott mutatni a lényegre, lenyűgöző.
- Ó, erre nem is gondoltunk- vicceltem, majd ahogy kimondtam megszólalt a telefonom. Chloé.
- Nem veszed fel?- kérdezte.
- Ó...De...De...- és felvettem- Háló? Mi? Ki? Most?- leraktam és Laurához fordultam- Bocsi, de mennem kell.
- Semmi baj, nekem is. Mi lenne, ha átnéznél hozzánk délután? Egy hatalmas fekete kovácsoltvas kapu és egy fehér ház. Összetéveszthetetlen- mondta, felálltunk, kifizettem a számlát és már kint is voltunk. Felültem a biciklimre.
- Jól hangzik. Nem fogok zavarni?
- Dehogyis! Anya üzleti úton van- magyarázta.
- Ülj fel- mondtam neki és ráböktem a csomagtartómra.
- Elment az eszed?- nevetett- Én Laura O'Connor vagyok, mit gondolnának rólam az emberek, ha...
- Laura... Ülj fel- mondtam nyugodtan, bízva meggyőző egyéniségemben. Kicsit töprengett, majd oldalasan felült és megfogta a derekam.
- Ha meglát valaki... Oda a jó hírem...És...- kezdte újra, de felvéltem fedezni a hangjában a boldogságot. Vajon milyen rég óta nem csinált semmi őrültséget?
- Laura! No para!- szóltam hátra.
- Fogd be és indulj!- feleselt. Elnevettem magam és már repesztettem is.
Imádtam gyorsan menni biciklivel, de most visszafogtam magam- nem akartam halálra ijeszteni már az első útján. Máskor ugrattam, egy kerekeztem, dudorásztam, de most miatta mindet mellőztem. Próbáltam nem forgalmas helyeken menni, hogy ne lássák meg kívánságának megfelelően a kisasszonyt mögöttem. Néha kacarászni véltem hallani és néha erősebben ölelt át. Végül a házuk előtt lefékeztem.
Lehuppant a csomagtartóról és lépett 2 lépést távolabb tőlem.
- Köszönöm szépen, hogy hazahoztál Matt!- mosolygott rám.
Ahogy elnéztem az arcát majdnem megkérdezte tőle, hogy Fájt? Mire Ő megkérdezte volna, hogy mi? Én pedig mondtam volna, hogy a zuhanás. Egy ilyen gyönyörű arcnak a mennyországból kellett jönnie.
Gyorsan elhessegettem magam elől bugyuta képzelgéseimet és nyugodt hangon válaszoltam:
- Szomszédoknak mindent- kacsintottam rá.
- Így van! Bejössz?- invitált. Úgy szerettem volna mondani, hogy igen, persze, de Chloénak már megígértem, hogy megyek haza.
- Bocs, de nem- fájt kimondanom ezeket a szavakat, de mégis könnyed maradt a hangnemem.
- Ó- mondta Laura- Hát akkor... Én megyek is. Szia!- sürgősen elkezdett bepötyögni valami kód szerűséget a kaputelefonba, mire kinyílt a kapu. Még visszanézett egyszer, utána bezárta maga mögött a fekete kovácsoltvas nyílászárót.
Visszatekertem, otthon bevágtam egy bokorba a biciklit, felszaladtam a lépcsőn és bementem a házba.
- Chloé!- kiáltottam.
- Erre!- jött a válasz az emeletről. Felszaladtam az emeletre, be a szobájába- Már elment- adta tudomásomra, amiért haza kellett rohannom.
- Miért nyitottál neki ajtót?
- Azt hittem a kínaimat hozták meg- mondta durcásan.
- Gratulálok- motyogtam az orrom alatt és becsaptam az ajtóját magam mögött, amikor kiléptem a szobájából. Átmentem a szemközti barna ajtóhoz és bementem rajta. Leültem az ágyamra és az ölembe vettem a gitárt. Pengettem rajta egyet.
- I'm no superman. I can't take your hand...- kezdtem el énekelni. A dal számomra gyógyírként szolgált. Elfeledteti a problémákat és megszünteti a külvilágot. A legszebb dolgok jutnak ilyenkor az eszembe- most Laura arca lebegett előttem. Hihetetlen, hogy mennyire érdekel ez a csaj. Eddig soha nem ragadott így magával még senki. De felesleges is nála pedáloznom, hisz valószínűleg újra megtalálnak és költöznünk kell... Újra.
Chloéval már meglehetősen gyorsak vagyunk pakolás terén, és hozzászoktunk a barátok elvesztéséhez. Chloé a költözést többnyire úgy nevezi, hogy átmeneti területi foglalás. Sose engedünk magunkhoz senkit közel, mert annál fájóbb elengedni őket. Ami a legszörnyűbb, hogy látom Chloén, hogy tetszik neki az új környék, és szívesen válna Zoey vagy Melissa legjobb barátnőjévé. Chloé régebben oly sebezhető volt, de az évek feledzették. Most már egy kopár kőhöz hasonlít leginkább.
Kopogtattak az ajtón.
- Gyere- szóltam ki.
- Haragszol rám- szögezte le Chloé. Nem válaszoltam, inkább pengettem még egy akkordot a gitáron- Aj, Matt, hidd el, én is szívesen maradnék, és megpróbálunk a legtovább itt maradni. Apa megígérte nekünk!
- Apa minden szava hazugság, mikor tanulod már meg végre?
Chloé rosszallóan megrázta a fejét, leemelt a polcomról egy képet és leült az ágy végébe.
- Fogalmad sincs, hogy mit beszélsz! Ha anya ezt hallaná...- kezdett bele, de már kijöttem a sodromból teljesen.
- De nem hallja Chloé. Meghalt- mondtam keményen.
Chloé vett egy mély levegőt és lerakta a képet a kezéből lefordítva.
- Tegyük úgy, hogy ez meg sem történt. Új téma- terelte a szót- Milyen volt az úszás?- kérdezte mosolyogva.
- Eléggé... Jó- feleltem tömören és megint megpengettem a gitárt, ezzel próbálva jelezni, hogy most nem szívesen beszélek vele az egészről.
- Megcsókoltad?- tért az Őt foglalkoztató kérdésre.
- Tessék?- lepődtem meg- Te normális vagy?
- Hisz bele vagy zúgva, Matt!
- Dehogy vagyok belezúgva! Egyszerűen érdekesnek találom, de úgy nem tetszik, mint lány- vallottam be. És valóban: csak a személyisége tetszett, de az is azért, mert nem volt olyan közömbös, mint a többi ugyanolyan lány. Ő más volt. És nem bírtam összehozni a kemény külsejét a huncut szemeivel. Valami nem stimmelt rajta, és megakartam fejteni, hogy mi. Ez foglalkoztatott leginkább, de ugye Chloé túl sok szerelmes regényt olvas.
- Áltasd magad! Ha befested feketére a hajad és kék kontaklencsét használsz lesz esélyed.
- Mi van?
- Magyarul hasonlíts Erik Loganre és nyert ügyed van- állt fel és elindult kifele.
- Engem nem érdekel Laura, fogd már fel!
- Ha te mondod...- ezzel a mondattal kiment.
Délután háromkor indulásra készen álltam a nappaliban. Azt mondta, menjek át délután. Miért is ne? Legalább ott nem gondolok a sötét dolgokra, melyek itthon megtalálhatóak.
Megfogtam a kilincset és picit elfordítottam, de még nem kattant a zár.
És mit mondjak neki? Szia, nos, itt vagyok? Milyen ostoba beszéd lenne már... Vagy legyek laza és egyszerűen eresszek el egy Halit?
Észrevettem, hogy egyre erősebben markoltam a kilincset, így inkább elengedtem, mielőtt letörném. Az előszobában lévő tükör előtt megálltam és végig néztem magamon. Hmmm... Nem rossz...
Kicsit megigazgattam fehér pólóm nyakát, ami különösen kiadta barna testemet és ráakasztottam a napszemüvegemet. Elég laza. Király!
Újra megfogtam a kilincset. Basszus, ennyire izzad a tenyerem? Tényleg venni kellene egy légkondit, kegyetlen meleg van itt...
Kinyitottam az ajtót és elindultam a verőfényes nyári délutánon. Az ismerős fehér ház előtt lefékeztem.
Spontaneitásom kihasználva gyorsan megnyomtam a csengőt és vártam.
1 perc múlva lányhangot hallottam az udvar irányából és papucs csattogását.
- Igen, Melissa, teljesen igazad van: bunkó- egy nevetés- De bolond vagy!- elfordította valaki a zárban lévő kulcsot belülről. Kitárult előttem a kapu.
Laura arcáról hirtelen leolvadt az előbbi nevetés utáni mosoly és gyorsan ennyit mondott a füléhez szorított telefonba:- Figyelj, most le kell tennem. Majd később dumálunk! Csáó!- és kinyomta.
- Szia Laura!- a hangom olyan ideges volt, de Laura a jelek szerint nem vette észre.
- Ó, hello... - végignéztem rajta. Egy fehér sportos rövidnadrágot viselt egy rózsaszín atlétával, ami alól kikandikált a fehér melltartó és a pántja. Az elpirult arcán és a kezén valami fehér por volt, a haja egybe össze volt fonva és a fonat a vállán pihent- Épp palacsintát sütök- magyarázta kinézetét Laura és szélesebbre tárta a kaput- Gyere be!
Bezárta mögöttem a kaput és mosolyogva azt mondta, hogy kövessem. Elvitt egy hátsó ajtóhoz, ami a konyhába nyílt. Mennyire harmonikusan van berendezve itt minden. rengeteg fehér szín uralkodott, ami ugyebár a tisztaság színe... És gondolom ezzel a ház berendezője is tisztában volt. Ezzel is azt akarta sugallni, hogy ez a család mennyire tökéletes. A pulton heverő gyümölcsöskosár és az étkezőasztalon lévő ciklámen színű orchidea is erre a következtetésre juttatott.
Laura odalépett a gáztűzhelyhez és öntött a palacsintasütőbe egy adagnyit, majd várt.
- Kérsz valamit inni?- kérdezte kicsit idegesen.
- Köszönöm nem. Segítsek?- mentem oda mellé.
- Á, ne piszkold magad össze.
- Ugyan- és levettem magamról a pólómat. Ekkor vettem észre, hogy a palacsintasütőbe nem kör alakú tészta van, hanem eléggé... Hát mutáns torszülemény volt.
- Most tanulok palacsintát sütni- mondta. Nem akartam mondani neki, hogy látszik, nehogy megsértsem.
- Valóban? Azt hittem direkt gyártasz dinó alakú palacsintákat! Lemertem volna fogadni, hogy ez egy T-Rex- viccelődtem, melynek hatására elnevette magát.
- Te nem vagy komplett- mondta és kicsit meglökött- Igazság szerint a Jurassic Parkot szeretném újra létrehozni- folytatta viccem humoros szójátékával.
Kivettem a T-Rext a tányérra és raktam még egy adag tésztát a palacsintasütőre.
- Nézd- a tésztát csinos mozdulatokkal elegyengettem és ahol maradt egy lyuk, oda még csaltam egy picit- Ezt hagytad ki- oktattam.
- Ó. Ez tényleg nem volt leírva- mentette meg magát és elkezdett nevetni.
Mikor a negyvenötödik szerencsétlen próbálkozása után kész lett az első műremeke Laurának, nagy kedvet kapott a sütéshez. A levegő oly annyira izzott körülöttünk, hogy kénytelen voltam bukóra nyitni egy ablakot, hogy ne süljek meg én is.
Végül kilencvenhat palacsintát csináltunk- a dinókat nem számoltuk bele- és leültünk a pulthoz lakmározni. Laura hozott meggy-, málna-, barack- és szilvalekvárt, mogyorókrémet, kakaóport és túrót. Észrevettem, hogy Ő csak és kizárólag a mogyorókrémet fogyasztotta. Én természetesen sorba mentem mindegyiken, hisz fiú vagyok, nekem mindent lehet...
Folyt. köv.
Sokan mondják nekem ,hogy jó emberismerő vagyok, főleg a húgom, Chloé. Valóban közelebb akartam kerülni Laurához, de nem gondoltam volna, hogy ennyire ellenségesen fog viselkedni. Tegnap este, pont erről beszélgettünk:
- Kopp, kopp!- mondta a dili húgom az ajtóm előtt.
- Gyere- szóltam ki és leraktam a gitáromat az ágy mellé.
- Gyönyörű dal- dicsért meg Chloé és leült mellém az ágyra. Hosszú haját feltűzte, és az oldalfrufruját hajráffal hátra fogatta- Talán a kis szöszi inspirált, aki a kávézóban volt?- nézett rám ravaszul. Az egypetéjű ikerségnek voltak előnyei, de én több hátrányt tudtam volna felsorolni. Néha ijesztő tudott lenni az egész: mintha telepatikusan tudtunk volna beszélni, és egymás gondolatait tudtuk volna olvasni.
- Dehogyis- hazudtam.
- Ugyan Matt, a húgod vagyok, nem az egyik barátod! Ne nézz már hülyének- mondta és elkezdett babrálni a hálóingjéről lelógó apróbb rojtokkal - Tényleg szép csaj, csak kicsit merev, de hisz ezt te pontosan tudod. Elvégre te mindenkit kiismersz a tekintetéből- bökött meg.
- Azért ez nem teljesen van így- álltam fel az ágyról és odamentem a ruhásszekrényemhez.
- Mellesleg Melissa mondta, hogy Ő a legnagyobb Erik Logan rajongó- magyarázta tovább- Úszik, táncol, szertornázik, tollasozik, rajzol, minden versenyen részt vesz... Egyszóval egy géniusz. Eddig azt hittem utálod a strébereket- dőlt hátra Chloé az ágyamon.
- Laura nem stréber. Ő... Igazából még nem jöttem rá, hogy melyik a legmegfelelőbb szó- vallottam be.
És most itt vagyok az uszoda előtt ugyancsak tanácstalanul, akárcsak tegnap. Bár a mostani érzéseimhez párosultak az éhséget jelző korgások, szóval felpattantam a biciklimre és elmentem keresni egy pizzázót.
Laura nem mindennapi lány, ezzel tökéletesen tisztában voltam, és igazándiból ez fogott meg benne. Biztos voltam abban is, hogy a kemény külső lágy belsőt takar, csak éppen még nem nagyon tudtam, hogyan tudnám ezt elővarázsolni belőle.
Lelakatoltam a pizzéria előtt a biciklimet és bementem. Meglepetésemre gondolataim alanyát pillantottam meg az egyik boxba.
Pár másodpercig némán álldogáltam és felmértem a helyzetet. Úgy döntöttem ,hogy itt az én időm, és elindultam felé.
- Leülhetek?- kérdeztem tőle kicsit félénken, bár próbáltam nyugodtnak tűnni.
A lány lassan felnézett rám barna bociszemeivel és bólintott egyet. A szeme körül vörös volt, mint aki most sírta ki magát.
- Nos... Köszi, hogy ma foglalkoztál velem- nem tudtam, hogy mit mondjak. Láttam rajta, hogy szomorú és bántja valami. Ismételten bólintott, mire kezdtem elveszíteni beszélőkémet és zavarba estem. Szerencsére a pincérnő a segítségemre sietett és megkérdezte, hogy mit rendelünk.
- Nos... Laura?- kérdeztem tőle.
- 29 cm-es sonkás-kukoricás pizza és egy kóla- hadarta el, majd rám nézett.
- Ööö... Nekem is ugyanez- motyogtam és elővettem a telefonomat. Idegességemben mindig elkezdem nyomogatni, így lekötöm a figyelmemet és nem hordok össze zöldségeket.
- Bocsi, hogy hisztiztem- mondta 5 perc néma csönd és bámészkodás után meglepetésemre Laura- Mostanában elég feszült vagyok.
- Ugyan semmiség. Túl bunkó voltam- múltkor láttam egy filmet, amiben mondták, hogy egy vitában bármelyik fél is a hibás: mindig a pasinak kell bocsánatot kérnie, és az a legjobb, ha magukat alázzák meg.
Laura rám pillantott összezavarodva. Érdekesnek találtam, hogy egy ilyen komoly lánynak, ennyire pajkos barna csillogó szemei legyenek.
- Egyáltalán nem voltál bunkó! Hiszen igazad volt... Merev vagyok- suttogta maga elé és a jobb oldali szeme különösen megcsillant, mintha egy könnycsepp szökött volna ki, melyet gyorsan le is törölt.
- Sose baj, ha komoly vagy- bókoltam neki. Laura elmosolyodott.
- Tudod érdekes... De szeretek ilyen lenni... Állandóan pörögni és menni, tenni a dolgokat- vallotta be picit félénken- Totál bolondnak tartasz?- nézett rám mosolyogva.
- Ugyan! Véleményem szerint az a jó, ha elfogadjuk magunkat. Én csak annyit akartam mondani a medencében, hogy ott és akkor lazulj el, és gyorsabb leszel. Ahogy néztelek, azt vettem észre, hogy már nem a saját szórakoztatásod miatt úszol, hanem azért, mert azt mondják- mondtam ki őszintén a dolgokat. Világ életemben őszinte voltam, bár néha egy-két szívet és lelket ezzel alaposan összetörtem...
Figyeltem Laura vonásait is, aki magában hatalmas harcot folytatott, hogy mondja e ki a szívből jövő érzéseit, vagy rejtse véka alá.
- Most majdnem a fejedhez vágtam pár obszcén szót, de tudod... Attól tartok igazad van- felelte bölcsen. Annyira választékosan beszélt és odafigyelt minden mondatára. Lehet egy nap még a Parlamentben fog ülni, hisz nem mindennapi ez a diplomáciai érzék.
Újra visszajött a jó kedvem szavaim alátámasztása végett és végtelen mosoly ült ki az arcomra.
- Szeretnék még tőled órát venni- mondtam- Nagyon szeretnék bekerülni a csapatba- vettem komolyra a szót.
- Holnap koncert, utána meg hétvége... De amint lesz szabad időm szólok, rendben?- adta be a derekát.
- Mit kérsz cserébe?- kérdeztem, de ezzel csak azt értem el, hogy teljesen elpirult.
- Semmit. Ez...Ööö... Természetes...Öö... A csapat érdekében... Ööö- dadogott össze-vissza, amit marha mulatságosnak találtam, de csak óvatosan elmosolyodtam.
Megérkeztek a pizzák és az üdítők időközben, amik rendkívül ínycsiklandozóak voltak. Laura mesélt magáról, kérdezett a régi városomról és az iskolámról. Mikor végeztünk éreztem, hogy közel engedett magához.
- Szombaton lesz egy városi ünnepség, jó lenne ha velünk jönnétek. Merre is laktok?- kérdezte Laura.
- Clayton Road... Egy hatalmas zöld ház- mondtam.
- Viccelsz? Én is ott lakok! Tudom melyik zöld házról beszélsz, akkor hát ti vagytok azok a bezárkózott új szomszédok. 2 hete próbáltam nektek sütit vinni, hogy köszöntselek titeket. Anya szeret jóba lenni a szomszédságnál- magyarázta- De senkinek nem nyitottatok ajtót- mutatott rá a lényegre.
Ó, ha tudtam volna, hogy beakart volna jönni a házunkba, ha tudtam volna, hogy ennyire fog érdekelni ez a lány, ó, ha nem hallgattam volna apára... Már rég jóba lehettem volna vele és nem lett volna az a konfliktus az uszodában. De a múltat ugyebár nem lehet átírni.
- Hát... Igen... Nem nagyon szeretjük az idegeneket- vontam meg a vállam.
- És így, hogy fogadjunk be titeket?- kérdezte dallamosan. Nagyon rátudott mutatni a lényegre, lenyűgöző.
- Ó, erre nem is gondoltunk- vicceltem, majd ahogy kimondtam megszólalt a telefonom. Chloé.
- Nem veszed fel?- kérdezte.
- Ó...De...De...- és felvettem- Háló? Mi? Ki? Most?- leraktam és Laurához fordultam- Bocsi, de mennem kell.
- Semmi baj, nekem is. Mi lenne, ha átnéznél hozzánk délután? Egy hatalmas fekete kovácsoltvas kapu és egy fehér ház. Összetéveszthetetlen- mondta, felálltunk, kifizettem a számlát és már kint is voltunk. Felültem a biciklimre.
- Jól hangzik. Nem fogok zavarni?
- Dehogyis! Anya üzleti úton van- magyarázta.
- Ülj fel- mondtam neki és ráböktem a csomagtartómra.
- Elment az eszed?- nevetett- Én Laura O'Connor vagyok, mit gondolnának rólam az emberek, ha...
- Laura... Ülj fel- mondtam nyugodtan, bízva meggyőző egyéniségemben. Kicsit töprengett, majd oldalasan felült és megfogta a derekam.
- Ha meglát valaki... Oda a jó hírem...És...- kezdte újra, de felvéltem fedezni a hangjában a boldogságot. Vajon milyen rég óta nem csinált semmi őrültséget?
- Laura! No para!- szóltam hátra.
- Fogd be és indulj!- feleselt. Elnevettem magam és már repesztettem is.
Imádtam gyorsan menni biciklivel, de most visszafogtam magam- nem akartam halálra ijeszteni már az első útján. Máskor ugrattam, egy kerekeztem, dudorásztam, de most miatta mindet mellőztem. Próbáltam nem forgalmas helyeken menni, hogy ne lássák meg kívánságának megfelelően a kisasszonyt mögöttem. Néha kacarászni véltem hallani és néha erősebben ölelt át. Végül a házuk előtt lefékeztem.
Lehuppant a csomagtartóról és lépett 2 lépést távolabb tőlem.
- Köszönöm szépen, hogy hazahoztál Matt!- mosolygott rám.
Ahogy elnéztem az arcát majdnem megkérdezte tőle, hogy Fájt? Mire Ő megkérdezte volna, hogy mi? Én pedig mondtam volna, hogy a zuhanás. Egy ilyen gyönyörű arcnak a mennyországból kellett jönnie.
Gyorsan elhessegettem magam elől bugyuta képzelgéseimet és nyugodt hangon válaszoltam:
- Szomszédoknak mindent- kacsintottam rá.
- Így van! Bejössz?- invitált. Úgy szerettem volna mondani, hogy igen, persze, de Chloénak már megígértem, hogy megyek haza.
- Bocs, de nem- fájt kimondanom ezeket a szavakat, de mégis könnyed maradt a hangnemem.
- Ó- mondta Laura- Hát akkor... Én megyek is. Szia!- sürgősen elkezdett bepötyögni valami kód szerűséget a kaputelefonba, mire kinyílt a kapu. Még visszanézett egyszer, utána bezárta maga mögött a fekete kovácsoltvas nyílászárót.
Visszatekertem, otthon bevágtam egy bokorba a biciklit, felszaladtam a lépcsőn és bementem a házba.
- Chloé!- kiáltottam.
- Erre!- jött a válasz az emeletről. Felszaladtam az emeletre, be a szobájába- Már elment- adta tudomásomra, amiért haza kellett rohannom.
- Miért nyitottál neki ajtót?
- Azt hittem a kínaimat hozták meg- mondta durcásan.
- Gratulálok- motyogtam az orrom alatt és becsaptam az ajtóját magam mögött, amikor kiléptem a szobájából. Átmentem a szemközti barna ajtóhoz és bementem rajta. Leültem az ágyamra és az ölembe vettem a gitárt. Pengettem rajta egyet.
- I'm no superman. I can't take your hand...- kezdtem el énekelni. A dal számomra gyógyírként szolgált. Elfeledteti a problémákat és megszünteti a külvilágot. A legszebb dolgok jutnak ilyenkor az eszembe- most Laura arca lebegett előttem. Hihetetlen, hogy mennyire érdekel ez a csaj. Eddig soha nem ragadott így magával még senki. De felesleges is nála pedáloznom, hisz valószínűleg újra megtalálnak és költöznünk kell... Újra.
Chloéval már meglehetősen gyorsak vagyunk pakolás terén, és hozzászoktunk a barátok elvesztéséhez. Chloé a költözést többnyire úgy nevezi, hogy átmeneti területi foglalás. Sose engedünk magunkhoz senkit közel, mert annál fájóbb elengedni őket. Ami a legszörnyűbb, hogy látom Chloén, hogy tetszik neki az új környék, és szívesen válna Zoey vagy Melissa legjobb barátnőjévé. Chloé régebben oly sebezhető volt, de az évek feledzették. Most már egy kopár kőhöz hasonlít leginkább.
Kopogtattak az ajtón.
- Gyere- szóltam ki.
- Haragszol rám- szögezte le Chloé. Nem válaszoltam, inkább pengettem még egy akkordot a gitáron- Aj, Matt, hidd el, én is szívesen maradnék, és megpróbálunk a legtovább itt maradni. Apa megígérte nekünk!
- Apa minden szava hazugság, mikor tanulod már meg végre?
Chloé rosszallóan megrázta a fejét, leemelt a polcomról egy képet és leült az ágy végébe.
- Fogalmad sincs, hogy mit beszélsz! Ha anya ezt hallaná...- kezdett bele, de már kijöttem a sodromból teljesen.
- De nem hallja Chloé. Meghalt- mondtam keményen.
Chloé vett egy mély levegőt és lerakta a képet a kezéből lefordítva.
- Tegyük úgy, hogy ez meg sem történt. Új téma- terelte a szót- Milyen volt az úszás?- kérdezte mosolyogva.
- Eléggé... Jó- feleltem tömören és megint megpengettem a gitárt, ezzel próbálva jelezni, hogy most nem szívesen beszélek vele az egészről.
- Megcsókoltad?- tért az Őt foglalkoztató kérdésre.
- Tessék?- lepődtem meg- Te normális vagy?
- Hisz bele vagy zúgva, Matt!
- Dehogy vagyok belezúgva! Egyszerűen érdekesnek találom, de úgy nem tetszik, mint lány- vallottam be. És valóban: csak a személyisége tetszett, de az is azért, mert nem volt olyan közömbös, mint a többi ugyanolyan lány. Ő más volt. És nem bírtam összehozni a kemény külsejét a huncut szemeivel. Valami nem stimmelt rajta, és megakartam fejteni, hogy mi. Ez foglalkoztatott leginkább, de ugye Chloé túl sok szerelmes regényt olvas.
- Áltasd magad! Ha befested feketére a hajad és kék kontaklencsét használsz lesz esélyed.
- Mi van?
- Magyarul hasonlíts Erik Loganre és nyert ügyed van- állt fel és elindult kifele.
- Engem nem érdekel Laura, fogd már fel!
- Ha te mondod...- ezzel a mondattal kiment.
Délután háromkor indulásra készen álltam a nappaliban. Azt mondta, menjek át délután. Miért is ne? Legalább ott nem gondolok a sötét dolgokra, melyek itthon megtalálhatóak.
Megfogtam a kilincset és picit elfordítottam, de még nem kattant a zár.
És mit mondjak neki? Szia, nos, itt vagyok? Milyen ostoba beszéd lenne már... Vagy legyek laza és egyszerűen eresszek el egy Halit?
Észrevettem, hogy egyre erősebben markoltam a kilincset, így inkább elengedtem, mielőtt letörném. Az előszobában lévő tükör előtt megálltam és végig néztem magamon. Hmmm... Nem rossz...
Kicsit megigazgattam fehér pólóm nyakát, ami különösen kiadta barna testemet és ráakasztottam a napszemüvegemet. Elég laza. Király!
Újra megfogtam a kilincset. Basszus, ennyire izzad a tenyerem? Tényleg venni kellene egy légkondit, kegyetlen meleg van itt...
Kinyitottam az ajtót és elindultam a verőfényes nyári délutánon. Az ismerős fehér ház előtt lefékeztem.
Spontaneitásom kihasználva gyorsan megnyomtam a csengőt és vártam.
1 perc múlva lányhangot hallottam az udvar irányából és papucs csattogását.
- Igen, Melissa, teljesen igazad van: bunkó- egy nevetés- De bolond vagy!- elfordította valaki a zárban lévő kulcsot belülről. Kitárult előttem a kapu.
Laura arcáról hirtelen leolvadt az előbbi nevetés utáni mosoly és gyorsan ennyit mondott a füléhez szorított telefonba:- Figyelj, most le kell tennem. Majd később dumálunk! Csáó!- és kinyomta.
- Szia Laura!- a hangom olyan ideges volt, de Laura a jelek szerint nem vette észre.
- Ó, hello... - végignéztem rajta. Egy fehér sportos rövidnadrágot viselt egy rózsaszín atlétával, ami alól kikandikált a fehér melltartó és a pántja. Az elpirult arcán és a kezén valami fehér por volt, a haja egybe össze volt fonva és a fonat a vállán pihent- Épp palacsintát sütök- magyarázta kinézetét Laura és szélesebbre tárta a kaput- Gyere be!
Bezárta mögöttem a kaput és mosolyogva azt mondta, hogy kövessem. Elvitt egy hátsó ajtóhoz, ami a konyhába nyílt. Mennyire harmonikusan van berendezve itt minden. rengeteg fehér szín uralkodott, ami ugyebár a tisztaság színe... És gondolom ezzel a ház berendezője is tisztában volt. Ezzel is azt akarta sugallni, hogy ez a család mennyire tökéletes. A pulton heverő gyümölcsöskosár és az étkezőasztalon lévő ciklámen színű orchidea is erre a következtetésre juttatott.
Laura odalépett a gáztűzhelyhez és öntött a palacsintasütőbe egy adagnyit, majd várt.
- Kérsz valamit inni?- kérdezte kicsit idegesen.
- Köszönöm nem. Segítsek?- mentem oda mellé.
- Á, ne piszkold magad össze.
- Ugyan- és levettem magamról a pólómat. Ekkor vettem észre, hogy a palacsintasütőbe nem kör alakú tészta van, hanem eléggé... Hát mutáns torszülemény volt.
- Most tanulok palacsintát sütni- mondta. Nem akartam mondani neki, hogy látszik, nehogy megsértsem.
- Valóban? Azt hittem direkt gyártasz dinó alakú palacsintákat! Lemertem volna fogadni, hogy ez egy T-Rex- viccelődtem, melynek hatására elnevette magát.
- Te nem vagy komplett- mondta és kicsit meglökött- Igazság szerint a Jurassic Parkot szeretném újra létrehozni- folytatta viccem humoros szójátékával.
Kivettem a T-Rext a tányérra és raktam még egy adag tésztát a palacsintasütőre.
- Nézd- a tésztát csinos mozdulatokkal elegyengettem és ahol maradt egy lyuk, oda még csaltam egy picit- Ezt hagytad ki- oktattam.
- Ó. Ez tényleg nem volt leírva- mentette meg magát és elkezdett nevetni.
Mikor a negyvenötödik szerencsétlen próbálkozása után kész lett az első műremeke Laurának, nagy kedvet kapott a sütéshez. A levegő oly annyira izzott körülöttünk, hogy kénytelen voltam bukóra nyitni egy ablakot, hogy ne süljek meg én is.
Végül kilencvenhat palacsintát csináltunk- a dinókat nem számoltuk bele- és leültünk a pulthoz lakmározni. Laura hozott meggy-, málna-, barack- és szilvalekvárt, mogyorókrémet, kakaóport és túrót. Észrevettem, hogy Ő csak és kizárólag a mogyorókrémet fogyasztotta. Én természetesen sorba mentem mindegyiken, hisz fiú vagyok, nekem mindent lehet...
Folyt. köv.
2011. július 20., szerda
2. fejezet -Laura
Mély levegő. Merev kezek. És ugrik!
A tiszta klóros víz benyelt néhány pillanatig, majd felbukkantam és jobb kar, bal kar...
Az évek rutinjával versenyképesnek éreztem magam, amit a részeredményeimből is nyilvánvalóan lelehetett következtetni, bár a kezdetleges lelkesedés idővel teljesen eltűnt. Manapság már kötelességből úszok, és nem kedvtelésből.
- 9.20. Fantasztikus Laura, de volt már jobb is! Egy nap még az olimpián látunk viszont!- mondta Mr. Fullton, a bajszos félig kopasz edző- Emily, te jössz!
Kimásztam a medencéből és leültem a padra. Jövőhéten lesz egy fontos mérkőzés, amit meg kellene nyerni. A sulik közötti első verseny. Jól kell nyitni a szezont.
Magamra terítettem a delfin mintás törölközőm és levettem az úszósapkám. Elindultam lezuhanyozni, hisz én mára végeztem.
Néha úgy éreztem magam, mint egy lelketlen zombi. Annyi elfoglaltságom volt, hogy csodálkozok, hogy vannak még barátaim. Anyám tesz róla, hogy ne legyen sok időm unatkozni.
Összepakoltam, elköszöntem és kiléptem a rettenetes melegségbe. Hosszú szőke hajamat felfogtam kontyba, de még így is melegem volt. Elfordultam jobbra és elindultam tánc órára. A Tipton Hotel mellett vezetett el az utam, amerre Melissáék is laknak, de most nem ez volt a lényeg, hanem, hogy Erik Logan itt szállt meg. Biztos a legszebb szobát kapta a legjobb pincérekkel és inasokkal. A legnagyobb kényelemben pihenhet és a legjobb falatokat eheti. Úgy várom, hogy pénteken élőbe lássam a koncertjén! Minden számát kívülről fújom, nem értem ,hogy Melissa miért nem rajong érte. Bár anyáék szerint Melissa és Jessica világéletében különcnek születtek és azok is maradnak- persze ez nem azt jelenti, hogy nem kedveli őket.
Kicsit megálltam bámészkodni, de idő hiányában kénytelen voltam tovább haladni.
Bementem egy régebbi típusú házba, melynek a falán ott díszelgett a nemes táncsuli címere. Rengeteg híresség tanult itt, szóval szerencsésnek mondhatom magam, hogy ide járhatok- legalábbis anya szerint...
-Sziasztok!- köszöntem az öltözőben a lányoknak és leültem a szokásos padra a göndör, vörös hajú Ashley mellé.
- Szevasz csajszi!- köszöntött vissza vidáman- Várod már a pénteket?
- Jóhogy, Ash- mondtam és felhúztam fekete adidas rövidnadrágomat, majd egy fehér, ugyancsak adidas atlétát- Mióta megtudtam, hogy Erik Logan itt fog fellépni, azóta számolom vissza a napokat.
- Chad fog jönni? Olyan cuki bátyád van- igen. Mindenki ezt mondja, de közben mégse annyira "cuki": úgy fal, mint egy disznó, lépten-nyomon büfög és egyéb gázokat ad ki, percenként káromkodik, és állandóan feszkót csinál otthon, a cuccaimat mindig valamilyen véletlen folytán eltünteti...
- Fogalmam sincs Ashley. Majd szólok az érdekedben!- mosolyogtam rá bátorítóan, és belebújtam a balettcipőimbe. Természetesen eszem ágában sem volt szólni neki. Megfogtam a fél literes buborékmentes vizemet:- Mehetünk a terembe?- kérdeztem, mire Ashley is felállt és elindult velem.
Az 1 órás bemelegítés szokás szerint fájdalmakkal járt és kimerültséggel, de az utána következő vérbeli tánc mindent elfeledtetett. Délutáni és hétvégi elfoglaltságaim közül a tánc állt a szívemhez a legközelebb. Sokszor elképzeltem magam híres versenytáncosnak, vagy éppen egy közönséges tánctanárnak... Persze ezek felesleges képzelgések, hisz anya nagy jövőt tervezett nekem. Igazán hálás lehetek neki, hisz mindenre odafigyel helyettem is...
A táncóra most különösen hamar eltelt, siettem visszaöltözni, kicsit rendbe szedtem magam és már mentem is.
- Sziasztok!- köszöntem el csoporttársaimtól és kiléptem a még mindig tikkasztó hőségbe. Hálát adtam magamnak, hogy hoztam magammal naptejet és kenegethettem magam az égés elkerülése érdekében.
Marhára fáradtnak éreztem magam, de ezt nem mutathattam ki. A tartásomnak most is meg kellett lennie, mert ha fáradtságot mutatok, biztos vagyok benne, hogy anya nem enged el se a koncertre, se a kávézóba, se a barátaimhoz, se sehova... Titkoltam előtte ezt az apró dolgot, amit egyáltalán nem véltem bűnnek.
A Hotellal szemben volt a kávézó, ahol Zoey dolgozott, tánc után mindig betértem egy frissítő italra és egy kiadós pletykálkodásra hozzá. Általában Melissa is eljött, bár néha elfoglaltságokra hivatkozva inkább otthon maradt.
Beléptem a színes helyiségbe és egyenesen a pulthoz mentem, ahol Zoey zöld egyenruhában virított.
- Üdvözlöm a Beth'-ben! Mit hozhatok?- fordult oda felén.
- Ha-ha. Melissa?- kérdeztem és körbenéztem.
- Üdvözlöm a Beth'-ben! Mit hozhatok?- ismételte. Felhúztam a szemöldökömet majd közelebb hajoltam hozzá és odasúgtam neki:- Itt a főnök és nem beszélgethetünk?
- Üdvözlöm a...- kezdte újra.
- Aaaaaj, fejezd már be! Mindjárt meggondolom magam és nem kapsz borravalót- hozott ki a sodromból.
- Hát nem érted?!- nézett rám megrémülve- Ezeket a szavakat mondtam...Erik Logannek!! Wáááá!!- sikított kislányosan és elkezdett ugrándozni a pult mögött.
- Hogy mi?- lepődtem meg és csatlakoztam hozzá a sikításban. Többen felénk fordultak és ingerültségüket le nem tagadva jelzőkkel illetek meg -Mit ivott? Egy ugyanolyat kérek!- és már elő is kutattam a pénztárcám, ami persze, hogy megint elbújt a táskám legaljára.
- Egy Lattet. Már hozom is. Ja, mellesleg most jött meg Melissa- bökött az ajtó felé, ahol apróbb csilingeléssel széthúzta valaki a gyöngyfüggönyt.
- Csáó!- jött oda és helyet foglalt mellettem- Nem fogod elhinni, hogy mi történt velem!- emelte égnek a szemét, majd belenyúlt a nadrágjába és kivett egy zöld papírpénzt és átnyújtotta nekem- Ezt neked hoztam!- magyarázta.
- De minek? Nem emlékszem, hogy adtam volna kölcsön... - ráztam meg a fejem és visszanyújtottam a pénzt.
- Nem is. De nézd meg jobban. Ehhez a tízeshez történet is jár: Épp elbúcsúztunk Zoeyval, amikor hívott Jessica, hogy vegyek neki kávét. Szóval megfordultam, mire a nyakamba zúdult egy kávéeső. A srác totál beteg lehetett... Adott egy csomó pénzt és a hallgatásomat kérte... Mekkora egy futóbolond! Á, Zoey, kérhetek valami juice-t?- fordultam világosbarna hajú barátnőm felé.
- Persze, csak előbb kiszolgálom őket. Sziasztok, mit hozhatok?- ment oda a kis fehér noteszével egy feltűnősen hasonló párhoz. A lánynak hosszú fekete festett haja volt, úgy nézett ki a hosszú nyakláncával és ruháival, mint egy filmsztár. A srácnak sötétbarna haja volt és fekete napszemüveget viselt a legtrendibb és legmárkásabb ruhával és kiegészítőkkel fűszerezve.
- Újak vagyunk itt, szóval ajánlanál valamit?- kérte a csaj.
- Ó, persze. Üdítőre gondoltatok? Rengeteg koktél közül lehet választani, nekem személy szerint a kedvencem a rainbow.
- Az jól hangzik. Hátha jobb kedvünk lesz, igaz húgi?- lökte meg a srác a lányt.
- Ő a húgod?- lepődött meg Zoey.
- Igen. Miért?
- Bocsássatok meg, de most összezavartatok. Azt hittem, hogy egy pár vagytok!- vallotta be Zoey. Nagyon bírtam benne, hogy mindig kimondja, amit gondol.
A lány és a srác felnevettek.
- Ő Chloé- mutatta be a srác a lányt- Én pedig Matt vagyok. Ikrek vagyunk, most költöztünk ide.
- Senkit nem ismertek még?- kérdezte Zoey.
Chloé megrázta a fejét:- Sajnos nem. 2 hete lakunk itt, de kimozdulni se tudunk, mert eltévednénk, és magányosnak éreznénk magunkat. Ráadásul nem a legjobb Mattel bulizni, ha érted mire gondolok...
- A legjobb helyre jöttetek- csendült fel Zoey hangja- Laura, Melissa, gyertek csak ide!
- Kezdi már...- motyogta nekem Melissa és kelletlenül felállt. Elfojtottam egy nevetést és követtem.
- Sziasztok én Laura vagyok!- köszöntem udvariasan- Csatlakozhatunk?- kérdeztem tündérien.
- Persze, hisz van itt hely bőven!- ment arrébb Chloé- Tudjátok, most kicsit izgulok. Nagyon idegen itt minden- vallotta be félelmeit Chloé. Első ránézésre nagyon flegmának tűntek, de az idő múlásával és közvetlen stílusokkal nagyon megkedveltem őket, főleg amikor a következő téma jött szóba:
- És akkor annyira megijedtem, hogy elkezdtem vergődni, majdnem megfulladtam... Hát képzelhetitek, lejátszódott előttem addigi életem- nevetett Chloé és belekortyolt a szivárvány színeiben játszódó koktéljába- De szerencsére- itt megveregette bátyja hátát- Ez az izmos talpig úriember a segítségemre sietett. Igazából itt döbbentünk rá, hogy Matt egy elveszett tehetség úszás terén. Pont beakartuk íratni egy úszócsoportba, amikor jött apa a váratlan hírrel, hogy költözünk ide. Elhihetitek, mind a ketten nagyon kibuktunk- és újból belekortyolt koktéljába Chloé.
- Milyen véletlen...- kapott a szón Zoey- Laura nálunk a legjobb a csapatban! Biztos beszélhet az érdekeben Matt, az edzővel!
- Komolyan?- nézett rám a szemüvegén keresztül Matt- Komolyan segítenél?- vette le a fekete napszemüveget és egyenesen belenézett a szemeimbe. Soha nem láttam még egy ilyen gyönyörű szempárt. Tengerkék szemei voltak, még Erik Loganétől is kékebbek. Miket beszélek? Erik Logannek van a világon a legszebb szeme!
- Megpróbálhatom. De előbb szeretnélek felmérni, hogy valóban jó vagy e, ha nem gond- válaszoltam halkan.
- Persze, megértem. Mekkora királyság lenne, ha bekerülnék! És mikor végezzük a felmérést?- mondta fülig érő vigyorral. Azta, milyen fehér fogai vannak...
- Öhm... Holnap. Reggel 10-re gyere az uszodához.
- Reggel 10?- lepődött meg.
- Valami gond van az időponttal?- kérdeztem felvágva, olyan hangsúllyal, hogy éreztessem vele, ha komolyan gondolja, akkor megfelel a számára a korai időpont.
- Tökéletes- vette a lapot- Igaz későn kelő vagyok, de majd megoldom- kacsintott rám.
- Holnapután mit csináltok?- kérdezte tőlük Melissa. Rápillantottam és gyengéden megráztam a fejem, de feltételezem, hogy nem vette észre, mert folytatta.
- Az milyen nap is?- kérdezte Chloé.
- Péntek. Erik Logan koncertre megyünk, gondoltam csatlakozhatnátok- vonta meg a vállát Melissa.
- Az fantasztikus lenne! Imádom a zenéjét!- mondta Chloé és rápillantott a kezén csillogó ékkövekkel kirakott órájára- Viszont most mennünk kell, apa biztos halálra aggódja magát...
- Nekem is dolgoznom kell tovább- mondta szomorúan Zoey- Akkor pénteken találkozunk remélem!- Sziasztok!
Anya bekanyarodott az uszoda elé és leállította a kocsit. Elővette a pénztárcáját és a kezembe nyomta a bankkártyáját.
- Nem leszek otthon egész nap, tárgyalásom lesz, szóval menj hívd meg a barátaidat egy pizzára, hogy ne halj éhen. Légy jó és ügyes, puszi!- mondta. Bólintottam és beledobtam a tatyómba az ezüst kártyát.
- Vigyázz magadra és vezess óvatosan! Szia!- köszöntem el tőle és kiszálltam a kocsiból, majd becsaptam az ajtót. Többször előfordult már, hogy több napra is felszívódott anya, szóval ez már fel se tűnt. Elővettem az érintőképernyős telefonomat és megnyomtam az oldalán egy gombot. 9 óra 55 perc. Már rég itt kellene lennie, de mit is vártam... Persze, hogy nem gondolta komolyan az egészet...
Ekkor valaki egy hatalmasat farolt biciklivel mögöttem és mire odanéztem már a lakatot rakta a vázra.
- Remélem pontos voltam!- mosolygott, amikor felegyenesedett.
- Majdnem. Gyere!- indultam el az ismerős fehér bejárati ajtó felé. Köszöntem a recepciósnak, aki már évezredek óta ott dolgozott, és a barátjaként kezelt. Elkértem egy szekrénykulcsot magamnak, és egyet Mattnek- Odaát találkozunk!- adtam a kezébe és bementem a lány öltözőbe. Átvettem az úszódresszemet és felfogtam kontyba a hajamat. A kezembe vittem az úszósapkát, a törölközőm és a szemüvegem, minden mást bezártam.
A medencéknél már ott várt Matt, aki a lábát lógatta a 2 méteres vízbe. A teste olyan tökéletes volt: izmos, barna.
- Nos, hogy kezdjük?- nézett rám kíváncsian. Lepakoltam a padra, elmentem lezuhanyozni és beleugrottam a vízbe. Hirtelen minden könnyebb lett, még én is.
- Először úszunk 2 hosszt. Utána versenyzünk, utána megnézem, hogy miből élünk. Gyerünk!- adtam ki a parancsot és elrugaszkodtam a faltól, ezzel lendületet adva magamnak. A hajam össze-vissza hullámzott a vízben, a szemembe belement a víz, de nem zavart. Utáltam az úszószemüveget és a sapkát- elvették az ember szabadságérzetét.
- Jól vagy?- kérdeztem tőle, amikor a medence széléhez támaszkodva pihentünk.
- Persze. Bár az igazat megvallva, nem vagyok kondiban...- vallotta be mosolyogva. Ezt nehéz elhinni róla, hisz olyan teste van, amit még a legnagyobbak is megirigyelnének...
- Szóval- másztam ki a medencéből- Hadd nézzem, hogy csinálod!- rápillantottam a hatalmas órára a falon fent- Vigyázz! Kész!
- Hééé, várj már! Még ki se másztam teljesen!
- Vigyázz!- kezdtem újra. Matt felvette az ugró pozíciót- Kész! RAJT!- egy hatalmas csobbanás és némi víz a bőrömön jelezte, hogy Matt már a vízben van. Úgy úszott a vízben, mint egy delfin. Jobban, mint én. És ez marhára idegesített.
Ránéztem az órára ismét. Hallottam, ahogy Matt visszaérkezett. Ez lehetetlen! 8.40-et úszott...
- Mennyi?- kérdezte mosolyogva.
- 9.50-hazudtam -Lányként jobbat úszok.
Matt a medence szélénél feltartotta a kezét- Segítenél?- kérdezte. Odamentem hozzá bűntudat nélkül és megragadtam, ám Ő volt az erősebb és belerántott a vízbe.
- Ezt miért csináltad? Genyó!- támadtam le és megpróbáltam lenyomni a fejét a víz alá, eredménytelenül.
- Laura. Légy kicsit lazább- mondta. Ezt a mondatot utáltam a legjobban.
- Ki vagy te, hogy kioktass? És én hülye még segíteni akartam neked- visszaúsztam a medence széléhez és kimásztam. Felkaptam a padon heverő cuccomat és az öltöző felé vettem az irányt. Kívülről próbáltam nyugodtnak tűnni, de belülről már négyszer kinyírtam Mattet. És egyes jelenetek elég véresek voltak...
A tiszta klóros víz benyelt néhány pillanatig, majd felbukkantam és jobb kar, bal kar...
Az évek rutinjával versenyképesnek éreztem magam, amit a részeredményeimből is nyilvánvalóan lelehetett következtetni, bár a kezdetleges lelkesedés idővel teljesen eltűnt. Manapság már kötelességből úszok, és nem kedvtelésből.
- 9.20. Fantasztikus Laura, de volt már jobb is! Egy nap még az olimpián látunk viszont!- mondta Mr. Fullton, a bajszos félig kopasz edző- Emily, te jössz!
Kimásztam a medencéből és leültem a padra. Jövőhéten lesz egy fontos mérkőzés, amit meg kellene nyerni. A sulik közötti első verseny. Jól kell nyitni a szezont.
Magamra terítettem a delfin mintás törölközőm és levettem az úszósapkám. Elindultam lezuhanyozni, hisz én mára végeztem.
Néha úgy éreztem magam, mint egy lelketlen zombi. Annyi elfoglaltságom volt, hogy csodálkozok, hogy vannak még barátaim. Anyám tesz róla, hogy ne legyen sok időm unatkozni.
Összepakoltam, elköszöntem és kiléptem a rettenetes melegségbe. Hosszú szőke hajamat felfogtam kontyba, de még így is melegem volt. Elfordultam jobbra és elindultam tánc órára. A Tipton Hotel mellett vezetett el az utam, amerre Melissáék is laknak, de most nem ez volt a lényeg, hanem, hogy Erik Logan itt szállt meg. Biztos a legszebb szobát kapta a legjobb pincérekkel és inasokkal. A legnagyobb kényelemben pihenhet és a legjobb falatokat eheti. Úgy várom, hogy pénteken élőbe lássam a koncertjén! Minden számát kívülről fújom, nem értem ,hogy Melissa miért nem rajong érte. Bár anyáék szerint Melissa és Jessica világéletében különcnek születtek és azok is maradnak- persze ez nem azt jelenti, hogy nem kedveli őket.
Kicsit megálltam bámészkodni, de idő hiányában kénytelen voltam tovább haladni.
Bementem egy régebbi típusú házba, melynek a falán ott díszelgett a nemes táncsuli címere. Rengeteg híresség tanult itt, szóval szerencsésnek mondhatom magam, hogy ide járhatok- legalábbis anya szerint...
-Sziasztok!- köszöntem az öltözőben a lányoknak és leültem a szokásos padra a göndör, vörös hajú Ashley mellé.
- Szevasz csajszi!- köszöntött vissza vidáman- Várod már a pénteket?
- Jóhogy, Ash- mondtam és felhúztam fekete adidas rövidnadrágomat, majd egy fehér, ugyancsak adidas atlétát- Mióta megtudtam, hogy Erik Logan itt fog fellépni, azóta számolom vissza a napokat.
- Chad fog jönni? Olyan cuki bátyád van- igen. Mindenki ezt mondja, de közben mégse annyira "cuki": úgy fal, mint egy disznó, lépten-nyomon büfög és egyéb gázokat ad ki, percenként káromkodik, és állandóan feszkót csinál otthon, a cuccaimat mindig valamilyen véletlen folytán eltünteti...
- Fogalmam sincs Ashley. Majd szólok az érdekedben!- mosolyogtam rá bátorítóan, és belebújtam a balettcipőimbe. Természetesen eszem ágában sem volt szólni neki. Megfogtam a fél literes buborékmentes vizemet:- Mehetünk a terembe?- kérdeztem, mire Ashley is felállt és elindult velem.
Az 1 órás bemelegítés szokás szerint fájdalmakkal járt és kimerültséggel, de az utána következő vérbeli tánc mindent elfeledtetett. Délutáni és hétvégi elfoglaltságaim közül a tánc állt a szívemhez a legközelebb. Sokszor elképzeltem magam híres versenytáncosnak, vagy éppen egy közönséges tánctanárnak... Persze ezek felesleges képzelgések, hisz anya nagy jövőt tervezett nekem. Igazán hálás lehetek neki, hisz mindenre odafigyel helyettem is...
A táncóra most különösen hamar eltelt, siettem visszaöltözni, kicsit rendbe szedtem magam és már mentem is.
- Sziasztok!- köszöntem el csoporttársaimtól és kiléptem a még mindig tikkasztó hőségbe. Hálát adtam magamnak, hogy hoztam magammal naptejet és kenegethettem magam az égés elkerülése érdekében.
Marhára fáradtnak éreztem magam, de ezt nem mutathattam ki. A tartásomnak most is meg kellett lennie, mert ha fáradtságot mutatok, biztos vagyok benne, hogy anya nem enged el se a koncertre, se a kávézóba, se a barátaimhoz, se sehova... Titkoltam előtte ezt az apró dolgot, amit egyáltalán nem véltem bűnnek.
A Hotellal szemben volt a kávézó, ahol Zoey dolgozott, tánc után mindig betértem egy frissítő italra és egy kiadós pletykálkodásra hozzá. Általában Melissa is eljött, bár néha elfoglaltságokra hivatkozva inkább otthon maradt.
Beléptem a színes helyiségbe és egyenesen a pulthoz mentem, ahol Zoey zöld egyenruhában virított.
- Üdvözlöm a Beth'-ben! Mit hozhatok?- fordult oda felén.
- Ha-ha. Melissa?- kérdeztem és körbenéztem.
- Üdvözlöm a Beth'-ben! Mit hozhatok?- ismételte. Felhúztam a szemöldökömet majd közelebb hajoltam hozzá és odasúgtam neki:- Itt a főnök és nem beszélgethetünk?
- Üdvözlöm a...- kezdte újra.
- Aaaaaj, fejezd már be! Mindjárt meggondolom magam és nem kapsz borravalót- hozott ki a sodromból.
- Hát nem érted?!- nézett rám megrémülve- Ezeket a szavakat mondtam...Erik Logannek!! Wáááá!!- sikított kislányosan és elkezdett ugrándozni a pult mögött.
- Hogy mi?- lepődtem meg és csatlakoztam hozzá a sikításban. Többen felénk fordultak és ingerültségüket le nem tagadva jelzőkkel illetek meg -Mit ivott? Egy ugyanolyat kérek!- és már elő is kutattam a pénztárcám, ami persze, hogy megint elbújt a táskám legaljára.
- Egy Lattet. Már hozom is. Ja, mellesleg most jött meg Melissa- bökött az ajtó felé, ahol apróbb csilingeléssel széthúzta valaki a gyöngyfüggönyt.
- Csáó!- jött oda és helyet foglalt mellettem- Nem fogod elhinni, hogy mi történt velem!- emelte égnek a szemét, majd belenyúlt a nadrágjába és kivett egy zöld papírpénzt és átnyújtotta nekem- Ezt neked hoztam!- magyarázta.
- De minek? Nem emlékszem, hogy adtam volna kölcsön... - ráztam meg a fejem és visszanyújtottam a pénzt.
- Nem is. De nézd meg jobban. Ehhez a tízeshez történet is jár: Épp elbúcsúztunk Zoeyval, amikor hívott Jessica, hogy vegyek neki kávét. Szóval megfordultam, mire a nyakamba zúdult egy kávéeső. A srác totál beteg lehetett... Adott egy csomó pénzt és a hallgatásomat kérte... Mekkora egy futóbolond! Á, Zoey, kérhetek valami juice-t?- fordultam világosbarna hajú barátnőm felé.
- Persze, csak előbb kiszolgálom őket. Sziasztok, mit hozhatok?- ment oda a kis fehér noteszével egy feltűnősen hasonló párhoz. A lánynak hosszú fekete festett haja volt, úgy nézett ki a hosszú nyakláncával és ruháival, mint egy filmsztár. A srácnak sötétbarna haja volt és fekete napszemüveget viselt a legtrendibb és legmárkásabb ruhával és kiegészítőkkel fűszerezve.
- Újak vagyunk itt, szóval ajánlanál valamit?- kérte a csaj.
- Ó, persze. Üdítőre gondoltatok? Rengeteg koktél közül lehet választani, nekem személy szerint a kedvencem a rainbow.
- Az jól hangzik. Hátha jobb kedvünk lesz, igaz húgi?- lökte meg a srác a lányt.
- Ő a húgod?- lepődött meg Zoey.
- Igen. Miért?
- Bocsássatok meg, de most összezavartatok. Azt hittem, hogy egy pár vagytok!- vallotta be Zoey. Nagyon bírtam benne, hogy mindig kimondja, amit gondol.
A lány és a srác felnevettek.
- Ő Chloé- mutatta be a srác a lányt- Én pedig Matt vagyok. Ikrek vagyunk, most költöztünk ide.
- Senkit nem ismertek még?- kérdezte Zoey.
Chloé megrázta a fejét:- Sajnos nem. 2 hete lakunk itt, de kimozdulni se tudunk, mert eltévednénk, és magányosnak éreznénk magunkat. Ráadásul nem a legjobb Mattel bulizni, ha érted mire gondolok...
- A legjobb helyre jöttetek- csendült fel Zoey hangja- Laura, Melissa, gyertek csak ide!
- Kezdi már...- motyogta nekem Melissa és kelletlenül felállt. Elfojtottam egy nevetést és követtem.
- Sziasztok én Laura vagyok!- köszöntem udvariasan- Csatlakozhatunk?- kérdeztem tündérien.
- Persze, hisz van itt hely bőven!- ment arrébb Chloé- Tudjátok, most kicsit izgulok. Nagyon idegen itt minden- vallotta be félelmeit Chloé. Első ránézésre nagyon flegmának tűntek, de az idő múlásával és közvetlen stílusokkal nagyon megkedveltem őket, főleg amikor a következő téma jött szóba:
- És akkor annyira megijedtem, hogy elkezdtem vergődni, majdnem megfulladtam... Hát képzelhetitek, lejátszódott előttem addigi életem- nevetett Chloé és belekortyolt a szivárvány színeiben játszódó koktéljába- De szerencsére- itt megveregette bátyja hátát- Ez az izmos talpig úriember a segítségemre sietett. Igazából itt döbbentünk rá, hogy Matt egy elveszett tehetség úszás terén. Pont beakartuk íratni egy úszócsoportba, amikor jött apa a váratlan hírrel, hogy költözünk ide. Elhihetitek, mind a ketten nagyon kibuktunk- és újból belekortyolt koktéljába Chloé.
- Milyen véletlen...- kapott a szón Zoey- Laura nálunk a legjobb a csapatban! Biztos beszélhet az érdekeben Matt, az edzővel!
- Komolyan?- nézett rám a szemüvegén keresztül Matt- Komolyan segítenél?- vette le a fekete napszemüveget és egyenesen belenézett a szemeimbe. Soha nem láttam még egy ilyen gyönyörű szempárt. Tengerkék szemei voltak, még Erik Loganétől is kékebbek. Miket beszélek? Erik Logannek van a világon a legszebb szeme!
- Megpróbálhatom. De előbb szeretnélek felmérni, hogy valóban jó vagy e, ha nem gond- válaszoltam halkan.
- Persze, megértem. Mekkora királyság lenne, ha bekerülnék! És mikor végezzük a felmérést?- mondta fülig érő vigyorral. Azta, milyen fehér fogai vannak...
- Öhm... Holnap. Reggel 10-re gyere az uszodához.
- Reggel 10?- lepődött meg.
- Valami gond van az időponttal?- kérdeztem felvágva, olyan hangsúllyal, hogy éreztessem vele, ha komolyan gondolja, akkor megfelel a számára a korai időpont.
- Tökéletes- vette a lapot- Igaz későn kelő vagyok, de majd megoldom- kacsintott rám.
- Holnapután mit csináltok?- kérdezte tőlük Melissa. Rápillantottam és gyengéden megráztam a fejem, de feltételezem, hogy nem vette észre, mert folytatta.
- Az milyen nap is?- kérdezte Chloé.
- Péntek. Erik Logan koncertre megyünk, gondoltam csatlakozhatnátok- vonta meg a vállát Melissa.
- Az fantasztikus lenne! Imádom a zenéjét!- mondta Chloé és rápillantott a kezén csillogó ékkövekkel kirakott órájára- Viszont most mennünk kell, apa biztos halálra aggódja magát...
- Nekem is dolgoznom kell tovább- mondta szomorúan Zoey- Akkor pénteken találkozunk remélem!- Sziasztok!
***
Anya bekanyarodott az uszoda elé és leállította a kocsit. Elővette a pénztárcáját és a kezembe nyomta a bankkártyáját.
- Nem leszek otthon egész nap, tárgyalásom lesz, szóval menj hívd meg a barátaidat egy pizzára, hogy ne halj éhen. Légy jó és ügyes, puszi!- mondta. Bólintottam és beledobtam a tatyómba az ezüst kártyát.
- Vigyázz magadra és vezess óvatosan! Szia!- köszöntem el tőle és kiszálltam a kocsiból, majd becsaptam az ajtót. Többször előfordult már, hogy több napra is felszívódott anya, szóval ez már fel se tűnt. Elővettem az érintőképernyős telefonomat és megnyomtam az oldalán egy gombot. 9 óra 55 perc. Már rég itt kellene lennie, de mit is vártam... Persze, hogy nem gondolta komolyan az egészet...
Ekkor valaki egy hatalmasat farolt biciklivel mögöttem és mire odanéztem már a lakatot rakta a vázra.
- Remélem pontos voltam!- mosolygott, amikor felegyenesedett.
- Majdnem. Gyere!- indultam el az ismerős fehér bejárati ajtó felé. Köszöntem a recepciósnak, aki már évezredek óta ott dolgozott, és a barátjaként kezelt. Elkértem egy szekrénykulcsot magamnak, és egyet Mattnek- Odaát találkozunk!- adtam a kezébe és bementem a lány öltözőbe. Átvettem az úszódresszemet és felfogtam kontyba a hajamat. A kezembe vittem az úszósapkát, a törölközőm és a szemüvegem, minden mást bezártam.
A medencéknél már ott várt Matt, aki a lábát lógatta a 2 méteres vízbe. A teste olyan tökéletes volt: izmos, barna.
- Nos, hogy kezdjük?- nézett rám kíváncsian. Lepakoltam a padra, elmentem lezuhanyozni és beleugrottam a vízbe. Hirtelen minden könnyebb lett, még én is.
- Először úszunk 2 hosszt. Utána versenyzünk, utána megnézem, hogy miből élünk. Gyerünk!- adtam ki a parancsot és elrugaszkodtam a faltól, ezzel lendületet adva magamnak. A hajam össze-vissza hullámzott a vízben, a szemembe belement a víz, de nem zavart. Utáltam az úszószemüveget és a sapkát- elvették az ember szabadságérzetét.
- Jól vagy?- kérdeztem tőle, amikor a medence széléhez támaszkodva pihentünk.
- Persze. Bár az igazat megvallva, nem vagyok kondiban...- vallotta be mosolyogva. Ezt nehéz elhinni róla, hisz olyan teste van, amit még a legnagyobbak is megirigyelnének...
- Szóval- másztam ki a medencéből- Hadd nézzem, hogy csinálod!- rápillantottam a hatalmas órára a falon fent- Vigyázz! Kész!
- Hééé, várj már! Még ki se másztam teljesen!
- Vigyázz!- kezdtem újra. Matt felvette az ugró pozíciót- Kész! RAJT!- egy hatalmas csobbanás és némi víz a bőrömön jelezte, hogy Matt már a vízben van. Úgy úszott a vízben, mint egy delfin. Jobban, mint én. És ez marhára idegesített.
Ránéztem az órára ismét. Hallottam, ahogy Matt visszaérkezett. Ez lehetetlen! 8.40-et úszott...
- Mennyi?- kérdezte mosolyogva.
- 9.50-hazudtam -Lányként jobbat úszok.
Matt a medence szélénél feltartotta a kezét- Segítenél?- kérdezte. Odamentem hozzá bűntudat nélkül és megragadtam, ám Ő volt az erősebb és belerántott a vízbe.
- Ezt miért csináltad? Genyó!- támadtam le és megpróbáltam lenyomni a fejét a víz alá, eredménytelenül.
- Laura. Légy kicsit lazább- mondta. Ezt a mondatot utáltam a legjobban.
- Ki vagy te, hogy kioktass? És én hülye még segíteni akartam neked- visszaúsztam a medence széléhez és kimásztam. Felkaptam a padon heverő cuccomat és az öltöző felé vettem az irányt. Kívülről próbáltam nyugodtnak tűnni, de belülről már négyszer kinyírtam Mattet. És egyes jelenetek elég véresek voltak...
2011. július 19., kedd
1. fejezet -Melissa
-Köszöntök minden kedves nézőt, itt e Reggeli Frissben. A stúdióban Rita Johns és itt vannak a legfrissebb hírek első kézből. Vonat alá esett egy csecsemő...- olvasta be apró városkánk helyi tévécsatorna élő adásába a hírolvasó.
Én, Melissa Morgan, személy szerint a híreket ezerszer rémisztőbbnek találom egyes horrorfilmeknél. Nem is értem, hogy miért rakják őket olyan időpontokban, amikor a kis csöppségek is valószínűleg a tévé előtt gubbasztanak. Mindennapos halálok, karambolok, katasztrófák, tragédiák, csalások, lopások, rablások- és még sorolhatnám jövő év májusáig- láthatók egyes képkockákban. És mégis ezeket kell nézniük a még fejlődő egyéneknek... Hol itt az igazság?
- Van még tej?- jött be a konyhába a nővérem, Jessica. Igazából rendkívül hasonlóak voltunk: mindkettőnknek hosszú hullámos barna haja volt, kék szemekkel - csak éppen Jessica vonásai még így is komolyabbak és feszültebbek voltak. Még különbség, hogy 10 cm-rel magasabbra nőttem, mint Ő, és valamivel soványabb is vagyok.
- A pulton hagytam- mutattam balra, és vettem a kanalamra még egy kis csokiban és vitaminokban gazdag Chocapicot, majd egy ügyes mozdulattal a számba raktam, megrágtam és lenyeltem.
Jessica elővett a kék konyhaszekrényből egy ugyancsak kék tálat, odament a pulthoz és töltött magának tejet, majd valami egészséges- és fogyókúrás- magvakkal teli müzlit öntött bele.
- Várod a sulit?- kérdezte és helyet foglalt mellettem.
- Persze, épp annyira, mint a havi menstruációmat- feleltem közömbösen. Jessica felemelte a távirányítót, megnyomta a már szinte kikopott 4-es és 1-es gombot, mire a tévéből egy untig ismert szám szólalt meg. Utáltam, hogy mindig elkapcsolja a tévét, de nem volt kedvem vitába bonyolódni.
- Végre végzős leszel. Izgulhatsz az év végi záróvizsgáktól, hallgathatod anyát, ahogy azt hajtja, hogy meg kell szerezned a nyelvvizsgádat, egész évben azon fogod törni a fejed, hogy hova is add be a felvételi lapodat...De ami még rosszabb:Mr. Littleford az utolsó évre tartogatta a focit és a kosárlabdát. Bár néha pihenés képen egy kis röplabda és gimnasztika is közbejátszhat...- és csak mondta és mondta a magáét. Muszáj lelomboznia az amúgy is pocsék hangulatomat a nyár utolsó hetén. Befaltam hiperszuper sebességgel a maradék kajám, beleraktam a mosogatóba és elmosogattam gyorsan. Imádtam a konyhánkat: anya megszállottja a tengernek, a kedvenc színe a kék, ezért gondolom nem is kell nagyon elárulnom, hogy mi lehet a konyhánk témája. A falióra fehér mentőkarika kék szalaggal és fehér kötéllel díszítve, az óra háttere pedig egy világítótorony. A kék bútorokon apróbb szobrocskák vannak- hajómesterek, csónakok teli csigákkal és kagylókkal-, a falon tengerpartot ábrázoló képek, sőt, még az ablakon is halacska motívumos ablakfesték található.
- Szóval a menza évről- évre egyre rosszabb, és a tanárok is az utolsó évre kezdenek meghúzódni, ráadásul a folytonos stressz a szalagavató és a mindennapos dolgozatok és feleletek miatt. És ha ez még mindig nem elég görcsölhetsz azon is, hogy ki fog meghívni a bálra, mert egyedül ultragáz elmenni. Ha ezen is túl vagy jönnek a lélekromboló felvilágosítások a szexről, a menstruációról, a drogról, a cigiről... Ezek mindent túlbeszélnek. Amitől én 2 éve teljesen kiborultam az a szolárium káros hatásai voltak. Ne tudd meg ezek a...
- Jessica, levegő!- figyelmeztettem- Szeretnék szólni, hogy elmegyek vásárolni Zoeyval és Laurával, de attól nyugodtan folytathatod a lelki terrorista előadásodat. Teljesen mindegy, hogy itt vagyok e, vagy sem... Totálisan hidegen hagy és nem figyelek oda- mutattam rá, felkaptam a pénztárcám és a napszemüvegem és már kint is voltam a szabad, friss, és vérlázítóan fojtó meleg levegőn. Elindultam egyenesen és a lelki szemeim előtt összeszedtem, hogy milyen típusú ruhákat is hordanak a végzősök. Arra az elhatározásra jutottam, hogy az egész ruhakészletemet befogom rakni egy kukás zsákba, mert már mindegyik ruhám egytől- egyig ósdi- legalábbis számomra- és odaadom valamelyik szeretetszolgálatnak. Nem szeretnék elvegyülni a többi unalmas ember között.
- Hé, Melissa!- szólított valaki a nevemen a hátam mögött. Megfordultam, bár pontosan tudom, hogy kit tisztelhetek szerény jelenlétemmel.
- Hali Laura! Zoey?
- Késik... Mint mindig- nevetett saját szófordulatán, amit én annyira nem igazán találtam viccesnek, ezért csak elmosolyodtam. Laura leült egy körülbelül egy hete frissen barnára festett padra és intett, hogy kövessem példáját.
Imádtam Laurát, nem véletlenül tartozott a legjobb barátnőim közé. Hosszú szőke haját mindig az alkalomnak megfelelően viselte a legtökéletesebb öltözékkel. Lenyűgöző tartását rettenetesen irigyeltem a hatalmas lexikális tudásával és felnőtteket lepipáló intelligenciájával. Egy szóval valóban úgy tudtam volna leírni: tökéletes. Minden apró részletre odafigyel, mindent tud, ért, nincs olyan kérdés, melyre nem kapnál kielégítő választ tőle. Egyetlen egy bibi volt csak vele...
- Múltkor olvastam valamelyik folyóiratban, hogy Erik Logan szakított azzal a kis olcsó szőke ribanccal- bármennyire is tökéletesnek tartom, nem értem, hogy egy ilyen okos nő, hogy eshet bele ennyire plátóian egy teljesen idegen hírességbe, aki valószínűleg drogozik és marhára el van telve magával. Utáltam a híres embereket, akik kedvtelésből drágábbnál drágább autókat vásárolnak a világon létező összes színben, melyekkel később tilosban parkolnak, vagy részegség miatt elütnek ártatlanokat, és egy mosollyal mindent elintéznek. Pedig az a mosoly korántsem szívből jön... - Tudod most pénteken...- kezdte a mondatot Laura, de nem tudta befejezni, mert megérkezett az állandó dumás, barátkozó, vicces Zoey egy könnyed világosbarna-fehér ötvözetű ruhában, mely különösen jól állt neki, hisz kiemelte vállig érő világosbarna haját és zöld szemét.
- Haaaaliiihóóóó!- jött oda és megölelt minket- Úgy hiányoztatok!
- Te is nekünk!- mondta Laura.
- Elég szépen lebarnultál a tengerparton- jegyeztem meg és felemeltem a karom, hogy az övé mellé rakjam- De korántsem vagy olyan szemrevaló, mint én!
- Ó, semmit nem változtatok!- ölelt meg újra.
- Oké, oké, azért ennyire nem szeretjük egymást- ugrattam őket és elhúzódtam. Ki nem állhattam a puszilkodást, ölelkezést- egyszóval az érzelem kifejezést.
- És annyira szeretjük egymást, hogy eljöttök velem egy pénteken esedékes koncertre?- nézett ránk elbűvölően Laura, a kis hamis.
- Mond, hogy nem Erik Logan, mond, hogy nem Erik Logan- ismételgettem és összetettem a két kezem, mint aki imádkozik, és hogy még drámaibban hasson az összkép, a szemem is lehunytam.
- Ha-ha - mondta szarkasztikusan Laura és óvatosan meglökött- Ugyan már Melissa, jó buli lesz! Mond meg neki Zo!
Zoey védelmezően felemelte a kezét és így szólt:- Csak hogy tisztázzuk: én egyikőtök mellett, illetve ellen se vagyok, szóval a saját érdekeimet nézem. Mel, kérlek menjünk el, szükségem van egy kis kikapcsolódásra a barátaimmal!- nézett rám bociszemekkel Zoey.
- De hisz most jöttél haza a tengerpartól!- mutattam rá és hátradobram hullámos hajam a vállam fölött- Nem elég kikapcsolódás az neked?
- Ugyan, kérlek. Hisz ismered anyámat és apámat- mondta és elkezdte piszkálni világosbarna egyenes haját- Katasztrofális egy kirándulás volt... Állandóan veszekedtek, kiabáltak- meredt a semmibe. Hirtelen hangulatot váltott- Na de ezek az én bajaim, és szerény véleményem szerint nem ezért gyűltünk ma itt össze. Várnak minket a boltok, szóval indulás!- húzta fel a padról Laurát.
Egymás mellett haladtunk és nézegettük a kirakatokat. Ha valamelyikünknek megtetszett valami, akkor bementünk. Vettem magamnak egy fehér sortot és egy narancssárga felsőt. Laura inkább ruhákat és magassarkúkat vásárolt, míg Zoey csak egy fagylaltot. Elmondása szerint semmi nem tetszett neki, de már régóta gyanítom, hogy más baja van.
Az idő gyorsan repült, de ez természetes, hisz ha az ember jól érzi magát, minden egy pillanatnak tűnik és többet akar.
Bekanyarodtunk a Clayton road-ra, ahol mindenfele gyönyörűbbnél gyönyörűbb fák és parkok voltak. Ez egy eléggé elit környék volt. A nap most valahogy még jobban tűzött, mint máskor, és valahogy még rosszabbul esett a hirtelen forróság.
- Bejöttök egy italra?- kérdezte Laura egy hatalmas fehér ház előtt, kizökkentve engem a kánikuláról folytatott benső monológomból.
- Az most valóban jól esne!- mondta Zoey és be is sorolt Laura mellé.
Laura bepötyögött valami titkos kódot a kaputelefonba, mire kitárult a hatalmas fekete kovácsoltvas kapu. Elindult befele, Zoey követte, én pedig haboztam. Mindig is nehezemre esett bemenni hozzájuk, persze nem a rendetlenség és a kosz miatt- épp ellenkezőleg: a kert, a ház, a szobák mind makulátlan tiszták voltak, oly annyira, hogy a saját tükörképemet véltem felfedezni a csempén. A bútorok és a színek mindenhol passzoltak, harmóniát sugalltak. Imádtam a szemkápráztatóan zöld pázsitjukat a mókás kerti törpékkel, és a fából készült hintaágyat. Hátrébb egy hatalmas medence volt, amiben már számtalanszor megmártóztam.
A hátsó ajtón mentünk be, ami a konyhába vezetett. Laura lerakta csomagjait a konyhából nyíló nappaliban lévő kanapéra, majd visszament a konyhába és kinyitotta a hűtőt.
- Mit kértek? Van almalé, narancslé, szénsvas és mentes ásványvíz, kóla, limonádé, multivitaminos Cappy, tea...- sorolta Laura.
- Az almalé tökéletes lesz!- mondtam és leültem a pulthoz, hisz a konyha rész egy pulttal volt elválasztva az ebédlőtől, az ebédlő meg szinte egybefolyt a nappalival. Nagyon tetszett, hogy ilyen nyíltak a helyiségek.
Laura levett 2 poharat a fehér konyhai polcról és teletöltötte almalével, majd rakott bele fejenként 2-2 jégkockát, majd 1-1 szívószálat.
A 3 dl-es hűsítő folyadékot viszonylag elég hamar lehörpintettem, de ebben a melegben ez természetes.
- Köszönöm- mondtam és visszaadtam a poharat.
- Ugyan... Akkor ugye jössz te is a koncertre Melissa?
- Én... -kezdtem bele. Nem akartam megbántani, de annyira nem volt kedvem menni. És igazán megérthetné, hogy gyűlölöm Erik Logant. A válaszom szerencsére nem hangzott el, mert megérkezett Chad, Laura szívdöglesztő bátyja.
- Sziasztok!- csukta be maga mögött az ajtót és leült mellém a pulthoz- Mizujs?- kérdezte Zoeytól.
- Laura elakar rángatni minket Erik Logan koncertre- magyarázta Zoey.
- Fúúúú... Fogadjunk, hogy Melissa kéreti magát- nézett rám a gyönyörű barna szemeivel.
- Hát én...- kezdtem a védelmi előadásomat, de Chad megfogta a vállam és kicsit megveregette.
- Őszinte részvétem. Bukott ügy, remélem tudod. Laura úgyis elrángat magával- nevetett- Ó, már ennyi az idő? Mennem kell gitár órára. Sziasztok!- mondta és felállt, majd elvett a pulton található gyümölcsös kosárból egy zöld almát és lelépett.
- Ütődött- rázta a fejét Laura- De igaza van. Eljössz?
- Igen, igen, csak hagyjátok már ezt abba! Valami más témát is találhatnánk, mint Erik Logan- nyögtem fel. Komolyan kiborítóak tudnak lenni a fanok, főleg az ilyen fanatikusak.
- Ha már más témánál tartunk- jött le a nappaliban lévő lépcsőn Mrs. O'Connor, Laura anyukája- Laurának fél óra múlva úszás edzése van.
- Ú, tényleg, majdnem elfelejtettem- vallotta be Laura- Bocsi csajok, majd máskor folytatjuk a bevásárlást.
- Rendben, nekem úgyis dolgoznom kell a kávézóban...- állt fel a pulttól Zoey- Köszönjük az üdítőt és, hogy itt lehettünk. Viszlát!- és elindult a bejárati ajtó irányába. Elmotyogtam én is egy ügyetlen viszlátot és már mögötte is voltam.
Csak akkor mertem megkérdezni, hogy tényleg mennie kell e dolgozni Zoeynak, mikor már a következő utcán jártunk.
- Tényleg mennem kell- jött a logikus válasz- Igaz van még egy kis időm, de tudod milyen Mrs. O'Connor.
- Félelmetes- illettem jelzővel.
- Valóban- értett egyet Zoey velem- Szegény Laurának annyi fele kell szakadnia miatta. Kicsinálja a saját lányát a hülye elveivel.
Ránéztem az órámra. Kicsit nehéz volt leolvasni az időt, mert az a fránya napsugár pont visszaverődött.
- Nos, nekem ideje hazamenni. Gyere el hozzánk- ajánlottam.
- Á, inkább alszok otthon egyet. Na szia!- mondta és már el is ment. A következő pillanatban megszólalt a telefonom. Jessica volt az, hogy vigyek neki kávét a kedvenc helyéről, azaz a Beth'-ből, ami történetesen a hátam mögött van. Éppen ezért vettem egy hirtelen fordulatot, aminek a következménye képen beleütköztem valakibe, aki rám öntötte az Ő kávéja tartalmát és fellökött. A szatyrok kiestek a kezemből, a telefonomat is elejtettem.
- Ó, bocsi bocsi bocsi bocsi!- hadarta az ismeretlen flúgos és segített felállni.
- Nem látsz?- támadtam le.
- Te fordultál meg hirtelen- emelte fel védőn a kezét az őrült ipse.
- A saját tengelyem körül! Ha egy helyben álltam volna akkor is nekem jöttél volna és...- megfogta a kezem a jobb kezével, a ballal pedig a számra rakta a kezét és magával húzott.
- Te mit művelsz?- álltam neki, amikor egy sötét sikátornál elengedett. Mellettem 2 hatalmas kondér szemét bűzölgött.
- Először is bocsánatot akarok kérni. Épp menekültem, elhiheted, hogy nem jó kedvemből szaladtam beléd- mondta közömbösen a fekete hajú napszemüveges és kapucnis srác. Ebbe a melegbe minek kell így túl öltözni?
- Menekültél-szögeztem le- Menekültél? Talán egy titkos ügynöknek képzeled magad? Ó, kérlek.
- Nem, én...- kelt a védelmére.
- Hidegen hagy, hogy ki vagy, elhiheted. Jobban izgat, hogy a telefonom ott maradt az utcán és le vagyok öntve kávéval. Minden miattad történt.
- Tessék!- adott a kezembe valami papírhalmazt.
- Mi ez?- kérdeztem értetlenül.
- Kárpótlás mindenért, és a hallgatásod kérem. Most mennem kell. Szia!- és elrohant.
Kisétáltam a napsütésbe és kitartottam a kezem. Rengeteg nyomtatott bankjegy volt benne. Körülbelül anya egy havi fizetése, ha nem több... Ki ez a flúgos gazdag hülye gyerek? Bár igazából nem is érdekel... Legalább kifizetett, és mindig pozitívan kell gondolkozni, ugye?
Gyorsan zsebbe dugtam könnyen szerzett pénzemet és elindultam összeszedni az utcán heverő szatyraimat.
- A nappaliban!
Elindultam a nappaliba, ahol a piros és a fehér szín uralkodott.
- Te jó ég! Veled meg mi történt?- rémült meg Jessica, amikro rámnézett és tovább kapcsolta a tévét.
- Elég vicces és ciki történet is egyben. Mondhatni rosszkor voltam rossz helyen és...
- Ahha, tök izgi történet lehet, de tartogasd csak a barátnőidnek, és add ide szépen a kávémat!- mondta flegmán.
- Tessék?- lepődtem meg. Sose szokták belém fojtani a szót.
- Csak jó testvérhez méltóan kérdeztem meg, hogy mi történt veled, ez nem jelenti azt, hogy végig is kell hallgantom, amit itt összehordasz.
- Jó- feleltem közömbösen, leraktam elé a kávéját és felmentem az emeletre, ahol jobbra kanyarodtam a szobám irányába.
Leültem a lila lepedővel letakart ágyamra és elkezdtem megszámolni a pénzt. Egy 10-es bankjegyen egy aláírást találtam. Felemeltem az ablak felé, hogy jobban kitudjam venni.
E-R-I-K-L. Mi az az Erikl? Kicsit olyan a hangzása, mint az akvarellnek. Leültem az íróasztalomhoz és elővettem a naplómat. Tudtam, ez olyan történet, amit örökre megakarok jegyezni.
Kedves Naplóm!
A mai napon is kánikula uralkodik hazánkon, de ha ez mind nem elég, akkor ezt vegyítsd egy forró fekete kávéval...
Felpillantottam és az íróasztalom középen heverő képet vizslattam. Bal oldalt Zoey, középen Laura és jobb oldalt én voltam. Mi lenne velem nélkülük. Mennyi hülyeséget tudhatunk magunk mögött. Olyan történeteket, amelyeket csak mi tudunk. Szerintem a barátságot a titkok erősítik és táplálják. Összekapcsolják és közelebb hozzák az embereket egymáshoz. Egymás őrültségeivel tisztában vagyunk és...
Hirtelen összeállt a kép: őrültség...barátok... Laura... Erikl nem más, mint Erik Logan.
Jaj, istenem, egy Erik Logan fanba futottam már megint bele... Milyen szerencsétlen vagyok, hogy engem minden ilyen nyomi megtalál.
Folyt.köv.
Én, Melissa Morgan, személy szerint a híreket ezerszer rémisztőbbnek találom egyes horrorfilmeknél. Nem is értem, hogy miért rakják őket olyan időpontokban, amikor a kis csöppségek is valószínűleg a tévé előtt gubbasztanak. Mindennapos halálok, karambolok, katasztrófák, tragédiák, csalások, lopások, rablások- és még sorolhatnám jövő év májusáig- láthatók egyes képkockákban. És mégis ezeket kell nézniük a még fejlődő egyéneknek... Hol itt az igazság?
- Van még tej?- jött be a konyhába a nővérem, Jessica. Igazából rendkívül hasonlóak voltunk: mindkettőnknek hosszú hullámos barna haja volt, kék szemekkel - csak éppen Jessica vonásai még így is komolyabbak és feszültebbek voltak. Még különbség, hogy 10 cm-rel magasabbra nőttem, mint Ő, és valamivel soványabb is vagyok.
- A pulton hagytam- mutattam balra, és vettem a kanalamra még egy kis csokiban és vitaminokban gazdag Chocapicot, majd egy ügyes mozdulattal a számba raktam, megrágtam és lenyeltem.
Jessica elővett a kék konyhaszekrényből egy ugyancsak kék tálat, odament a pulthoz és töltött magának tejet, majd valami egészséges- és fogyókúrás- magvakkal teli müzlit öntött bele.
- Várod a sulit?- kérdezte és helyet foglalt mellettem.
- Persze, épp annyira, mint a havi menstruációmat- feleltem közömbösen. Jessica felemelte a távirányítót, megnyomta a már szinte kikopott 4-es és 1-es gombot, mire a tévéből egy untig ismert szám szólalt meg. Utáltam, hogy mindig elkapcsolja a tévét, de nem volt kedvem vitába bonyolódni.
- Végre végzős leszel. Izgulhatsz az év végi záróvizsgáktól, hallgathatod anyát, ahogy azt hajtja, hogy meg kell szerezned a nyelvvizsgádat, egész évben azon fogod törni a fejed, hogy hova is add be a felvételi lapodat...De ami még rosszabb:Mr. Littleford az utolsó évre tartogatta a focit és a kosárlabdát. Bár néha pihenés képen egy kis röplabda és gimnasztika is közbejátszhat...- és csak mondta és mondta a magáét. Muszáj lelomboznia az amúgy is pocsék hangulatomat a nyár utolsó hetén. Befaltam hiperszuper sebességgel a maradék kajám, beleraktam a mosogatóba és elmosogattam gyorsan. Imádtam a konyhánkat: anya megszállottja a tengernek, a kedvenc színe a kék, ezért gondolom nem is kell nagyon elárulnom, hogy mi lehet a konyhánk témája. A falióra fehér mentőkarika kék szalaggal és fehér kötéllel díszítve, az óra háttere pedig egy világítótorony. A kék bútorokon apróbb szobrocskák vannak- hajómesterek, csónakok teli csigákkal és kagylókkal-, a falon tengerpartot ábrázoló képek, sőt, még az ablakon is halacska motívumos ablakfesték található.
- Szóval a menza évről- évre egyre rosszabb, és a tanárok is az utolsó évre kezdenek meghúzódni, ráadásul a folytonos stressz a szalagavató és a mindennapos dolgozatok és feleletek miatt. És ha ez még mindig nem elég görcsölhetsz azon is, hogy ki fog meghívni a bálra, mert egyedül ultragáz elmenni. Ha ezen is túl vagy jönnek a lélekromboló felvilágosítások a szexről, a menstruációról, a drogról, a cigiről... Ezek mindent túlbeszélnek. Amitől én 2 éve teljesen kiborultam az a szolárium káros hatásai voltak. Ne tudd meg ezek a...
- Jessica, levegő!- figyelmeztettem- Szeretnék szólni, hogy elmegyek vásárolni Zoeyval és Laurával, de attól nyugodtan folytathatod a lelki terrorista előadásodat. Teljesen mindegy, hogy itt vagyok e, vagy sem... Totálisan hidegen hagy és nem figyelek oda- mutattam rá, felkaptam a pénztárcám és a napszemüvegem és már kint is voltam a szabad, friss, és vérlázítóan fojtó meleg levegőn. Elindultam egyenesen és a lelki szemeim előtt összeszedtem, hogy milyen típusú ruhákat is hordanak a végzősök. Arra az elhatározásra jutottam, hogy az egész ruhakészletemet befogom rakni egy kukás zsákba, mert már mindegyik ruhám egytől- egyig ósdi- legalábbis számomra- és odaadom valamelyik szeretetszolgálatnak. Nem szeretnék elvegyülni a többi unalmas ember között.
- Hé, Melissa!- szólított valaki a nevemen a hátam mögött. Megfordultam, bár pontosan tudom, hogy kit tisztelhetek szerény jelenlétemmel.
- Hali Laura! Zoey?
- Késik... Mint mindig- nevetett saját szófordulatán, amit én annyira nem igazán találtam viccesnek, ezért csak elmosolyodtam. Laura leült egy körülbelül egy hete frissen barnára festett padra és intett, hogy kövessem példáját.
Imádtam Laurát, nem véletlenül tartozott a legjobb barátnőim közé. Hosszú szőke haját mindig az alkalomnak megfelelően viselte a legtökéletesebb öltözékkel. Lenyűgöző tartását rettenetesen irigyeltem a hatalmas lexikális tudásával és felnőtteket lepipáló intelligenciájával. Egy szóval valóban úgy tudtam volna leírni: tökéletes. Minden apró részletre odafigyel, mindent tud, ért, nincs olyan kérdés, melyre nem kapnál kielégítő választ tőle. Egyetlen egy bibi volt csak vele...
- Múltkor olvastam valamelyik folyóiratban, hogy Erik Logan szakított azzal a kis olcsó szőke ribanccal- bármennyire is tökéletesnek tartom, nem értem, hogy egy ilyen okos nő, hogy eshet bele ennyire plátóian egy teljesen idegen hírességbe, aki valószínűleg drogozik és marhára el van telve magával. Utáltam a híres embereket, akik kedvtelésből drágábbnál drágább autókat vásárolnak a világon létező összes színben, melyekkel később tilosban parkolnak, vagy részegség miatt elütnek ártatlanokat, és egy mosollyal mindent elintéznek. Pedig az a mosoly korántsem szívből jön... - Tudod most pénteken...- kezdte a mondatot Laura, de nem tudta befejezni, mert megérkezett az állandó dumás, barátkozó, vicces Zoey egy könnyed világosbarna-fehér ötvözetű ruhában, mely különösen jól állt neki, hisz kiemelte vállig érő világosbarna haját és zöld szemét.
- Haaaaliiihóóóó!- jött oda és megölelt minket- Úgy hiányoztatok!
- Te is nekünk!- mondta Laura.
- Elég szépen lebarnultál a tengerparton- jegyeztem meg és felemeltem a karom, hogy az övé mellé rakjam- De korántsem vagy olyan szemrevaló, mint én!
- Ó, semmit nem változtatok!- ölelt meg újra.
- Oké, oké, azért ennyire nem szeretjük egymást- ugrattam őket és elhúzódtam. Ki nem állhattam a puszilkodást, ölelkezést- egyszóval az érzelem kifejezést.
- És annyira szeretjük egymást, hogy eljöttök velem egy pénteken esedékes koncertre?- nézett ránk elbűvölően Laura, a kis hamis.
- Mond, hogy nem Erik Logan, mond, hogy nem Erik Logan- ismételgettem és összetettem a két kezem, mint aki imádkozik, és hogy még drámaibban hasson az összkép, a szemem is lehunytam.
- Ha-ha - mondta szarkasztikusan Laura és óvatosan meglökött- Ugyan már Melissa, jó buli lesz! Mond meg neki Zo!
Zoey védelmezően felemelte a kezét és így szólt:- Csak hogy tisztázzuk: én egyikőtök mellett, illetve ellen se vagyok, szóval a saját érdekeimet nézem. Mel, kérlek menjünk el, szükségem van egy kis kikapcsolódásra a barátaimmal!- nézett rám bociszemekkel Zoey.
- De hisz most jöttél haza a tengerpartól!- mutattam rá és hátradobram hullámos hajam a vállam fölött- Nem elég kikapcsolódás az neked?
- Ugyan, kérlek. Hisz ismered anyámat és apámat- mondta és elkezdte piszkálni világosbarna egyenes haját- Katasztrofális egy kirándulás volt... Állandóan veszekedtek, kiabáltak- meredt a semmibe. Hirtelen hangulatot váltott- Na de ezek az én bajaim, és szerény véleményem szerint nem ezért gyűltünk ma itt össze. Várnak minket a boltok, szóval indulás!- húzta fel a padról Laurát.
Egymás mellett haladtunk és nézegettük a kirakatokat. Ha valamelyikünknek megtetszett valami, akkor bementünk. Vettem magamnak egy fehér sortot és egy narancssárga felsőt. Laura inkább ruhákat és magassarkúkat vásárolt, míg Zoey csak egy fagylaltot. Elmondása szerint semmi nem tetszett neki, de már régóta gyanítom, hogy más baja van.
Az idő gyorsan repült, de ez természetes, hisz ha az ember jól érzi magát, minden egy pillanatnak tűnik és többet akar.
Bekanyarodtunk a Clayton road-ra, ahol mindenfele gyönyörűbbnél gyönyörűbb fák és parkok voltak. Ez egy eléggé elit környék volt. A nap most valahogy még jobban tűzött, mint máskor, és valahogy még rosszabbul esett a hirtelen forróság.
- Bejöttök egy italra?- kérdezte Laura egy hatalmas fehér ház előtt, kizökkentve engem a kánikuláról folytatott benső monológomból.
- Az most valóban jól esne!- mondta Zoey és be is sorolt Laura mellé.
Laura bepötyögött valami titkos kódot a kaputelefonba, mire kitárult a hatalmas fekete kovácsoltvas kapu. Elindult befele, Zoey követte, én pedig haboztam. Mindig is nehezemre esett bemenni hozzájuk, persze nem a rendetlenség és a kosz miatt- épp ellenkezőleg: a kert, a ház, a szobák mind makulátlan tiszták voltak, oly annyira, hogy a saját tükörképemet véltem felfedezni a csempén. A bútorok és a színek mindenhol passzoltak, harmóniát sugalltak. Imádtam a szemkápráztatóan zöld pázsitjukat a mókás kerti törpékkel, és a fából készült hintaágyat. Hátrébb egy hatalmas medence volt, amiben már számtalanszor megmártóztam.
A hátsó ajtón mentünk be, ami a konyhába vezetett. Laura lerakta csomagjait a konyhából nyíló nappaliban lévő kanapéra, majd visszament a konyhába és kinyitotta a hűtőt.
- Mit kértek? Van almalé, narancslé, szénsvas és mentes ásványvíz, kóla, limonádé, multivitaminos Cappy, tea...- sorolta Laura.
- Az almalé tökéletes lesz!- mondtam és leültem a pulthoz, hisz a konyha rész egy pulttal volt elválasztva az ebédlőtől, az ebédlő meg szinte egybefolyt a nappalival. Nagyon tetszett, hogy ilyen nyíltak a helyiségek.
Laura levett 2 poharat a fehér konyhai polcról és teletöltötte almalével, majd rakott bele fejenként 2-2 jégkockát, majd 1-1 szívószálat.
A 3 dl-es hűsítő folyadékot viszonylag elég hamar lehörpintettem, de ebben a melegben ez természetes.
- Köszönöm- mondtam és visszaadtam a poharat.
- Ugyan... Akkor ugye jössz te is a koncertre Melissa?
- Én... -kezdtem bele. Nem akartam megbántani, de annyira nem volt kedvem menni. És igazán megérthetné, hogy gyűlölöm Erik Logant. A válaszom szerencsére nem hangzott el, mert megérkezett Chad, Laura szívdöglesztő bátyja.
- Sziasztok!- csukta be maga mögött az ajtót és leült mellém a pulthoz- Mizujs?- kérdezte Zoeytól.
- Laura elakar rángatni minket Erik Logan koncertre- magyarázta Zoey.
- Fúúúú... Fogadjunk, hogy Melissa kéreti magát- nézett rám a gyönyörű barna szemeivel.
- Hát én...- kezdtem a védelmi előadásomat, de Chad megfogta a vállam és kicsit megveregette.
- Őszinte részvétem. Bukott ügy, remélem tudod. Laura úgyis elrángat magával- nevetett- Ó, már ennyi az idő? Mennem kell gitár órára. Sziasztok!- mondta és felállt, majd elvett a pulton található gyümölcsös kosárból egy zöld almát és lelépett.
- Ütődött- rázta a fejét Laura- De igaza van. Eljössz?
- Igen, igen, csak hagyjátok már ezt abba! Valami más témát is találhatnánk, mint Erik Logan- nyögtem fel. Komolyan kiborítóak tudnak lenni a fanok, főleg az ilyen fanatikusak.
- Ha már más témánál tartunk- jött le a nappaliban lévő lépcsőn Mrs. O'Connor, Laura anyukája- Laurának fél óra múlva úszás edzése van.
- Ú, tényleg, majdnem elfelejtettem- vallotta be Laura- Bocsi csajok, majd máskor folytatjuk a bevásárlást.
- Rendben, nekem úgyis dolgoznom kell a kávézóban...- állt fel a pulttól Zoey- Köszönjük az üdítőt és, hogy itt lehettünk. Viszlát!- és elindult a bejárati ajtó irányába. Elmotyogtam én is egy ügyetlen viszlátot és már mögötte is voltam.
Csak akkor mertem megkérdezni, hogy tényleg mennie kell e dolgozni Zoeynak, mikor már a következő utcán jártunk.
- Tényleg mennem kell- jött a logikus válasz- Igaz van még egy kis időm, de tudod milyen Mrs. O'Connor.
- Félelmetes- illettem jelzővel.
- Valóban- értett egyet Zoey velem- Szegény Laurának annyi fele kell szakadnia miatta. Kicsinálja a saját lányát a hülye elveivel.
Ránéztem az órámra. Kicsit nehéz volt leolvasni az időt, mert az a fránya napsugár pont visszaverődött.
- Nos, nekem ideje hazamenni. Gyere el hozzánk- ajánlottam.
- Á, inkább alszok otthon egyet. Na szia!- mondta és már el is ment. A következő pillanatban megszólalt a telefonom. Jessica volt az, hogy vigyek neki kávét a kedvenc helyéről, azaz a Beth'-ből, ami történetesen a hátam mögött van. Éppen ezért vettem egy hirtelen fordulatot, aminek a következménye képen beleütköztem valakibe, aki rám öntötte az Ő kávéja tartalmát és fellökött. A szatyrok kiestek a kezemből, a telefonomat is elejtettem.
- Ó, bocsi bocsi bocsi bocsi!- hadarta az ismeretlen flúgos és segített felállni.
- Nem látsz?- támadtam le.
- Te fordultál meg hirtelen- emelte fel védőn a kezét az őrült ipse.
- A saját tengelyem körül! Ha egy helyben álltam volna akkor is nekem jöttél volna és...- megfogta a kezem a jobb kezével, a ballal pedig a számra rakta a kezét és magával húzott.
- Te mit művelsz?- álltam neki, amikor egy sötét sikátornál elengedett. Mellettem 2 hatalmas kondér szemét bűzölgött.
- Először is bocsánatot akarok kérni. Épp menekültem, elhiheted, hogy nem jó kedvemből szaladtam beléd- mondta közömbösen a fekete hajú napszemüveges és kapucnis srác. Ebbe a melegbe minek kell így túl öltözni?
- Menekültél-szögeztem le- Menekültél? Talán egy titkos ügynöknek képzeled magad? Ó, kérlek.
- Nem, én...- kelt a védelmére.
- Hidegen hagy, hogy ki vagy, elhiheted. Jobban izgat, hogy a telefonom ott maradt az utcán és le vagyok öntve kávéval. Minden miattad történt.
- Tessék!- adott a kezembe valami papírhalmazt.
- Mi ez?- kérdeztem értetlenül.
- Kárpótlás mindenért, és a hallgatásod kérem. Most mennem kell. Szia!- és elrohant.
Kisétáltam a napsütésbe és kitartottam a kezem. Rengeteg nyomtatott bankjegy volt benne. Körülbelül anya egy havi fizetése, ha nem több... Ki ez a flúgos gazdag hülye gyerek? Bár igazából nem is érdekel... Legalább kifizetett, és mindig pozitívan kell gondolkozni, ugye?
Gyorsan zsebbe dugtam könnyen szerzett pénzemet és elindultam összeszedni az utcán heverő szatyraimat.
***
-Jessica! Itt a kávéd!- léptem be a konyhába- Hol vagy? - A nappaliban!
Elindultam a nappaliba, ahol a piros és a fehér szín uralkodott.
- Te jó ég! Veled meg mi történt?- rémült meg Jessica, amikro rámnézett és tovább kapcsolta a tévét.
- Elég vicces és ciki történet is egyben. Mondhatni rosszkor voltam rossz helyen és...
- Ahha, tök izgi történet lehet, de tartogasd csak a barátnőidnek, és add ide szépen a kávémat!- mondta flegmán.
- Tessék?- lepődtem meg. Sose szokták belém fojtani a szót.
- Csak jó testvérhez méltóan kérdeztem meg, hogy mi történt veled, ez nem jelenti azt, hogy végig is kell hallgantom, amit itt összehordasz.
- Jó- feleltem közömbösen, leraktam elé a kávéját és felmentem az emeletre, ahol jobbra kanyarodtam a szobám irányába.
Leültem a lila lepedővel letakart ágyamra és elkezdtem megszámolni a pénzt. Egy 10-es bankjegyen egy aláírást találtam. Felemeltem az ablak felé, hogy jobban kitudjam venni.
E-R-I-K-L. Mi az az Erikl? Kicsit olyan a hangzása, mint az akvarellnek. Leültem az íróasztalomhoz és elővettem a naplómat. Tudtam, ez olyan történet, amit örökre megakarok jegyezni.
Kedves Naplóm!
A mai napon is kánikula uralkodik hazánkon, de ha ez mind nem elég, akkor ezt vegyítsd egy forró fekete kávéval...
Felpillantottam és az íróasztalom középen heverő képet vizslattam. Bal oldalt Zoey, középen Laura és jobb oldalt én voltam. Mi lenne velem nélkülük. Mennyi hülyeséget tudhatunk magunk mögött. Olyan történeteket, amelyeket csak mi tudunk. Szerintem a barátságot a titkok erősítik és táplálják. Összekapcsolják és közelebb hozzák az embereket egymáshoz. Egymás őrültségeivel tisztában vagyunk és...
Hirtelen összeállt a kép: őrültség...barátok... Laura... Erikl nem más, mint Erik Logan.
Jaj, istenem, egy Erik Logan fanba futottam már megint bele... Milyen szerencsétlen vagyok, hogy engem minden ilyen nyomi megtalál.
Folyt.köv.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)